Ökoharcosok

Még régebben felmerült bennem, hogy lehetne egy olyan bejegyzés is, ami a legjelentősebb „ökoharcosokról” szólna, olyan emberekről, akik a környezetért, környezetvédelemért és úgy általában öko dolgokért a legtöbbet tettek.

Nos, természetesen ez a koncepció nemcsak nekem jutott eszembe, hanem sok-sok szerkesztőségnek is, és amikor véletlenül a guardian.co.uk egy cikkében (egy 2008.11.28-as cikkében, az Eartshakers: the top 100 green campaigners of all time-ban) visszaköszönt a téma, lefagytam!

Nem akarnék egy 100-as listát ideírni, elég, ha csak e guardian lista top20-át és az érdekesebb neveket illesztem ide.

1., Rachel Carson

2., E.F. Sumacher

3., Jonathan Porritt

4., Sir David Attenborough

5., James Lovelock

6., Wangari Maathai

7., Pince of Wales

8., William Morris

9., Al Gore

10., Gro Harlem Brundtland

11., Richard Sandbrook

12., Amory Lovins

13., Vandana Shiva

14., Ansel Adams

15., Fritjof Capra

16., Aldo Leopold

17., Chico Mendez

18., David Bellamy

19., Joseph Bazalgette

20., John James Audubon

Amiket egyáltalán nem értek, hogy pl hogyan kerülhetett fel egyáltalán egy ilyen listára például 92.-ként Siddharta Gautama Buddha, vagy 99.-nek Jamie Oliver, 89.-nek a Dalai Láma 47.-nek Assisi Szent Ferenc.

Vagy hogy miért kerülhet fel szervezet olyan listára, ahol főleg önálló emberek szerepelnek. Itt a 100. a Father Christmas co2 kompenzációs ajándékküldő szolgálat például. Ez azért is érdekes, mert pl a Greenpeace vagy bármilyen egyéb szervezet (akiknek a vezetői, alapítói néhányan amúgy a listán vannak) is szerepelhetett volna még.

De leginkább a nem megfelelő helyezéseket nem értem. Jane Goodall, akinek köszönhetően alapjaiban változott meg az állatok megfigyelésének módszere csak a 48., a híres gyermekkönyv író és természetjáró ikon, Gerald Durrell csak az 59. lett, Míg Darwin (!) 87. (!!! Hát naná, hogy Darwin volt az őrjöngésem kirobbantója!).

Szóval nem teljesen tudom hova tenni a dolgokat, hogy mi lehetett az az elvrendszer, ami szerint így sorolták be a személyeket, hogy verselők, a BP vezetője és hasonlók sok esetben megelőznek természettudósokat, természettel foglalkozókat, olyan embereket, akik sokkal több más emberre hatottak, sokkal nagyobb hatással voltak, mint az előbbiek. Vallási vezetők, meg legendák alakjai? Hát akár beszavazhatták volna Bambit is, mert ő a leginkább a természettel harmonikusan élő médiaceleb mai napig.

No, mindegy. Nem érdekes, de azért sokat elárult David Adam, a cikk összeállítójának rálátásáról.

Wangari Maathai

Ámde! Szerepelt ezen a listán, méghozzá a megtisztelőbb 6. helyen egy hölgy is, akit már régóta kiszemeltem témának. Ő Wangari Maathai, a híres - és nálunk teljesen ismeretlen- kenyai környezetvédő ikon.

Most az ő bemutatása következik.

Maathai 1940 április vicces elsején született, Ihithe-ben, Kenyában és röviddel később (a nem érdekes részeket átugorva) állatorvosi diplomát szerzett Nairobiban, miután már az USA-ban és Németországban is tanult.

2003 januárjától 2005 novemberéig Mwai Kibaki kormányában volt környezetvédelmi és természeti erőforrás miniszter, miután 98%-os szavazati aránnyal bejutott a Parlamentbe.

Rengeteg díjat és elismerést ítéltek neki.

A világ közvéleménye akkor figyelhetett fel rá igazán, amikor 2002-ben Nobel –békedíjat kapott „a fenntartható fejlődéshez, demokráciához és békéhez való hozzájárulása” címen.

De mi is kell egy ilyen díjhoz?

1977-ben megalapította a Zöld Öv Mozgalmat, ami jelenleg már több mint 32 millió fát ültetett szerte Kenyában, Ugandában, Tanzániában, Malawiban, Lesothoban, Etiópiában és Zimbabwéban (innen kapta a Fák Asszonya nevet).

A program nagyon ötletes módon oldotta meg számos égető probléma integrált megválaszolását. Maathait zavarta társadalmában dívó sztereotípia és sors, melyet a nőkre húztak. A nő akkoriban -és még mostanság is jószerével- a háztartási robotgép multifunkciót látta el (szolid áthallás, szült 2-3, de inkább 4-5 gyereket és akkor nem volt családon belüli erőszak), szinte semmilyen kereseti lehetőséggel és adódóan függetlenséggel sem rendelkezhetett.

És ezek mellé még hozzájött, hogy a környezet a szegénységből és a túlnépesedő társadalomból adódó rizikók miatt eléggé nekiindult a pusztulásnak.  Az elsődleges energiaforrás a tűz még ma is, így mindenki vágta a fákat, amivel a talaj erózióját segítette elő. Ismert sztori, nem is részletezném. Akkoriban persze nem volt mindenki által átlátható az, hogyha kivágnak egy fát, akkor többet kellene utánpótlásnak ültetni, és szelektíven kellene eleve ritkítani. Nos, Maathainak ez érthető volt, és bár eleinte nem operatív mozgalmakkal harcolt, mégis idővel egy nagyon jó mintaprogramot állított fel.

Fizetek, ha ültetsz egy fát!

A program lényege az, hogy ha valaki vállalta, hogy ültet egy fát, annak biztosítanak csemetét, és miután azt pár évig életben és prosperitásban tudja tartani ültetője, a program fizet a fa után. Így az asszonyok megbecsült munkát végezhetnek, miközben maguk körül megóvják és gondozzák a környezetet és javítják mezőgazdaságuk hatásfokát is.

Természetesen nem csak a Zöld Öv hozta meg neki az elismerést, hanem számtalan kiállása, fáradhatatlan makacssága és szívóssága, amire egy jó példát a válása szolgált, mikor férje kérte a bíróságot, hogy bontsák fel házasságukat, mert „felesége túl makacs és nem lehet vele együtt élni”. A bíróság meg is állapította ezt a tényt aztán. Számtalanszor letartóztatták, mikor az erdőirtások ellen szólalt fel. 1989-ben ez a szívós makacsság megmentette a Nairobi központjában lévő Uhuru Parkot, ahova egy felhőkarcolót terveztek, ami meghozta az országos elismerést Maathai-nak.

  

A BBC-nek nyilatkozta egyszer, hogy „Isten hétfőtől péntekig megteremtette a Földet. Szombaton megteremtette az embert. (…) A környezettel kapcsolatos problémák lényege az, hogy ha Isten az embert kedden teremtette volna, szerdára már halott lett volna, mert addigra már nem lettek volna meg azok az élethez szükséges legfontosabb alapelemek, amelyek a túlélését biztosították volna számára.”

Az egyik kedvenc anekdotám tőle-róla, az, ami 2009 május 26-án, egy vele készült riportban hangzott el.

2009 április 2-án ugyanis Londonban a G20-ak üléseztek és megszavazták, hogy 30-50 milliárd dollárral bővítik az Afrikának szánt hitelek kereteit az IMF és a Világbank segítségével, dacára a válságnak. A cikkben aztán Maathai arról beszélt, hogy bár nagyon örül a segítségnek, de aggódik, hogy megfelelően fog e hasznosulni a segítség.

