isten - NINCS, avagy 'itt a piros, hol a piros'

Mint azt valószínűleg az olvasótábor jelentős része tudja rólam (szóval mind a 4-en tisztában vagyunk ezzel :) ), nehezen tudok elmenni fundamentálisan vallásos beszólások mellett. Ezt csak egy dolog tudja fokozni, amikor a beszólás isteni gőggel, vagy isteni gőgöt nyilatkoztat ki. Úgyhogy szükségesnek érzem tiltakozni ez ellen:

"A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet - Ünnepi beszélgetés *****kel című interjúban ***** elmondta: az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik, "mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van". "A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet" - jegyezte meg.

forrás: index.hu [aminek egy másik újság a forrása]

Szóval, hogy stílusosan öntsem a savat, egy olyan alaptétellel szeretnék válaszolni az idézett politikus (!!!) kinyilatkoztatására, ami alapvetően egy vallásos bizonyításként híresült el a filozófiában (az óraszerkezet példája). Ez az elméletnek azért nem nevezhető, de mondjuk „anekdota” azt veszi alapul, hogy egy bogár például annyira bonyolult, mint egy óraszerkezet. És ha rápillantunk egy óraszerkezetre, akkor arról bizton kijelenthetjük, hogy ember alkotta tárgy. Ebből adódóan ha egy bogárra rápillantunk, akkor kvázi érezzük a tudatunkkal, hogy az is alkotott dolog, isteni alkotás, ergo isten létező valami.

Ezt a példát gyakran szoktam említeni, mikor a témában beszélgetek másokkal, és akkor rendszerint hozzá szoktam tenni, hogy a rovarok egy kitűnő példái az evolúciónak (szelvényes fejlődés, rengeteg lépcsőfokuk él ma is, sok a specializáció közöttük, rengeteg kövületük létezik, teljesen nem „emberiek”, stb). Sőt, ez a példa olyan pontokon is téved, hogy 1., eleve feltételezi isten létezését 2., az embert isteni párhuzamba emeli 3., minden racionális alapot nélkülözve akar racionális logikával érvelni (’érezzük a tudatunkkal, hogy valaminek úgy kell lennie’) 4., mellőzi az összes nem mellékes vallási szempontot (szent írások, hierarchia, egyéb megállapításai a vallásnak, egyházszervezet, gyakorlat, szertartás és hitéleti dolgok), amik nélkül viszont istenről nem lehetne tudni… Mert ugye mi van akkor, ha se szent könyv, se egyház, se a hit gyakorlati része nem létezik? Hát akkor maga a hit sincs és nem létezik a hitben megtestesített és „életre hívott” alapja sem, az isten.

egy lepke szeme - Dartmouth-i Electron Microszkóp, Dartmouth College

De lendüljünk tova a részleteken, melyek önmagukban is cáfolják a példát, és csak a logikai mivoltára koncentráljunk.

Ez nekem a problémám leggyakrabban. Hogy maga a logika az, ami cáfolja mindenféle isten létezését, és pontosan a tudás maga és a tudás eszközei, működési gyakorlata (pl a logika) alakítja ki a megállapításunkat, megállapításomat. A vallás mellett kardoskodók gyakran esnek abba a hibába, hogy logikai úton próbálnak érvelni, illetve a logikailag és értelmileg kikövetkeztetett tényekbe próbálnak belekötni, kotnyeleskedni (hogy csak két szösszenetet említsek ez történt a Föld központú (eleinte lapos) világkép esetében is és az evolúciós elmélet esetében is).

De egyszer szeretnék már megélni egy olyan esetet, amikor a vallásos elméleten belül van logikai átkötés. Hogy teszem azt, azt mondják a vallási vezetők, hogy isten magas, és ezért van olyan magasan a felhők világa, benne a mennyország. Vagy hogy isten aminosavaktól hemzsegő fortyogó vulkáni gejzíren keresztül teremtette az életet és nem egy hét alatt ugyan, de pihent közben. Ilyen állítások soha sincsenek… Vagy mégis? Vagy csak én emlékszem túl ködösen, és a vallások alapjai, a szent írások vannak tele ilyen ténybeli megállapításokkal?

a pestisdoktor Paul Fürst rézmetszetén

A doktorok madárcsőr "gázmaszkokban" -melyekbe gyógyfüveket tettek- járták a pestises negyedeket és beszéltek a beteg testrészekhez, hogy így kiűzzék a gonoszt. Anno a járványt az egyház isteni büntetésnek titulálta, és a papság menekült előle (pl a zsámbéki plébános is).

Szóval a gondom ez a logikai visszacsatolás.

Míg a vallási tézisek egyre inkább a hívők által is mesének titulált szövegekkel vannak tele* és rendszeresen tovalendülnek a ’900 oldalon kívüli világ’ dolgain **, addig a fő ellenségnek kikiáltott tudomány folyamatosan és nagy pontossággal következtet és fejlődik. Visszacsatol.

Darwin a forradalmi elméletével megjósolta előre a DNS létezését. Egy olyan világban, amiben már maga az evolúció is hihetetlen volt (bár a közgazdaságtan már ismerte a jelenséget) ő egy olyan rendszer létét tartotta logikusnak (mert a tudata szerint kellett, hogy legyen egy ilyen rendszer), mely a tulajdonságokat átvezeti.

De említhetnénk itt Galileit is***, aki a Föld központú vallási nézetet tette nevetségessé a logika erejével (a Jupiter holdjait fedezte fel, és azok mozgásából rájött arra, hogy a Föld is keringhet, illetve a Földnek is kell keringenie).

Nem akarnék hetekig példákat sorolni, de lenne mit idecitálni az inkvizíciós listákról, a katasztrófák, pestis és egyebek egyházi olvasataiból, illetve az elmúlt 2-300 év tudósainak életműveiből.

a Galilei Holdak - Io, Europa, Ganümédész és Kallisztó (forrás: Wiki)

A visszacsatolás a lényeges. Az a momentum, hogy valamit megfigyelünk, feldolgozunk, tényekkel igazolunk, megállapítunk, állítunk, következtetéssé (is) alakítunk, és végül ez a valami visszacsatolódik, igazolódik rendszeresen.

