Az egyik legnépszerűbb és legismertebb kancsókafajta, mely néhol N Ampullaceae néven is ismert. Elnevezése a latin ’ampulla’=flaska szóból ered.
Természetes hibrideket alkot a Bicalcarata-val, Gracilis-szel, Eustachya-val, Albomarginata-val, Hirsuta-val, Mirabilis-szel, Neoguineensis-szel, Rafflesiana-val, Reinwardtiana-val és Tobaica-val.
Élőhelyeit tekintve széles körűen megtalálható az alapfajta, kezdve Borneóval, át Új-Guineán, a Malauku szigeteken egészen a Maláj félszigetig, 0-2100m magasságban. Elsősorban alföldi faj, bár Új-Guinea kivétel, ott 1700-2100m-es helyeken fordulnak elő.
Honos területeiket lápok, lápi erdők, dipterocrap erdők, páraerdők (keranga-k) alkotják, de mindenhol megélnek, ahol állandó a magas pára vagy jellemző az időszakos „áradás”.
Fontos megjegyezni, hogy a látszat ellenére egy kúszóbb kancsókáról van szó, mivel akár 20m magasságra is feljutnak, ha kevés fény éri őket. A növény ugyanis gyakran több tövet növeszt, hogy egy részükkel a talajfelszínt borítsa be (ezt kifejezetten szőnyeg-szerűen), majd eztán kúszószárakat fejleszt és szépen felmászik a fákra. Ennek egyedüli célja a fény, mivel a felszínen lévő kancsók levél lemezei keskenyek és sokszor jelentéktelenek, míg a magasabban lévő levelek keményebb és egyértelműen főleg a fotoszintézisre alkalmasak.
Clarke (2001) szerint az Ampuk feladták elsődleges rovarcsapdázó tulajdonságuk, mivel kevesebb nektártermelő mirigyük van az átlaghoz képest, valamint a kancsók felső harmadát -a nyakrészt- alkotó belső, viaszos zóna is hiányzik. Mindez valószínűleg azért, hogy főleg a lehulló törmelékekre szakosodhassanak, amit alátámaszt az is, hogy ezen kancsókák kancsói maradnak meg legtovább a méretben hasonló kancsójú társaikhoz képest, így biztosítva, hogy a lényegesen tovább tartó korhadással tápanyagokhoz juthassanak magánkomposztjaikból.
Moran (2003) aztán izotópos kísérletekkel bizonyította az addig csak sejtett álláspontot, miszerint ez a komposzt az, amit a növény elsődlegesen fogyaszt és nem a rovarok (a kísérlet kimutatta, hogy lényegesen több növényekből származó N épül be az Ampukba, mint állati N… bár, ugye az még kérdéses, hogy milyen anyagok hiánya felelős a rovaremésztő habitusért).
A kancsók színe külön említést igényel. Sokáig csak a teljesen zöld és a piros foltos mintázat volt a köztudatban, ám ma már tudott, hogy nagyon variábilis faj. A teljesen zöld, rózsaszín foltos, piros foltos, bordó-lila foltos minta mellett rózsaszín vagy piros vagy bordó-lila alapon zöld foltos kancsójú példányok egyaránt vannak. Sőt! A zöld variálódhat sárgászöld színezettel.
És a kombinációk itt még nem értek véget! Ugyanis perisztómájuk (ősmagyar szó, jelentése itt: száj) a kancsó „testétől” függetlenül lehet zöld, piros, bordó-lila, sárgászöld, valamint mindez piros-rózsaszín csíkozással is.
Legritkábban azért a teljesen mélypiros kancsó + bordó és sárgászöld foltok + világos-sárgászöld perisztóma kombináció található meg a természetben, „szerencsére” Borneó leggyorsabban irtott erdeiben (Saravak, Sabah, közép Kalimantan).
Virágzata 50cm magas általában, és -ritkán a kancsókák világában- egy száron több virágszár is nőhet.
Ültető közegük is eltér az átlagtól. Az erdőkben 75%-ban sárga homok (mészmentes) és növényi törmelék keverékében élnek, mely csak egy kicsit savas kémhatású. Gyakran ez a keverék bővül élő Sphagnum mohával. Veterán tartók egyaránt arra jutottak, hogy ezen nepik kifejezetten sok fényt igényelnek, akkor nőnek intenzíven. Személy szerint -mint NEM veterán tartó- én is erre jutottam. Nálam mesterséges fény van (30-40cm távolságra 2x120cm OSRAM Fluora + 1 daylight), de 75-80% párában ezek és a Hookerianák zabálják a fényt, és a foltjaikról látni, hogy éppen mennyire jó passzban vannak.
A misztikus felső kancsók
Az egyik legvitatottabb és legtisztázatlanabb megnyilvánulása a felső kancsóinak milyensége.
Clark (2001) szerint képes rovart fogni, de ez azért -számomra- eléggé megkérdőjelezhető. Ugyanis nincs erre rászorulva a növény, hisz magánkomposztjából fedezi az igényeit, valamint maguk a felső kancsók is csak pár alaposan debil muslicát tudnának foglyul ejteni.
Az 1996 március 25-i ICPS-NL számban szerepel egy cikk David Wong-tól, aki, miután kirabolták több barátjával együtt az ő üvegházát is, áttelepült Szingapúrba, többek között azért is, hogy az erdőkben nézelődhessen.
Mikor Dr. C.L. Wong-gal főleg Ampuk tanulmányozására indultak, találtak egy különösen fontos, felső kancsóval is rendelkező példányt. Ennek az érdekessége az volt, hogy természetes körülmények között a növény nem nagyon hoz ilyen kancsót, és mégis volt az erdőben egy nagyobb bokor, melyen többet is találtak egyszerre. Kiderült ugyanis, hogy az időszakos útmegtisztításokkal ezt a példányt is megmetszették (bozótvágóval), és ez a felfedezés adta az ötletet, hogy rájöjjenek a ma legvalószínűbbnek tartott felső kancsó kialakulási okra, a sokkhatásra. Régóta ismert ugyanis, hogy a kancsókák, ha váratlanul megváltozik a környezetük, a klíma vagy megmetszik őket, akkor torz és amorf kancsót hoznak, így az is elképzelhető, hogy a felső kancsónak tartott képződmény nem más, mint egy torzulás, és az Ampuk kifejezetten nem is hoznak igazi, tényleges felső kancsót.
FORRÁSOK:
- A nagyon jó Stephen McPherson - Pitcher Plants of the Old World könyvek
- Idézett ICPS Newsletter cikkek
- Wiki
- Steelhand
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése