Ökoharcosok

Még régebben felmerült bennem, hogy lehetne egy olyan bejegyzés is, ami a legjelentősebb „ökoharcosokról” szólna, olyan emberekről, akik a környezetért, környezetvédelemért és úgy általában öko dolgokért a legtöbbet tettek.

Nos, természetesen ez a koncepció nemcsak nekem jutott eszembe, hanem sok-sok szerkesztőségnek is, és amikor véletlenül a guardian.co.uk egy cikkében (egy 2008.11.28-as cikkében, az Eartshakers: the top 100 green campaigners of all time-ban) visszaköszönt a téma, lefagytam!

Nem akarnék egy 100-as listát ideírni, elég, ha csak e guardian lista top20-át és az érdekesebb neveket illesztem ide.

1., Rachel Carson

2., E.F. Sumacher

3., Jonathan Porritt

4., Sir David Attenborough

5., James Lovelock

6., Wangari Maathai

7., Pince of Wales

8., William Morris

9., Al Gore

10., Gro Harlem Brundtland

11., Richard Sandbrook

12., Amory Lovins

13., Vandana Shiva

14., Ansel Adams

15., Fritjof Capra

16., Aldo Leopold

17., Chico Mendez

18., David Bellamy

19., Joseph Bazalgette

20., John James Audubon

Amiket egyáltalán nem értek, hogy pl hogyan kerülhetett fel egyáltalán egy ilyen listára például 92.-ként Siddharta Gautama Buddha, vagy 99.-nek Jamie Oliver, 89.-nek a Dalai Láma 47.-nek Assisi Szent Ferenc.

Vagy hogy miért kerülhet fel szervezet olyan listára, ahol főleg önálló emberek szerepelnek. Itt a 100. a Father Christmas co2 kompenzációs ajándékküldő szolgálat például. Ez azért is érdekes, mert pl a Greenpeace vagy bármilyen egyéb szervezet (akiknek a vezetői, alapítói néhányan amúgy a listán vannak) is szerepelhetett volna még.

De leginkább a nem megfelelő helyezéseket nem értem. Jane Goodall, akinek köszönhetően alapjaiban változott meg az állatok megfigyelésének módszere csak a 48., a híres gyermekkönyv író és természetjáró ikon, Gerald Durrell csak az 59. lett, Míg Darwin (!) 87. (!!! Hát naná, hogy Darwin volt az őrjöngésem kirobbantója!).

Szóval nem teljesen tudom hova tenni a dolgokat, hogy mi lehetett az az elvrendszer, ami szerint így sorolták be a személyeket, hogy verselők, a BP vezetője és hasonlók sok esetben megelőznek természettudósokat, természettel foglalkozókat, olyan embereket, akik sokkal több más emberre hatottak, sokkal nagyobb hatással voltak, mint az előbbiek. Vallási vezetők, meg legendák alakjai? Hát akár beszavazhatták volna Bambit is, mert ő a leginkább a természettel harmonikusan élő médiaceleb mai napig.

No, mindegy. Nem érdekes, de azért sokat elárult David Adam, a cikk összeállítójának rálátásáról.

Wangari Maathai

Ámde! Szerepelt ezen a listán, méghozzá a megtisztelőbb 6. helyen egy hölgy is, akit már régóta kiszemeltem témának. Ő Wangari Maathai, a híres - és nálunk teljesen ismeretlen- kenyai környezetvédő ikon.

Most az ő bemutatása következik.

Maathai 1940 április vicces elsején született, Ihithe-ben, Kenyában és röviddel később (a nem érdekes részeket átugorva) állatorvosi diplomát szerzett Nairobiban, miután már az USA-ban és Németországban is tanult.

2003 januárjától 2005 novemberéig Mwai Kibaki kormányában volt környezetvédelmi és természeti erőforrás miniszter, miután 98%-os szavazati aránnyal bejutott a Parlamentbe.

Rengeteg díjat és elismerést ítéltek neki.

A világ közvéleménye akkor figyelhetett fel rá igazán, amikor 2002-ben Nobel –békedíjat kapott „a fenntartható fejlődéshez, demokráciához és békéhez való hozzájárulása” címen.

De mi is kell egy ilyen díjhoz?

1977-ben megalapította a Zöld Öv Mozgalmat, ami jelenleg már több mint 32 millió fát ültetett szerte Kenyában, Ugandában, Tanzániában, Malawiban, Lesothoban, Etiópiában és Zimbabwéban (innen kapta a Fák Asszonya nevet).

A program nagyon ötletes módon oldotta meg számos égető probléma integrált megválaszolását. Maathait zavarta társadalmában dívó sztereotípia és sors, melyet a nőkre húztak. A nő akkoriban -és még mostanság is jószerével- a háztartási robotgép multifunkciót látta el (szolid áthallás, szült 2-3, de inkább 4-5 gyereket és akkor nem volt családon belüli erőszak), szinte semmilyen kereseti lehetőséggel és adódóan függetlenséggel sem rendelkezhetett.

És ezek mellé még hozzájött, hogy a környezet a szegénységből és a túlnépesedő társadalomból adódó rizikók miatt eléggé nekiindult a pusztulásnak.  Az elsődleges energiaforrás a tűz még ma is, így mindenki vágta a fákat, amivel a talaj erózióját segítette elő. Ismert sztori, nem is részletezném. Akkoriban persze nem volt mindenki által átlátható az, hogyha kivágnak egy fát, akkor többet kellene utánpótlásnak ültetni, és szelektíven kellene eleve ritkítani. Nos, Maathainak ez érthető volt, és bár eleinte nem operatív mozgalmakkal harcolt, mégis idővel egy nagyon jó mintaprogramot állított fel.

Fizetek, ha ültetsz egy fát!

A program lényege az, hogy ha valaki vállalta, hogy ültet egy fát, annak biztosítanak csemetét, és miután azt pár évig életben és prosperitásban tudja tartani ültetője, a program fizet a fa után. Így az asszonyok megbecsült munkát végezhetnek, miközben maguk körül megóvják és gondozzák a környezetet és javítják mezőgazdaságuk hatásfokát is.

Természetesen nem csak a Zöld Öv hozta meg neki az elismerést, hanem számtalan kiállása, fáradhatatlan makacssága és szívóssága, amire egy jó példát a válása szolgált, mikor férje kérte a bíróságot, hogy bontsák fel házasságukat, mert „felesége túl makacs és nem lehet vele együtt élni”. A bíróság meg is állapította ezt a tényt aztán. Számtalanszor letartóztatták, mikor az erdőirtások ellen szólalt fel. 1989-ben ez a szívós makacsság megmentette a Nairobi központjában lévő Uhuru Parkot, ahova egy felhőkarcolót terveztek, ami meghozta az országos elismerést Maathai-nak.

  

A BBC-nek nyilatkozta egyszer, hogy „Isten hétfőtől péntekig megteremtette a Földet. Szombaton megteremtette az embert. (…) A környezettel kapcsolatos problémák lényege az, hogy ha Isten az embert kedden teremtette volna, szerdára már halott lett volna, mert addigra már nem lettek volna meg azok az élethez szükséges legfontosabb alapelemek, amelyek a túlélését biztosították volna számára.”

Az egyik kedvenc anekdotám tőle-róla, az, ami 2009 május 26-án, egy vele készült riportban hangzott el.

2009 április 2-án ugyanis Londonban a G20-ak üléseztek és megszavazták, hogy 30-50 milliárd dollárral bővítik az Afrikának szánt hitelek kereteit az IMF és a Világbank segítségével, dacára a válságnak. A cikkben aztán Maathai arról beszélt, hogy bár nagyon örül a segítségnek, de aggódik, hogy megfelelően fog e hasznosulni a segítség.

Ugyanis szerinte több olyan dolog is gátolja az afrikaiakat, amiket nem olyan egyszerű kívülről megoldania másnak. Ilyen az apátia, a magabiztosság hiánya, a félelem, vagy az, hogy felelősséget merjen vállalni az ember a saját életéért. Ígyhát sokkal egyszerűbb megoldásnak tűnik, ha az illető egy harmadik fél kezébe adja a sorsa feletti irányítást, ami lehet egy kormányzat, segélyszervezet, vagy egy isten.

Maathai szindrómának tartotta ezt az állapotot, amit csak súlyosbított a függetlenségi hullámok után kialakult szuperkorrupciós viszonyrendszer, a hozzá nem értés, a legalizált formái a lopásnak és az uram-bátyám kormányok. (Maathai könyve például ezt taglalja, The Challenge for Africa: A New Vision, Random House, 2009).

És ahogy az anekdotájában mondja, egy nap makadámia diót termesztő farmerek csoportja érkezett hozzá panaszkodni. Tudni kell, hogy a makadámia dióját használják a bőrgyógyászatban, kozmetikumokban, de koleszterincsökkentőnek is és olaj előállítására is, valamint, hogy Afrikában (főleg Kenyában) több helyen termesztenek ilyen diókat, melyeket egy lépcsős kereskedői közvetítéssel főleg Japánba exportálják. Egy diófa 3 év után lesz termő, és a termés akkor megfelelő, ha már enyhén elkezd fermentálódni (kb mint a mi diónk, ha már a burka minimum kocsonyás).

Szóval jöttek a farmerek és kiborultak. Az volt a gondjuk, hogy amióta a makadámia termesztés működik (értsd, a kereskedői láncolat felállt és egyre több terményt tudnak értékesíteni és már a farmerek is kellemesebben tudnak belőle élni), a szomszédjaik elkezdtek lopkodni. De mivel a diót csak akkor szokták betakarítani, mikor már teljesen érett, és leesett magától, így a lopkodást a még zöld terméseknél kezdték el. Ilyenkor addig rázták és botozták a fákat, míg azokról le nem estek a termések. Ekkor fogták a zsákmányt és teába áztatták, hogy barnás, érett színük legyen. A gond ott kezdődött, hogy bár az afrikai oldal kereskedője bevette a szállítmányt eladásra, mire azok Japánba érkeztek teljesen megrohadtak a felfőzéstől és teába áztatástól, így ott már nem vették át a szállítmányt és nem is fizettek. Így a tolvajok 1 év alatt bedöntötték a minőségi termést, az afrikai kereskedőt és a felvevő piaci bizalmat is. Végül már odáig jutottak, hogy kivágták a fákat a nyers terméssel együtt.

Hogy mi a tanulság a történetnek? Maathai a problémát abban látta, hogy a farmerek sokszor nem is tudtak sokat arról, amit termelnek (főleg, hogy sokuk teljesen írástudatlan volt), hogy azt hogyan hasznosítják és eleve mire, ugyanis akkor tudták volna, hogy mi lesz, ha a teás megoldásba kezdenek.

Azt javasolta nekik, hogy mindenki kezdjen együtt működni, hogy kiderítsék mi is történt pontosan, állítsanak fel egy regisztert, amivel ki tudják szűrni, hogy ki adott el diót akkor is, amikor nem volt annyi vagy egyáltalán fája.  Majd ha ezzel megvannak, akkor kezdjenek neki újra a termesztésnek.

Sajnos Maathai kikerült a Parlamentből, mielőtt tudott valami érdemlegeset elérni, de -ahogy mondja-, neki bőven elég volt, hogy megértse, a fő gond az oktatás és az összefogás hiánya, hogy sokan nem tudják mit miért csinálnak és nem gondolnak bele cselekedeteik következményeibe.

Wangari Maathai 2011 szeptember 25-én halt meg.

Linkek:

a Zöld Öv Mozgalom honlapja

Wikipedia

Nobel-díj honlapja

kitekinto.hu

Chico Mendes - az Amazonas védelmezője

1944 december 15-én, Brazíliában (Porto Rico-ban) napvilágot látott egy olyan ember, akinek voltaképpen ma köszönhetjük, hogy tudunk az Amazonas esőerdőről, mint ökológiai csodáról, és szintén ez az ember volt az, aki képes volt a világ figyelmét felhívni a mértéktelen erdőkitermelés, erdőirtás problémájára.

Francisco Alves Mendes Filho Cena, azaz Chico Mendes egy mélyszegénységben élő, brazil, gumicsapoló család egyik gyermekeként jelent meg az esőerdők történelmében.  A körülmények leírását mi sem mutatja jobban, minthogy 17-en voltak testvérek, ám a felnőttkort csak hatan élték meg, valamint apja komoly dongalábúságban szenvedett, ami a rossz élelmiszerek, illetve a vitaminszegény táplálkozás eredménye volt. Mikor Chico 8 éves lett, már ő is dolgozni kezdett a gumifákkal, sőt, mikor 11 éves korában anyja meghalt, neki kellett átvenni a háztartás vezetését is, majd besegíteni apjának.

Az élet így ment a maga keménységével a dzsungelben,  a 12 éves Chico az átlagos gumimunkás sorsát élte, szívta a mérgező gőzöket, amik a latex feldolgozásakor szabadultak fel, testvéreire vigyázott, majd az erdőt járta a gumifák nedveinek begyűjtéséért… egészen addig, amíg nem találkozott a híres politikai fogoly, kommunista forradalmár Euclides Fernandes Tavora-val. Tavora 5 évig határozta meg Chico gondolkodását, hiszen a forradalmár Brazília politikatörténetét tanította neki, megismertette továbbá Marx és Lenin munkáival, és ez egy olyan világban, ahol a földbárók az írást és olvasást szigorúan megtiltották munkásaiknak, ott igencsak sokat jelentett (ebben az időben ugye nálunk 1956 van, Sztálin 3 éve már halott, de Brazíliában még mindig nagybirtokosi-„bárói” rendszer van!).

1961-ben aztán Tavore elhagyta a dzsungelt és ifjú pártfogoltjának adta rádióját, aki így rendszeresen hallgatni kezdte Moszkva hangját és inspirációt kapott arra, hogy megalapítsa a gumimunkások szövetségét. A messzi vidékről jövő ideológia ugyanis Brazíliában „teljesen” új volt, legalább is a dzsungelben elszigetelten, nyomorban tartott munkások világában, ahol nem volt szabad írni és olvasni, ott mindenképp.

Ígyhát Chico nekilátott, hogy tegyen valamit. Leveleket kezdett írni prominens személyeknek, pl az ország elnökének, hogy elpanaszolja a munkások embertelen körülményeit, a súlyosan egészségkárosító munkakörülményeket, a kvázi adósrabszolgaságot, melyet a bárók építettek ki. De talán a legfontosabb problémának azt nevezte meg, hogy a gumicsapolók nem járhatnak iskolába. Bár e levelek sorra megválaszolatlanok maradtak, annyit azért sikerült elérnie, hogy eltöröljék a munkások bérletfizetési kötelezettségét a folyami hajózás esetében.

A gumiipar beszakadása

Aztán történt úgy, hogy a ’70-es, ’80-as években a világ átrendeződésének folyamata bedöntötte a gumiipart, és cselekvésre kényszerítette a brazil kormányt, így az a gumiválság megoldását a ranch-ek telepítésében és az állattenyésztés felfuttatásában kezdte vizionálni. Ám ezzel azt a folyamatot is elindította, mely a bárókat a gumiültetvények felszámolására ösztönözte, aminek hatására elkezdődött a földek erdőtől való megtisztítása.

A munkásokat elkezdték át vagy kitelepíteni, és kis csoportokba tömöríteni. Helyi papok iskolákat nyitottak az így felsűrűsödött munkásoknak, és az egyik ilyenben kezdett Chico is dolgozni 1971-től, Xapuriban.

Ám ahogy az erdőirtás egyre nagyobb méreteket öltött Chico is úgy fordult az szerveződések felé és ’75-ben már főként ezzel töltötte idejét (a xapuri városi tanácsba is beválasztották képviselőnek).  1978-ban aztán létrejött az Acre-i munkásszövetség, az első jelentősebb gumimunkás érdekvédő csoportosulásként, hogy teret nyisson az eddig elnyomott véleményeknek. A munkások ugyanis mindamellett hogy maradék munkalehetőségüktől is nagyrészt el lettek vágva, az erdő mérhetetlen pusztítását saját fájdalmukként élték meg és kialakították a módszert, amivel mindezekkel szembe tudtak szállni.

Empate, az erdei blokád

Wilson Pinheiro volt az eredeti ötletgazda, az empate kitalálója. Persze a taktika nem volt bonyolult, munkásokból kisebb gerilla csoportokat szerveztek, melyek szétszóródtak a dzsungelben, azokon a részeken, ahol az erdőcsonkítások folyamatban voltak és váratlanul megtámadták a fakitermelő brigádokat. Természetesen a bárók rendre a rendőrséggel tértek vissza, de ígyis sikerült 45 empate-t létrehozni és több mint 3 millió hektárt megmenteni a kipusztulástól (ez az Amazonas esőerdejének 0,5%-a kb).

1981-ben Chico lett a xapuri munkások szövetségének elnöke, és megkezdte munkáját, hogy új lehetőségeket keressen, melyben az erdők is megmaradhatnak és a munkások is boldogulni tudnak. Kialakított olyan csatornákat, melyeken közvetlenül a munkások értékesíthették a latex alapanyagot, így a profitból ők is részesülhettek. Iskolákat alapított és egy kollégájával, Maria Allegrettivel megszervezték az első konferenciát Amazónia gumimunkásainak. Ezeket a lépéseket követően a színtér is változott. A mozgalom elérte a nemzetközi hírnevet -Indiában és az USA-ban is előadásokat tartott- és immáron a világnak magyarázhatta az erdők valódi értékét, hogy mennyi fontos termék származik a dzsungelből. Rámutatott arra, hogy ha az erdők megmaradnak, akkor több közvetlen haszna származik mindenkinek, hiszen magvak, olajok, gyógyszerek, gumi és kakaó is terem Amazóniában.  

Ám aztán 1988 december 22-én a háza előtt elérte a halál. Egy bizonyos Darci és Darly Alves de Silva halálos lövésébe halt bele. A két merénylő ranch tulajdonos volt, apa és fia, akiket Chico korábban már feljelentett gyilkosságért, és akik ellen egy empate is ténykedett, mivel védett erdőrészt kezdtek irtani.

19 év börtönt kaptak, mikor sikerült elkapni őket és bíróság elé vinni, ám aztán 1993-ban megszöktek. Jelenleg Darci még mindig valahol a dzsungelben bujkál.

Chico az 1988-as szavazáson

„Először azt hittem, hogy a gumifák megóvásáért harcolok, aztán azt, hogy az Amazonas esőerdeiért. Mostmár viszont tudom, hogy az emberekért teszem.” – Chico Mendes

Források:

http://www.answers.com/topic/chico-mendes

http://www.mirandaproductions.com/voice/

http://www.chicomendes.com/

http://library.thinkquest.org/26026/People/chico_mendes.html

Wikipedia

Fotók: WikiCommons

„Én nem a keserűség fotósa vagyok!” - Yann Arthus-Bertrand

Eleinte, a kezdetek

1946 március 13-án, egy ékszerész családba született Yann Arthus-Bertrand. Első munkahelye 1967-től a Cháteau de Saint Augustin Nemzeti Park, Cháteau sur Allier-ben, itt annak őreként dolgozott, ahonnan 30 éves korában áttelepedett Kenyába feleségével, hogy oroszlánokat tanulmányozzon és napról napra figyelje őket (később, az első könyve 1981-ben, az Oroszlánok ebből a munkából születik meg).

Itt Kenyában jött az ötlet, hogy a levegőből fotózással foglalkozzon, ugyanis hőlégballonnal kezdtek turistákat röptetni. Yann szerint ekkor kezdte felismerni, hogy mennyi lehetőség van ezen az ösvényen.

Párizs, lovak, a francia ember, a francia mezőgazdaság

Mikor aztán visszatért Párizsba, egyik barátja ötletére megfotózta Párizst a levegőből. Ez volt az első igazán „légifotós” munkája. Innen aztán egyenes út vezetett a fotóriporterkedéshez. Nekiindult, hogy karriert csináljon és nagyjából mindent kipróbált, állítása szerint. Ugyan olyan elánnal dolgozott Dian Fossey-val és ruandai gorilláival, mint egy divatcég pápuai reklámkampányán, bár utóbbi feladatát annyira nem szerette, ugyanis túl disszonánsnak hatott számára, hogy a márkás ruhákat a szigetvilág őslakosain fotózzák.

De kifejezetten portréfotói is születtek, mikor felkérték, hogy fotózza meg a „francia embert”, egy sorozatot a franciákról.

Számára azonban 2 kedvenc témája -a légifotózás után- a francia mezőgazdaság és a lovak. Előbbi egy évente megjelenő kiadvány lett, mely az ország állattenyésztőit mutatja be a nézőknek különlegesen szép jószágaikkal, utóbbi pedig a világ lovait és lovasait tárja elénk.

1991-ben létrehozta az Altitude-öt, a légifotózásra szakosodott magáncégét.

Az Altitude honlapja – katt ide

Földünk a magasból

1994-ben az UNESCO támogatásával aztán az addigi tapasztalatok és ötletek egy koncepcióba kezdtek összeforrni. Mivel eddigre már számtalan helyen megfordult, illetve számtalan hely fölött átrepült, Yann-ban felvetődött, hogy létre kellene hozni egy olyan kép-bankot, mely a Föld jelenlegi állapotát mutatná be, mely az utókornak is megőrizné a mát. De -ahogy az a megálmodó típusú embereknél szokott lenni-, mivel senki sem értette azt, amit Yann már gyakorlatilag maga előtt látott, senki nem is akart hozzá pénzt adni. 200-nál is több tarha-levelet küldtek szét, amire még választ sem kaptak.

És ekkor történt a nagy áttörés: a Club Med, egy turisztikai óriás bízta meg a csapatot, hogy a legkülönbözőbb országokban lévő üdülőhelyeit fotózzák le számukra egy promóciós könyvhöz. Ez a feladat újabb kapukat nyitott számukra. Marokkó a magasból, Kuwait a magasból és hasonló könyvek születtek és ezzel párhuzamosan egyre több kép került a Földünk a magasból mappában.

Aztán 5 évvel később és rengeteg szervezés, munka után és Yann rengeteg pénzéből megszületett a Földünk a magasból, egy olyan fotóalbum, mely 24 nyelvre lett lefordítva és világszerte több mint 3 millió példányban kelt el, ezzel megdöntve minden addigi rekordot. Természetesen Yann-nak nagyobb terve volt a sorozattal, így elindítottak egy utazó kiállítást, mely így 100 város és 100 millió emberhez juthatott el, révén a képeket nagyvárosokban, parkokban és teljesen ingyenesen tárták az emberek elé.

A fotós persze még ekkor is kételkedett munkái sikerében, és egy jótékonysági aukcióra ajánlotta a képeket, ahol 25-35 ezer eurókért keltek el a fotók.

Fontos megjegyezni, hogy a project véghezvitelében a FUJIFILM is hatalmas segítséget nyújtott, mivel a filmelőhívások és egyéb filmes költségeket teljes egészében átvállalta. Ígyhát gyakorlatilag csak az idő és a repülési órák szabtak határokat a munkának. Yann csapatából 2 ember csak azzal foglalatoskodott, hogy a tekercseket koordinátákkal lássák el és gondosan archiválják az összes kockát, hogyha bárki más is meg szeretné fotózni az adott helyet vagy valaki kutatni szeretne ott, akkor az pontos információkat kaphasson a hollétről.

Pár évvel később, már a fenntartható fejlődés koncepciójába ültetve egy 4 részes, 2-2 órás filmet is forgatott 2006-07-ben, a globális környezetről és a kihívásokról. Ez, a Földünk a magasból sorozat már az előszele volt a HOME-nak. Számos jelenet és művészeti koncepció aztán innen került át abba, ahogy Armand Amar, a francia zeneszerző is itt már szerves részét képezte az alkotómunkáknak.

GoodPlanet

2005 július 1-én startolt a GoodPlanet, egy olyan non-profit szervezetet, mely különböző utakon a fenntartható fejlődést promotálja, és olyan programokat vezet, melyekkel a CO2 kibocsátást lehet ellensúlyozni. Yann eleinte azért indult el ezen a vonalon, mert a munkája kapcsán kibocsátott CO2-t szerette volna valahogyan kompenzálni, így kitalálta az Action Carbone-t, amiből aztán egy mindenki számára elérhető szerveződés lett GoodPlanet-en keresztül. Az AC olyan programokat finanszíroz és szervez a Föld legkülönbözőbb pontjain, melyek közép és hosszú távon tudják csökkenteni a CO2 emissziót, méghozzá megújuló források kialakításával. Komposzt alapú biogázüzem, napenergiás sütők, szélturbinák, faültetvények, stb.

A GoodPlanet honlapja – katt ide

’6 billion Others’ – 6 milliárd másik

2009-ben egy újabb ötlete támadt! Ha már a Földről készített egy képtárat, akkor miért ne készíthetne egyet az emberekről is? Ígyhát több mint 5000 videófelvételen keresztül mondhatták el gondolataikat a világ minden pontján élők, a boldogságról, nélkülözésről, életről, halálról, szeretetről, gyűlöletről, … hogy egy kiállítás segítségével, majd egy webes felületen keresztül a világ hallhassa azokat.

6 milliárd másik, a honlap – katt ide

HOMEproject

2007 áprilisában kezdett neki egy film forgatásához, amit eredetileg Boomerang-nak nevezett volna el. A projectben 2 segítője is volt, Luc Besson, a film producere és a PPR csoport, a francia multi cég, mely az anyagi hátteret (15-20 millió eurót) biztosította. A film teljes CO2 emisszióját természetesen a GoodPlanet nullázta, és a minimális áron forgalmazott DVD-k után 1-1 euró szintén a szervezetnek került átutalásra.