* az cseppet sem zavarja ugyanezen hívőket, hogy hitük értékének aranyfedezeteit vonják kétségbe (túlvilági jutalom, mennyek országa és a pokol, az eredet, a teremtés, a szabad akarat, isten szerepe, ítélkező-kegyes-tökéletes-passzív…)

** kozmosz, univerzum, tudományok (asztrofizika, biokémia, evolúcióbiológia, …)

*** de említhetnénk a kiátkozottak közül Luther Mártont is (aki megrengette az addigi uralkodó vallás belső rendszerét, pechére szöget ütve a vallások koporsójába), mivel egy református nyilatkozta egy katolikus médiumnak a cikk elején olvasható sorokat… no comment…

Itt a piros, hol a piros

Tehát itt a piros, hol a piros?! Ha látjuk a 3 skatulyát és tudjuk, hogy az egyik alatt ott a piros golyó, akkor vajon tényleg csodának tudható be, hogy sohasem tudunk rámutatni? Vagy pusztán arról van szó, hogy a jelenség, mely által a skatulyák keverednek olyan folyamat, melyet elsőre nem értünk és nem is tudunk követni, de többszöri megfigyelés és nyitottság hatására aztán megértünk?

Ha az olvasóhoz az utóbbi feltételezés áll közelebb, akkor képzelje el, mi van akkor, ha 5 skatulyát látunk, és a folyamat, a varázslat ezek között zajlik? Még mindig hiszi, hogy megfigyeléssel rájön a csodára? Ha igen, képzeljen el 7 skatulyát! Majd idővel a végtelen-1 darab skatulyát! :)

[a példa jobban elképzelhető a gyakorlatban, ha az első fogadásokat megnyerő, beépített embert is belevesszük, aki a skatulyákat keverő játékmester cinkosa és a céljuk nem más, minthogy a csodával hülyére vegyék az egyszeri játékosokat, mert boldogok a lelki szegények]

Dynamo, a "Discovery mágusa"

Az az átkozott „istentelen kozmosz”!

Sokszor nehéz ebben a témában Magyarországon zöldágra vergődni, mert túl sok az emóció, a szándékos és az akaraton kívüli tudatlanság és hasonlók. Magam is megfogadtam (no, nem túl komolyan), hogy nem írok politikai vagy politikát is érintő cikket a blogra, meg eleve, nem vadítom ilyenekkel az olvasókat. De ez az istentelen kozmosz végtére is mindaz, amit ez a blog éltet és amiről szól. Az igazi természeti csodákról van itt szó, a varázslatokról, melyek léteznek és nem csak mesék. Mindaz, amit szűkös időmben ide tudok biggyeszteni az az istentelen kozmosz által adott válaszok a legfontosabb emberi kérdésre, a ’miért?’-re.

És nem is verném most magam e bejegyzésben, ha az ilyen szövegeknek nem lenne hatása, nem lenne tábora, vagy mindenki helyén kezelné a politikai propagandát.

A művészet a tudomány vallása

Zárásul egy olyan elgondolást osztanék még meg a maradék 2 olvasóval, aki idáig eljutott, mely személyes nézeteim egyik legfontosabb eleme.

A művészet szerintem a tudomány vallása és ebből adódóan az élet egyik legfőbb vívmánya, értéke. Nem más ez, mint az emberek általi új teremtésének a csúcsa. Valami eddig nem létezőnek a létrehívása. Ez az a dolog, amit a vallásos világ egyedül a központi figurájának tulajdonított és kb mindent vagy ebből vezetett le, vagy ide irányított vissza. A természet teremtését, működését, az emberek eredetét, az emberek viselkedésének alapelveit (AZ erkölcsöt), az élet mibenlétét, a célokat és a határokat… Ám az ember fejlesztett magának olyan értelmet, melyet magából adódó kérdések, a miértek, a hogyanok, az állandó kételkedés, a biztosra és biztonságra vágyás tüzelt, és idővel megteremtette magának a tudományokat, az információk rendszerét/rendszereit. És ezek az információk helyezték új megvilágításba magát a vallásosságot.

Ám a vallásnak csak a lényege cáfolódott meg, a képe, a művészetek megmaradtak. Így a művészeteknek új út, új szerep kellett, mely 150-200 éve folyamatosan áll át a realizmusra. És szerintem igazándiból a művészetek azok, amik az utolsó felszabadítást vihetik véghez. Darwin a biológiai rendszer segítségével kontextusba helyezte az embert. Nietzche a  pszichét szabadította fel, ahogy a sok tudományos fejlődés a tudatról lakatolta le a rabláncokat. És a frissült művészetek azok, amik képesek a lelket, azaz a tudatalattit és az érzelmi reakciók világát szabaddá tenni.

Amikor a francia polgári forradalom kirobbant, alapjában az emberek az addig fenn állt rendszer ellen tüntettek, zavarogtak, majd gyilkolták le egymást. Nem működött már tovább a királyság, a vallási támogatással és legitimációval rendelkező addigi rend. Az népnek elege lett abból, hogy az életet meghatározó szabályok, törvények, emberek már kilátástalan és a mindennapi életre menő helyzetet teremtettek. És fellázadtak ez ellen. Ez úgy nézett ki, hogy mindent leromboltak, ami a régi rendszert szimbolizálta, várakat, templomokat, katedrálisokat, ölték az arisztokráciát (az isten állami felkentjének kvázi baráti körét), a vallási vezetőket. Olyannyira elegük lett az addigi rendből, hogy a természet felé fordulás jeleként fákat koszorúztak és imádtak, énekeltek körülöttük (lágy déja-vu a középiskolai unalmas Rousseau irodalom órákra).

És mikor már érezték, hogy győzedelmeskedtek, egy másik folyamat is elindult, a ráció rendszerének felállítása. A műalkotások olyan szakrális terekbe kerültek, ahol mindenki imádhatta őket, ahol mindenki élvezhette az „ember alkotta isteni szépséget”. Ezek lettek a múzeumok. Létrejött a népképviselet, a modernkori demokrácia egyik alapmodellje. Ahol nem egy isteni felkent valaki és a vallási vezetők döntöttek érdekeik szerint, hanem a nép küldöttei. Megszületett a felelősség! Ugyanis már nem lehetett a bajok okát isteni büntetésnek gondolni, és nem is kellett hiába várni az isteni segítséget a bajban.

Létrejött a tudományos világnézet alapzata, melyre azóta is támaszkodunk. 1liter víz megegyezett egy 10cm x 10cm x 10cm-es kocka térfogatával, és ugyanennyi víz 1 kilogramm súlyt jelentett.

Többet nem voltak olyan mértékegységek, mint az ’egy napi járásnyi föld’, ami szó szerint azt jelentette, hogy egy ember egy nap alatt jutott földjének végére (nappal). Ugyanis addig a rossz minőségű földeket a földesurak sokszor erős, vitális fiataloknak adták, akik egy napi járással igen nagy, ám rossz földet kényszerültek megművelni, míg a beteg és gyenge a jó földből sokkal kisebb darabot járhatott ki, így biztosítva volt a kemény adó megfizetése (ami viszont földmérethez és nem a termény%-hoz volt igazítva), függetlenül a munka minőségétől és a földműves erejétől, képességeitől.

Szóval szekularizálódott a vallás a világi élettől… illetve, az élet megszabadult a vallástól. Ez az, amit a cikk elején idézett politikus nem nagyon tud. Olyan kulturális hagyományokat nem ismer, melyek megtörténtek és melyek válaszok a kérdésekre.

Franciaországban az egyik legjelentősebb nemzeti szimbólum a baguette, a hosszúkás, ropogós kenyér. Ez a szimbólum a forradalom szülöttje, mely egymagában hordozza mindazt a jót, amit a forradalom életre hívott.

Már a forrongó évek előtt, de az évek végére igencsak kimerült Franciaország és nem volt elegendő búza (aki látta a Vasálarcost, az emlékezhet egy olyan részre, amikor Lajos király utasítást ad, hogy az éhező nép között osszák ki a katonák kenyérellátmányát, mire a tanácsosa közli, hogy az már egy hónapja rohadt és ehetetlen, mire a király odaveti, hogy nem gond!). És ez a kenyérhiány a forradalom végére igen komoly problémává kezdett válni, mikoris a francia pékek kitaláltak, hogy megváltoztatják az addigi kenyér recepteket. 50dkg-75dkg-os, hosszúkás formát adtak nekik, melyek ropogósak és könnyűek voltak, fehérek, tiszták és nem nagyon lehetett ránézésre megállapítani súlyukat. Az emberek pedig rajongtak érte, mert valami új volt, valami különleges és mindenkinek jutott belőle, ami ettől fogva nem egy régi hiedelem egyik alakjának testét, hanem a szabad akaratot jelképesítette meg.

Hasznos linkek és pár cikkhez használt forrás, ajánlott fogyasztanivaló:

http://truth-saves.com/

Sok jó szöveg, linkek kutatók honlapjaira (Dawkins, Hawking, Kaku).

http://www.dnadarwin.org/

Főleg Darwin centrikus hasznos oktatási anyagok és linkek.

De ajánlanám még az érdeklődőknek és politikusainknak Richard Dawkins könyvei közül az Isteni téveszmét, az A természettudomány rövid történetét, vagy az A legnagyobb mutatványt. Dawkinsnak van egy 3 részes kitűnő filmje is melyeket nyugodtan megnézhetnek vallásosak is. Ez a The Genius of Charles Darwin, azaz a Zseniális Darwin.

Angolul a részek fellelhetőek itt:

az első rész, a második és a harmadik

Vagy a Darwin évfordulóra készült Tree of Life-ot, ami magyarul Darwin és az Élet Fája címen nyújt hihetetlen élményt (a Spektrum TV szokta leadni). A narrátor és az egy órás kápráztatást Attenborough küldi az angol Természettudományi Múzeumból.

Különleges előzetese angol nyelven megtekinthető erre a mondatra kattintva (megéri megnézni)!

De nagyon ajánlom még a Discovery Channel Kíváncsiság sorozatából a Van e termető?-t, melyben Stephen Hawking (aki NEM Christopher Reeve, azaz a Superman!!!) egy óra alatt az amőbáknak is érthető módon meséli el, miért nincs isten… illetve miért nem lehetséges isten létezése. A film amúgy a kitűnő könyvén, az Az idő rövid történetén alapszik.

Ez a film MAGYARUL és reklámok nélkül megtekinthető erre a sorra kattintva!

A penész, mely megeszi a rovarvilágot!

Egy pár hónapja [vagy a cikkírási eltűnésemből adódóan talán egy éve már…] volt egy érdekes természetfilm pár entomológusról (rovarász) az Ózonon, ahol a púpos kabócák roppant érdekes ám szinte nem észrevehető világa utáni kutatást próbálták bemutatni a publikumnak. No, mivel magam is igencsak kedvelem őket (a kabócákat), így egyből ráálltam a tv-re, titkon sejtve, hogy egy újabb blogbejegyzés fog születni a látottakból. És így is lett.

A púpos kabócák lényegében olyan kabócák, melyeknek toruk sokszor extrém kinézetűvé alakult az idők folyamán. Persze, ennek szerepe a koloniálisan is éldegélő és folyamatosan növényeket szipkázó rovaroknál nem véletlen. Mint arra lassacskán rájöttek, a púp valójában csak álca, és semmilyen egyéb célt nem szolgál. Viszont ez az álca a legtökéletesebbek közé tartozik.

Sokszor, ha mimikriről van szó, általában olyan élőlények jutnak eszünkbe, melyek valamilyen más veszélyes és/vagy mérgező állatra hasonlítanak. A sárga-fekete csíkozás, az élénk, riasztó színek, fekete mérgező szőrök, vagy a levelek és környezetben megtalálható természeti elemek utánzását mindenki ismerheti az alapoktatásból… ismerhetné mondjuk az alap oktatásból. De a kabócák továbbmentek ezeken a technikákon és olyan álcát alakítottak ki, mely egyszerre teszi kényelmessé életmódjukat, és riaszt el biztosan mindenkit.

Cyphonia sp., egy hangyát utánzó kabócafaj, Artour_a fotóján

Sokan más élőlények, rovarok bogyókakájának, töviseknek, vagy tűzhangyának játszzák meg magukat, ám jelentős tömegük egyszerű biofegyvernek néz ki!

Node, ne vágjunk így bele a dolgok sűrűjébe, különben sem ők e cikk témái, hanem a Cordyceps gombák. Van ugyanis egy gombanemzetség, mely rovarok legyilkolásából és feldolgozásából él. A gombák spórái a felszínen szétszóródva várják, hogy leendő szendvicsük arra kószáljon és felszippantsa őket. Sokáig persze nem volt biztos, hogy az áldozatba lélegzés vagy elfogyasztás útján jut be a gombaspóra, ám -ahogy az majd lentebb is olvasható lesz- túl összetett kapcsolat van a gomba életmódja és áldozata halálának módja között ahhoz, hogy ne lélegzés kapcsán jusson be annak szervezetébe.

A spóra vagy a penész mycelium (kb gombafonal) az ízeltlábú egyik lélegző pórusán keresztül hatol be a szöveteibe, ahol egyből növekedni és élősködni kezd. Elevenen kezdi elfogyasztani áldozatát, ám amikor életciklusa a spóratermeléshez érkezik, változtat technikáján. Többségükre jellemző, hogy behatolnak a feji idegdúcokba, a rovar agyába és utasításokat adnak neki. Ezen a ponton szétválik a nemzetség tagjaira, ugyanis specializáltságuk szerint adnak utasításokat. A hangyákra szakosodott fajták felvezényelik áldozataikat a fákra, megfelelő növényi részekre és azt parancsolják nekik, hogy támadják meg a növényt. A hangyák beleharapnak a levelekbe vagy kisebb ágakba, majd rövid idő múlva elpusztulnak, állkapcsukkal stabilan tartva táptalajként funkcionáló testüket. A gomba aztán innen szépen kinő és spóráit megfelelő hő és pára, éspersze szellőzési viszonyok között engedheti útnak.

Ez olyan régi történet, hogy találtak levélfosszíliákat, melyekben hangyák fejei is lenyomatot képeztek és innen tudható, hogy ez a jelenség már legalább 48 millió éve működik. Ám vannak más fajták, akik legyeket, pókokat és specializáltan bizonyos fajtákat fertőznek és ölnek meg.

Fun with nature csoport által készített fotó

Larry Evans fotója

Daniel Mosquin fotója

Mi az, kb 45 millió éves és akár 1.830.000.- kilója?

Hát az Ophiocordyceps siensis! A nemzetség egykori tagja (ma már tudható hogy külön család!) tette híressé a Cordycepseket. Kínában, India északi részén, Buthánban és Nepálban külön üzletág épült ezekre a parazita gombákra, ugyanis a természetgyógyászat a legértékesebb gombáknak tartja a hernyógombákat, így rendszeresen gyűjtik is őket, kereskednek velük.

A régi kapcsolat az elnevezésekben is fellelhető: yarshagumba, azaz yartsa gunbu, azaz „nyári növény téli hernyó”. Vagy, kínaiul dong chong xia cao, azaz „a téli hernyó, mely nyárra növény lesz”. És tényleg! Hiszen ez a fajta bizonyos gyökérrágó lepkék hernyóját támadja meg. Szintén beszívja az áldozat a spórát, ami kifejlődése folyamán átveszi az uralmat a hernyóban és irányítani kezdi. Mikor már a növekedése eléri azt a pontot, hogy termőtestet építsen, a hernyót a föld alatt függőlegesbe kormányozza, egészen a felszíntől pár centire és megöli, majd mumifikálja. Innen aztán kifejlődik az ismert gomba alak, természetesen mindig áldozata fejéből.

Node hol is tartottunk?

Kabócáink mimikrijénél ágaztunk el! Mint fentebb említettem, a púpos kabócák bizonyos csoportja nem szimplán álcázza magát. Megdöbbentő módon sokuk Cordyceps penésszel leölt rovartetemként éldegél, hiszen így biztosított, hogy soha senki ne érjen hozzájuk, és mivel életmódjuk kapcsán csak ritkán mozdulnak el a kaja mellől, az álcát nehezen lehet leleplezni.

A lepke, akinek nem szóltak isten létezéséről

Több kedvenc anekdotám is van Darwinnal kapcsolatban, melyek önmagukban sokszor már kis tanmeséknek is beillenének. Ott van ugye a gilisztás történet, ami arról szól, hogy a világ több pontjáról összeválogatott kavicsai miért is tűntek el rendre kertjéből. Aztán Darwin bogarának (Chiasognathus granti) az esete, melyből a nemi kiválasztódás miértjére következtetett, mikor a bogár megcsípte őt. Sok ilyen kis történet maradt meg, de pár ikonikussá vált a természet kedvelői, illetve a természettudományos világot ismerők körében. Talán a legtökéletesebb ezek közül az, amelyik e bejegyzésben kerül ismertetésre.

1862 januárjában egy meglepetés csomag érkezett Darwinhoz Robert Bateman-tól. Mivel Darwin híres botanikus is volt és hihetetlen komoly munkával kutatta a legszebbnek tartott virágokat, az orchideákat, így a meglepetés annyira nem volt szokatlan, ugyanis ez alkalommal is behatározásra váró orchideapéldányokat kapott. Főleg virágokat és leveleket, nem teljes növényeket.

Ami viszont különössé tette a csomagot, az egy majdan Angraecum sesquipedale névre keresztelt orchidea volt, mely addig soha nem látott, hosszú ’szakállal’ rendelkezett, amiben a csalinektárját tartotta. A madagaszkári növény alapos fejtörést okozott. A felfedező expedíciók ekkor még tonnaszámra gyűjtötték be az ismeretlen kincseket, a kutatók a legalapvetőbb és a későbbi korokat megalapozó vizsgálatokat végezték és gyakorlatilag szinte mindent ekkor kellett kitalálni. És most ott volt Darwin otthonában egy csillag alakú virággal rendelkező orchidea, melynek 25-30cm hosszú szakálla volt. Azt már megfigyelték, hogy az Angaecum-okat főleg szenderféle éjszakai lepkék porozzák be, de hogy 30cm-es pödörnyelvű példányok lehetnének? Nos, ez volt az igazi kérdés Darwin számára.

az orchidea

Angraecum sesquipedale

[A növény 1 méteresre nő meg, és Darwin orchideájának, Karácsony orchideának, Betlehem csillaga orchideának (mivel az európai tartásban decemberre hoz virágot) vagy az Angraecum-ok királyának is nevezik. Madagaszkáron részben terrisztris és lithoptikus módon él, szereti az erős, de nem perzselő fényt és 3800mm-es csapadékkal megáldott területeken, 130-170m körül találhatóak meg. Érdekessége még, hogy zölden jelennek meg a bimbók, melyek kifakulnak, fehérek lesznek, majd idővel krém, sárgás, majd barna színűekké válnak. Nektárjában 39 kémiai anyag van, többek között fruktóz, glükóz, raffinóz, szaharóz cukrok, valamint metil-benzonát, benzol-alkohol, benzil-benzonát, feniletil-alkohol.]

Tehát Darwin elkezdett kísérletezni, hogy egy vékony szálat le tudna e tolni a szakállba úgy, hogy közben a polleneket őrző tokokkal is kapcsolatba kerüljön, és mikor többször is sikerrel járt kijelenthette, hogy ezt az orchideát is szender porozza, méghozzá egy igen hosszú nyelvű, mivel csak a szakáll alsó részén található nektár. Ám akadt egy probléma. 10-15cm-es pödörnyelvvel rendelkező szendereket ismertek már, de arányaiban egy akkora, mely 30cm-essel rendelkezik… nos, ez eléggé hihetetlennek tűnt.

De Darwin tudta, hogy az evolúció és a kiválogatódás miatt kell lennie egy lepkének, amely mégis illik a képbe és ezt a nézetét az orchideák rovarbeporzásáról szóló művében meg is írta (1862 – On the Various Contrivances by which British and Foreign Orchids are Fertilised by Insects).