És jött 2009 június 5, péntek, a Föld Környezetének Világnapja, a film nemzetközi premierje. Besson-ék mindent megmozgattak, hogy mindenhová eljuthasson a film. Ingyenes plakátok, hozzáférés, nyilvános vetítések, TV sugározások egyszerre adták le a HOME-ot (például a France 2 TV-n keresztül 8 millióan látták a filmet). Csak a YouTube-on 10 milliók nézték meg. Jelenleg -amikor e bejegyzést írom- az angol változatot már 9.400.684.-en nézték meg, de a premier idején egy külön felületet készített a YT csapata 6 hétre a filmnek, ahol ingyenesen letölthetővé is tették azt, valamint werkfilmekkel, érdekességekkel, fórumokkal együtt szinte minden nyelven feliratozva is meg lehetett nézni.

A bemutató páratlan hatást váltott ki. 2 nappal később ugyanis Európa Parlamenti választások voltak Franciaországban, és a 3. helyen a francia ökopárt ért be, 8%-ot javítva 2 nap alatt.

A HOME honlapja – katt ide

A teljes HOME HD minőségben is a YouTube-on, angol felirattal – katt ide [ezt ajánlom!]

Werkfilmek: a zene – Armand Amar – katt ide [ezt ajánlom!]

Werkfilmek: sajtókonferencia június 5-én [ezt ajánlom!]

Szóval, számos tett és hír kapcsolódik Yann-hoz. Minden évben ingyenesen juthatnak hozzá a francia iskolák olyan plakátsorozatokhoz, melyek 1-1 tematikus témát dolgoznak fel (2006 - fenntartható fejlődés, 2007 - biodiverzitás, 2008- energia, …). Alive sorozata az ember természetre „mért” hatását mutatja be. A GoodPlanet már Junior, Info és Conso fórumokon keresztül működik. 2009 április 22-én az UNEP jótéteményi nagykövete lett, és még koránt sem merültek ki ötletei.

Hogy mivel lehet összegezni mindezt? Zárásul 2 anekdotát emelnék ide Yann anyahonlapjáról, melyek talán közelebb hozzák személyét a bejegyzés olvasóihoz.

Yann a Luxemburg Kertben dedikált, mikor egy hölgy került sorra egy Földünk a magasból könyvvel. Miközben Yann írt, a nő elmondta, hogy mennyire tetszett a lányának a kiállítás, hogy milyen nagy hatással volt rá és mennyire lenyűgözte. Yann azt válaszolta a hölgy szavaira, hogy a lánya még többször is megnézheti majd, mivel a kiállítás hónapokig ott lesz és még jöhet bátran, ám mikor ezeket a szavakat kimondta, a hölgy váratlanul sírni kezdett és csak annyit tudott mondani, hogy lánya pár nappal korábban halt meg…

(Ambre Mayen)

„Pápua Új-Guinea-ban dolgoztam, mikor egy helybéli odajött hozzám és kérdőre vont, hogy mennyire érzéketlen vagyok. A tolmács aztán mondta nekem, hogy a férfi azért szomorú, mert nem küldtem el neki a képet, amit róla készítettem. Kemény! Még sohasem voltam abban az országban, amit próbáltam is védelmemben elmagyarázni, mindhiába. A férfi hajthatatlan volt. Végül nem tudtam mit tenni és elmentem vele az otthonába, ahol teljes megdöbbenésemre egy plakát volt a falon a Párizsi Amerikai Kulturális Központról. Évekkel korábban ugyanis a PAKK meghívott egy pápua delegációt egy európai útra, és akkor készítettem a férfiről egy fotót. Nem tudtam elégszer bocsánatot kérni, de ez volt a legkevesebb…

(Yann Arthus-Bertrand)

Yann előadása MAGYAR feliratozássa a TED-en – katt ide [ezt ajánlom!]

Yann Arthus-Bertrand . ORG honlap – katt ide

Yann Arthus-Bertrand2 . ORG honlap, a fotós felület – katt ide

Yann fotógaléria honlapja – katt ide

(a gyűjtőhonlap)

Források (a fentieken túl):

UNEP

Yann TED profilja

Wiki