Természetesen nem maradt visszhang nélkül a dolog. A britek körében nagy siker övezte a könyvet, és Darwin teóriáinak különlegesen jó példájaként kezdték csodálni az orchit és feltételezett lepkéjét, ám a vallásosság őrei is kaptak az alkalmon. Argyll hercege 1867-es könyvében (The Regin of Law) azt fejtette ki, hogy nincs is összefüggés a rovarok munkája és a beporzódás között, hiszen -ahogy kutatta- több brit orchidea sem él a rovarok munkájával. Tovább is ment persze, megállapításaiból azt összegezte, hogy egy ilyen szükségtelenül hosszú és szokatlan nektártároló a tökéletes, isteni teremtés példája.

A kor vallásos gondolkodóira jellemző volt az a korrekt és logikus „bizonyítási eljárás”, hogy ha egy kutató bármilyen érvet, eredményt vagy felfedezést hozott fel az evolúció és társelméletei mellett, akkor azt teljes erővel próbálták cáfolni, és ha -mint ez esetben is- egy minimális fogást is sikerült találni, akkor abból persze az egész evolúciós elmélet megcáfolását vonták le következtetésnek. Mintha a majdnem teli hűtőt kinyitva látnánk, hogy tej pont nincs, és ebből azt vezetnénk le, hogy a hűtő teljesen üres… sőt, ki is van húzva!

Igazándiból az az elgondolkodtató, hogy fordított esetben ez a „logika” nem érvényesül tehát, ha Darwin lepkéje mégis létezik, akkor attól még egy vallási fundamentalista sem fogja elismerni az evolúció létét.

De miért nőttek meg ennyire a szakállak és a nyelvek?

Ahogy az várható volt, a herceg ötletelése sem maradt viszonzatlanul. Alfred Russel Wallace (aki szintén rájön az evolúció létére, és aki Darwin kollégája és barátja volt) válasziratot ír a hercegnek (1867 - Creation by Law), melyben részletesen elmagyarázza neki, hogy miértis éri meg a növénynek egy ilyen kapcsolat és miért lenne ez jó egy olyan lepkének, amilyen Darwin szerint létezik valahol.

Wallace felsorolja, hogy az orchideának azért éri meg ez a kapcsolat, mert egy specializálódott beporzóval jobban biztosíthatja a beporzódását, hiszen kizárólag ezek a beporzók látogathatják fajtársaikat (ekkor még a gének szerepe nem ismert, így pl a gének változatos keveredését nem említhette érvként). Azzal, hogy a lepke nekigyürkőzik szipogatni, tökéletesen képes megbirizgálni a porzót úgy, hogy a pollencsomagok hozzá tudjanak tapadni testéhez. A szendernek pedig biztosított a nagyobb mennyiségű nektár, amihez csak ő férhet hozzá.

A válasz egyszerű, ha az ember folyamatot keres a fejlődésükben és nem konkrét válaszokat akar. Az orchi érdeke az volt, hogy olyan jelentős mennyiségű nektárt termeljen, amely kiugró élelemforrásként csalogathatja a lepkét. A több nektár viszont hosszabb szakállal járt. Így csak a hosszabb nyelvű lepkék voltak képesek elérni a szakáll alsó részét, ahol a nektár képződött. Viszont minél hosszabb nyelve volt egy lepkének, annál több nektárhoz tudott jutni, ergo felülreprezentálódtak a leghosszabb nyelvű lepkék.

Ezen kívül megfigyelték, hogy az ilyen hosszabb nyelvű lepkék nagyon óvatosak, hiszen ugró és karolópókok várhatják őket az orchideákon, tehát nekik azért tanácsos távolról étkezni, és amikor már bevezették nyelvüket a szakállba, csak akkor nekilendülni és közelebb repülni (a pollencsomagokig) magához a virághoz.

Így méginkább előnnyé válik a hosszabb nyelv… ami adja magát, hogy felülreprezentálja a hosszabb szakállal rendelkező, gazdagabb nektárforrásokat.

A folyamat tehát nagyon valószínű és lehetséges!

’praedicta Darwin’

Aztán az 1873 június 12-én megjelenő Nature magazinban W. A. Forbes felhívást tesz közzé olvasóinak, hogy keressék meg Darwin lepkéjét. Még ebben az évben jelentkezik is egy olvasó, bizonyos Hermann Müller, aki bár nem ismer ekkora nyelvvel rendelkező szenderfajt Madagaszkáron, de biztosan tudja, hogy Brazíliában él egy Szfinx szender fajta, melynek nyelve majdnem 25cm-es, mivel testvére fogott egy ilyen példányt. Ezzel bizonyítottnak látja Darwin igazát. Bár nem találják meg lepkéjét, és egy kisebbet is egy másik kontinensen, a lehetőség a jósolt lepkére mégis bizonyítódik. Darwin fia, Francis apja levelezésének publikálásakor megjegyzi, hogy a bizonyítottságot tényleg így is gondolta apja, bizonyítottnak látta a lepke létezését.

illusztráció a keresett lepkékről

Aztán 1903-ban, 41 év után Rothschild és Jordan leír egy nagyméretű madagaszkári szfinx lepkét, melynek mérete 15cm és pödörnyelve 30cm-es. A fajt Xanthopan morganii praedicta Darwin-nak nevezik el. ’Praedicta Darwin’, azaz ’amit Darwin megjósolt’.

Idővel sikerül megfigyelni a porzás pillanatát is. A lepke megérkezik, első lábaival repülés közben segít kipödörni nyelvét, majd bevezeti a szakállba és előre repül, hogy teljesen leérjen annak aljáig. És úgy 6 másodperc evés után, hogy vissza tudja pödörni nyelvét, hirtelen hátrabólint, így leakasztva az orchidea virágpor tokjait.

és akit Darwin megjósolt

És a természet a legnagyobb médiamunkás! 1965-ben jön a hír Bossertől, hogy új Angraecum orchideafajt azonosított Madagaszkáron, az Angraecum longicalcar-t. A növény különlegessége, hogy a szakálla 40cm-es és valószínű, hogy egy ehhez illően nagy lepke porozza be…

A kancsókák ragadozása

Az előbbi bejegyzésben már szó volt a tápanyagokról, ám a mit?-nél sokkal érdekesebb a hogyan?!

Növényeink hihetetlenül sok technikát fejlesztettek már ki tápanyagaik utánpótlásához, ezzel méltó helyet biztosítva maguknak Borneón, a világ legváltozatosabb biomasszájában. A N. Rafflesiana és a N. Sumatrana levelei olyan feromonokat választanak ki, melyek a szárnyas rovarokat vonzzák. A világos kancsók visszaverik az UV-t, így az egy plusz csaliként működik a rovaroknál. A bontóenzimeket kiválasztó sejteknél a sötét szín a foto-oxidációtól védi a növényt, nehogy a napfény UV-je lebontsa a növény enzimjeit (Andreas Fleischman). A N. Madagascariensis narkotikumot is kever a csalétkébe…

De haladjunk inkább rendszerezettebben!

A kancsók morfológiai sajátosságai

A kancsókák evolúciójának egyik legfontosabb eleme a kancsók fejlődése és változása. Mindez azért, mert fiatal növényekről (evolúciós értelemben) beszélünk és még rengeteg úton tökéletesednek a növények, alkalmazkodnak körülményeikhez illetve fejlődnek a körülmények jobb kiaknázásáért.

Én két irányból közelíteném meg a kategorizálásukat, először a kancsók részei felől, majd ezt követően konkrét nepkók konkrét „vadászati taktikájáról” mondanék ezt, meg azt!

Egy kancsó általában áll egy „sapeszból”, egy perisztómából, egy „nyakrészből” és a kancsó aljából, ahol a varázslötty van.

A sapesz funkciója és a Bicalcalata

A leggyakrabban a kancsóban lévő emésztőnedveket védi az esőtől, de sokszor a csapdázásban is segédkezik. Például az N. Bicalcarata esetében 2 jellegzetes fog lóg le erről a sapkáról a közepe táján, és sokáig talány volt ezeknek a funkciója. Voltak legendák arról, hogy a dézsmáló majmok a fogak miatt nem tudják kilopkodni a rovarokat a kancsóból, hiszen, amikor ki akarják húzni a karjukat, akkor a fogak beleállnak kezükbe… aztán rájöttek, hogy a majmok nemes egyszerűséggel kiharapják a kancsó alját és kész… Szóval a talány változatlanul állt, amíg valaki meg nem nézte a csapdázás folyamatát. Ekkor ugyanis világossá vált, hogy a 2 fog egyfajta csapdaként szolgál a nagyobb bogaraknak, akik a perisztómán állva próbálnak a perisztóma alatt termelt cukorhoz jutni, és méretük miatt a fogaknak támaszkodnak. Ám a fogak kialakítása és csúszóssága miatt egyből beleesnek a kancsóba.

Persze, a nagyobb zsákmányok problémát is jelentenek a növénynek, mivel ha túl sok rovar kerül a kancsóba, akkor az túlkoncentrálttá tud válni és elkezd rohadni, bomlani. Erre egy sajátos társulás alakult ki a Bicalcaraták életében, méghozzá a Camponotus Schmitzi hangyákkal. Ezek a hangyák ugyanis a kancsókával élnek -csak ezzel a fajtával-, az elhalt kancsókban és a növény szárrészeiben alakítják ki lakásaikat, fogyasztják a csalicukrot, és karbantartják a kancsókat. Ők ugyanis tudnak a kancsó falán belül is mászkálni (a Bicalcarata-nál nincs viaszos zóna!), sőt még úszni is a löttyben, így, ha érzékelik a rohadást indikáló ammóniát, egyből mennek és kihalásszák a löttyből a túlfogást (Clark & Kitching 1995), de csak annyit, a többit meghagyják a növénynek. Így jut nekik is táplálék és a szállást adó növény is megmarad.

A perisztóma és a nyakrész

A perisztóma körül, de főleg belül-alul termelődik a csalicukor. Az, ami mindent lehetővé tesz. Ez az anyag ugyanis -azon túl, hogy csalétek-, a levegő páratartalmát is megköti, így egy síkos réteget hoz létre a kancsók szájánál. Ennek eredménye pedig egy aquaplaning jelenség, amitől a rovarok „felfekszenek” a kancsókán és belecsúsznak annak hasába.

A nyakrész legfontosabb tulajdonsága a viaszzsindely borítás. Ezen a részen belül folytatódik a perisztómánál induló borítás, egyfajta viaszlapkákból álló zsindelyezettség. Ezt úgy kell elképzelni, mintha cseréptető stílusban lennének elhelyezve a viaszlapkák, belülről haladva kifelé a perisztóma külső felületéig. Így belülről nem lehet rákapaszkodni a kancsó falára, ellenben a perisztóma külső részén -ahol átfordul a zsindelyborítás- a rovarok lábának végén lévő kampók fogásra lelnek. Ígyhát, egy rovar kívülről bele tud kapaszkodni a kancsóka szájába, de belülről kifelé nem!

De a rovaroknak van egy másik lábrészük is, amit tapadókorongnak szoktak hívni. Nos ez vagy egy nagyon apró és kampós szőrökkel borított tappancs, vagy egy wcpumpa végű, bordázott szívókorong szerűség. A kancsók nyakrésze termelt viaszpikkely réteg hivatott ezeket a szerveket kiiktatni. Teszi ezt úgy, hogy vagy eltömíti a korongokat a sok kis pikkely, vagy a cukor által megkötött víz itt is egyfajta aquaplaning hatást ér el, mint a perisztómánál.

A kancsó hasa és a varázslötty

Személy szerint én leginkább a lötty szerinti csoportosítást tartom értelmesnek, mert a morfológiai sajátosságok a lötty összetételéből adódnak leginkább (ami meg a kancsóka fajtájából persze), és szerintem ezen keresztül lehet legjobban összehasonlítani a nepiket.

Notehát 3 főbb alapeset van:

- a ragadós, nyálkás, viszkózus lötty

Ezek a klasszikus, mindenki által leggyakrabban ismert kancsókalöttyök. Például az Alata is ide tartozik, vagy a Hookeriana, Rebecca, Gracilis, Tobaica, stb. A legtöbb olyan kancsó, amely ha nagy is, akkoris inkább magas, mint öblös, és csak ritkán extrém kinézetűek.

Ezekre általában jellemző, hogy a beleesés-belefulladás koncepciót követik, tehát a kancsó alakja és a növény életmódja is ezt segítendő alakul. Gyakran kúszó, vagy megbokrosodott (J) nepkók ezek, melyek számtalan csapdával és kusza szárdzsungellel élnek.

Saját élményeim szerint ezek a kancsókák fejlesztették ki a leginkább kiszaszerolt (kiagyalt) módokat. Ugyanis nálunk a fürdőben van 2 Alata (’Red’) , melyek a pára és a tetőablaknak hála virulnak. No, azért őket időnként meg szoktuk spriccelni vízzel egy kézipermetezőből. Rajtuk kívül még ugyanitt él a Fürdőszoba Felszabadítási Front is, a fáraóhangyáink. No, kettejük „harmonikus kapcsolata” világított rá az elmémben egy roppant jó trükkre, amit alkalmaznak a bokorszerű nepik.

Én sokáig nem értettem, hogy milyen értelme van a száron nektárt kiválasztani. Mert elég lenne csak a kancsóban, hiszen akkor is oda tudnak találni a rovarok (az egyéb növények virágzásakor is csak a virágoknál van nektár), így viszont elvileg pocsékba megy a nagyrésze. Aztán észrevettem az egyik permetezés után pár órával, hogy az FFF csapatai a földön, az Alata alatt körbeállják a lehullott cseppeket és szipkázzák azokat. Ugyanis ennyire csábító és bódító ez a nektár. Kipróbáltam, hogy mennyire lehet igaz a droghatása ennek a cukornak, elkezdtem fújkálni az FFF-osokat, de nem nagyon mentek el (persze, mikor már totál sokkosak voltak, akkor jutott eszembe, hogy fotózni kéne…). Hogy miért érdekes ez? Hát azért, mert ezek a nepkók úgy hozzák a kancsóikat, hogy azok sokszor a szár és levéldzsungelükbe nőnek bele, totál elrejtve, de mivel a szárak is választanak ki csalicukrot, így a növényen össze-vissza mindenfelé kolbászolnak -főleg- hangyák, így sokkal nagyobb „felszínen” tud csapdázni a növény.

Ezeknél a bokorszerű kancsókáknál leginkább (de a csalit alkalmazóaknál is) jellemző, hogy nem mindig működnek kancsóik. Pontosabban nem mindig működtetik a kancsóikat!

Ugyanis a növények rájöttek arra (illetve rászelektálódtak a felismerésre), hogy a hangyák, a legfontosabb táplálékuk, egyfajta kollektív tudattal rendelkeznek, és ehhez még egy fejlett munkamegosztás is társul. A hangyák ugyanis felderítőket küldenek szét, hogy azokkal állandóan monitoroztassák környezetüket, felderítsék, hol lehet friss táplálék, merre mi hullott el, stb. No, ha a nepkók kancsói mindig működnének, és a csalicukorral rendre leölnék ezeket a felderítőket, akkor a többi hangya szinte sohasem találna rá a kancsókákra. Ezt kivédendő, a növények csak periodikusan működtetik a csapdáikat. Ugye fentebb már írtam arról, hogy a perisztóma alatt termelődő cukor az, ami besíkosítja a kancsók száját azzal, hogy a levegőből vizet köt meg. Nos, a növény ezt a cukor előállítást szabályozza. Így általában déltájt, úgy 10:00-16:00-ig a leginaktívabb a növény, és 21:00-5:00-ig a legaktívabb… Borneón…

Ennek eredménye pedig az, hogy a felderítők vissza is tudnak térni a bolyaikba és el tudják vezetni társaikat a kancsókákhoz. (Hangyákat amúgy csak főleg a lowlandi nepik esznek!)

Ezt a kancsókacukor-levegőpáratartalom dolgot az segíti, hogy -mint általában az erdőkben- este egy ködfelhő ereszkedik le a növényekre, így abból tud a növény megkötni kellő mennyiségű vizet. A honos területeiken mindenhol nappal is 60-70% a pára a „száraz” napszakban, viszont eső után vagy hajnalban, koraeste 85% körül, míg este 100%-on van a mutató. És mint ismeretes, a hangyák éjszaka is aktívak, ahogy rengeteg egyéb rovar.

Amúgy erről a felderítő hangyás-kollektív tudatos működésről is van saját sztori. A Fürdőszoba Felszabadítási Frontnál fordult szintén elő, hogy valahányszor bement valaki a fürdőbe, az rendszeresen első körben legyilkolta a grasszáló hangyákat. Ez így ment mondjuk egy hónapig, amikor egy napon hajnali 3-4 között mentem be, és láttam, hogy 3-4-szer több hangya kószál mindenfelé. Ugyanis a kollektív tudat rájött, hogy mikor vagyunk mi aktívak, és akkor nem küldte ki az FFF-osokat, hogy ne legyenek leölve feleslegesen.

- a vizes, ’slimy’, nagy felszíni viszkozitású lötty

(azoknak, akik fizika órán inkább a konnektort alakították át: például a méz, vagy olyan folyékony anyagok, amik sűrűbbek a víznél és a víz megáll rajtuk)

Ide tartoznak azon kancsók, melyeknek nagy mennyiségű löttyük van, masszív és fás kancsókat növesztenek. Pl a Rajah, Attenboroughii, Kinabaluensis, Northiana, stb… Jellemzően magashegyiek szoktak lenni, ugyanis ezeken a magasságokon nagyon magas páratartalom (felhők) mellett viszonylag hűs az idő, így nem nagyon párolog el a kancsólötty. Esetünkben ráadásul ez a lötty eleve sűrűbb, mint a víz, így méginkább nehezen párolog ilyen hőmérsékleten.

Ezt a löttyjelenséget amúgy sokat vizsgálták (például Laurence Gaume és Yoel Forterre), és egyik hasznát abban lelheti a növény, hogy a zsákmányrovarok, mikor beleesnek a löttybe, pánikba esnek és hirtelen mozdulatokat kezdenek végezni, aminek hatására még jobban belesüppednek a löttybe (és a természetben mindig van kontrajelenség: a Misumenops nepenthicola pókok nagyon lassan és szőrösen tudnak sétálni az ilyen felszínen, így ők ezekben a kancsókban boldogan élnek és halásznak).

Másik haszna ennek a fajta lének, hogy nem hígul fel, így a kancsókba befolyó, beeső eső megáll a lötty felszínén, és nem keveredik el vele. Sokszor van úgy, hogy a felső szekcióban szúnyoglárvák éldegélnek, alul meg éppen lebont a növény.

- az alacsony felszíni viszkozitású lötty

(szintén a fizika órák áldozatainak: a folyékonyabb víz, vagy mint az alkohol a víz felszínén, vagy a nitrohígító a vízbe öntve)

Ez a fullasztó hatású lötty. Egész egyszerűen annyira lágy és könnyű, hogy egy vékony rétegként borítja be a kancsó belső falát, és légypapírként viselkedik. Az áldozatok beleszállnak, és odaragadnak, majd, miután eltávoznak az élők sorából, porhüvelyük fanfárok hangjával övezve alászáll a bontószekcióba. És elmúlik a korok dicsősége. :)

Ide tartozik a N. Dubia, a N. Jacquelineae és a N. Jamban például (így sorrendben a képeken).

De nézzünk most akkor pár konkrét példát!

N. Aristolochioides (előbbi kép) és az N. Klossii (második kép)

Ez a két kicsit szokatlan kinézetű kancsóka úgy növeszti csapdáit, hogy azok egy optikai jelenséget használnak ki a rovarok becsapására. Méghozzá úgy, hogy a lufi alakú kancsó átengedi a fényt, mert igencsak vékony a fala és a belső mintázatának világossága révén a rovaroknak egy fordított térhatást tud okozni. Az áldozatok ugyanis a fény felé mennek, és ez esetben ez pont a kancsó szája.

N. Albomarginata

Ez a faj híres arról, hogy termeszeket fogyaszt. Ő az egyedüli, aki kifejezetten ezt teszi. Ennek oka, hogy a perisztómája alatt lévő fehéres borítószőrök úgy alakultak a növény evolúciója folyamán, hogy azok tökéletes termeszeleségekké váltak (Clarke 1997, Merbach et al. 2000 & 2002, Moran 2001). Ráadásul, ha a növény jóllakik, akkor a szőrei is eltűnnek. De még ezt is lehet fokozni, ugyanis a termeszek -érzékelve egyes társaik csapdába esésést- egymást próbálják menekíteni, így növelve a kancsóka fogását. Ugyanakkor az Albomarginata már nem termel nektárt.

N. Lowii és az N. Ephippiata

A madár wc-k! Ahogy a képen is látszik (végre Chien C. Lee megfotózta a jelenetet! :) ), ezek a kancsókák már effektíva gujanó gyűjtésre álltak át. Olyan szinten, hogy a növény kancsójának nem kellő tulajdonságait már kezdi levetkőzni, és újakat fejleszt. Például egy vattás anyag képében, melyet a kancsó sapeszának alsó részéről lehet csipegetni. Erre aztán jönnek a rágcsálók és a madarak, akik -ha már egy jót ettek- hálából oda is pottyantanak a növénybe. (én nem lennék meglepődve, ha lelnének némi hashajtót is a csaliban!)

Ezekhez nagyon hasonlít a N. Macrophylla, de ez csak utánozza őket, életmódban nem hasonlít hozzájuk!

Az infauna

Található itt minden, kék és zöldalga, Cryptococcus albidus, Tilletiopsis spp, gombák, bacik, mikrobák, protozoák, férgek, tubifex J, csigák... szóval, az infauna egy igazán változatos és összetett kis világ, mely egyben roppant titokzatos is. Ugyanis nem tudni, mi is zajlik pontosan benne.

Az infauna egyes feltételezések szerint csupán táptalaja más élőlényeknek, és nincs kapcsolatban magával a növénnyel, mások szerint viszont olyan, mint a bélflóra, tele csupa szimbióta entitással, melyek a lebontást segítik és/vagy olyan anyagokat állítanak elő a zsákmányból, melyeket a növény tud hasznosítani.

Ki is lapul ott? (N. jacquelineae Alfindra Primaldhi fotóján)

Nos, szerintem nem olyan szoros ez az együttműködés, mint amennyire azt sokan vizionálják. Ugyanis egyfelől a növényeket teljesen eltérő környezetben is tudjuk tartani, távol eredeti élőhelyeiktől, távol azoktól az élőlényektől, melyek elvileg nélkülözhetetlenek lennének a kancsókáknak. Sok nepit eleve magról, laborban nevelnek ki, és utána gond nélkül képesek élni és virulni úgy, mint az eredeti élőhelyükön. Szerintem tehát ezért nincs olyan egymásrautaltság, mint ami például az orchideák magjai és azok gombái között van.

Másfelől, túl sokféle rovarfogási technika van ahhoz, hogy nagy szerep társuljon az infaunáknak a táplálkozás szempontjából.

Ha van is kapcsolat (és van, lásd lentebb), akkor az inkább másodlagos szimbizózis, mutualizmus és olyan területekre terjed ki, mint a karbantartás, vagy eleve csak élősködés (mint talán néhány pók esetében).

Ezekre sokféle példát lehet hozni. Thienemann nepenthenobit-nepenthepile-nepenthexene felosztásra bontotta az infauna lakóit. Ezek szerint:

NEPENTHENOBIT – alkalmazkodott, legalább pár ciklust kancsókban élő entitások, mint a Culex rajah, Toxorhynchites rajah, Culex jenseni, Uranotaenia moultoni, Camponotus Schmitzi (főleg kisebb pókok, karolópókok, hangyák, szúnyogok és moszkitók)

NEPENTHEPILE – a néha itt élő entitások, például a Geosesarma malayanum, egy maláj karolópók (crab spider), mely alkalmanként felkeresi a kancsókat… hozzátenném, hogy az összes karolópók így viselkedik, nálunk is a színükhöz passzoló karolópók az éppen megfelelő virágra megy fel vadászni

NEPENTHEXENE – a máshova szokott fajok, amik néha azért itt is előfordulnak, mint a Aedes albopictus

Vannak olyan moszkitók, melyek annyira nepenthenobitok (1. csop), hogy kancsónként csak 1 lárva él a löttyben, többet nem petéznek oda az anyapéldányok (Toxorhynchites acaudatus). Vagy van olyan pók (Xenoplatyura beaveri), mely az Ampullariák kancsóiba költözik, hogy ott a bejárathoz hálócsapdákat készítsen. Itt meg kell említeni, hogy ez nem parazitizmus, mivel a maradékot, a kis kitinkomposztot a pók a kajálás után a kancsó löttyébe dobja, tehát lehet ez is egyfajta adagolási társulás.

Mindent mérlegelve

A kancsókák táplálkozását tekintve változatlanul sok kérdés van még mindig. Sok momentumról nem tudni, hogy mi miért van vagy mivel áll kapcsolatban. A legutóbbi ICPS-NL –ben jelent meg végre először egy átfogóbb leírás a kancsókák körül lévő növényekről például. Nem tudni ugyanis, hogy a környező növényvilág milyen, azok humusza esetenként milyen minőségű tud lenni.

Számomra a legnagyobb tanulság, hogy igencsak sok múlik a növény számára a zsákmányon. Szerintem átlagosan 75%-ban csak ebből jutnak tápanyaghoz, és gyökereik első sorban kizárólag kapaszkodás céljából és talán -főleg a pápua világban!- vízfelvételre, tárolásra szolgálnak.

Ígyhát ha valaki tartásra adja a fejét, akkor annak legyen aranyszabály, hogy rendszeresen kell etetni ezeket a növényeket!

Források:

-A Viscoelastic Deadly Fluid in Carnivorous Pitcher Plants - Laurence Gaume, Yoel Forterre (Plos ONE)

- Termite Prey Specialization int he Pitcher Plant Nepenthes albomarginata – Jonathan A. Moran, Marlis A. Merbach, Nigel J. Livingston, Charles M. Clarkes, Webber E. Booth

- Harmless nectar source or deadly trap: Nepenthes pitchers are activated by rain, condensation and nectar. – Ulrike Bauer, Holger F. Bohn, Walter Federle

- Pitcher Plants of the Old World – Stewart McPherson