Ugyanis szerinte több olyan dolog is gátolja az afrikaiakat, amiket nem olyan egyszerű kívülről megoldania másnak. Ilyen az apátia, a magabiztosság hiánya, a félelem, vagy az, hogy felelősséget merjen vállalni az ember a saját életéért. Ígyhát sokkal egyszerűbb megoldásnak tűnik, ha az illető egy harmadik fél kezébe adja a sorsa feletti irányítást, ami lehet egy kormányzat, segélyszervezet, vagy egy isten.

Maathai szindrómának tartotta ezt az állapotot, amit csak súlyosbított a függetlenségi hullámok után kialakult szuperkorrupciós viszonyrendszer, a hozzá nem értés, a legalizált formái a lopásnak és az uram-bátyám kormányok. (Maathai könyve például ezt taglalja, The Challenge for Africa: A New Vision, Random House, 2009).

És ahogy az anekdotájában mondja, egy nap makadámia diót termesztő farmerek csoportja érkezett hozzá panaszkodni. Tudni kell, hogy a makadámia dióját használják a bőrgyógyászatban, kozmetikumokban, de koleszterincsökkentőnek is és olaj előállítására is, valamint, hogy Afrikában (főleg Kenyában) több helyen termesztenek ilyen diókat, melyeket egy lépcsős kereskedői közvetítéssel főleg Japánba exportálják. Egy diófa 3 év után lesz termő, és a termés akkor megfelelő, ha már enyhén elkezd fermentálódni (kb mint a mi diónk, ha már a burka minimum kocsonyás).

Szóval jöttek a farmerek és kiborultak. Az volt a gondjuk, hogy amióta a makadámia termesztés működik (értsd, a kereskedői láncolat felállt és egyre több terményt tudnak értékesíteni és már a farmerek is kellemesebben tudnak belőle élni), a szomszédjaik elkezdtek lopkodni. De mivel a diót csak akkor szokták betakarítani, mikor már teljesen érett, és leesett magától, így a lopkodást a még zöld terméseknél kezdték el. Ilyenkor addig rázták és botozták a fákat, míg azokról le nem estek a termések. Ekkor fogták a zsákmányt és teába áztatták, hogy barnás, érett színük legyen. A gond ott kezdődött, hogy bár az afrikai oldal kereskedője bevette a szállítmányt eladásra, mire azok Japánba érkeztek teljesen megrohadtak a felfőzéstől és teába áztatástól, így ott már nem vették át a szállítmányt és nem is fizettek. Így a tolvajok 1 év alatt bedöntötték a minőségi termést, az afrikai kereskedőt és a felvevő piaci bizalmat is. Végül már odáig jutottak, hogy kivágták a fákat a nyers terméssel együtt.

Hogy mi a tanulság a történetnek? Maathai a problémát abban látta, hogy a farmerek sokszor nem is tudtak sokat arról, amit termelnek (főleg, hogy sokuk teljesen írástudatlan volt), hogy azt hogyan hasznosítják és eleve mire, ugyanis akkor tudták volna, hogy mi lesz, ha a teás megoldásba kezdenek.

Azt javasolta nekik, hogy mindenki kezdjen együtt működni, hogy kiderítsék mi is történt pontosan, állítsanak fel egy regisztert, amivel ki tudják szűrni, hogy ki adott el diót akkor is, amikor nem volt annyi vagy egyáltalán fája.  Majd ha ezzel megvannak, akkor kezdjenek neki újra a termesztésnek.

Sajnos Maathai kikerült a Parlamentből, mielőtt tudott valami érdemlegeset elérni, de -ahogy mondja-, neki bőven elég volt, hogy megértse, a fő gond az oktatás és az összefogás hiánya, hogy sokan nem tudják mit miért csinálnak és nem gondolnak bele cselekedeteik következményeibe.

Wangari Maathai 2011 szeptember 25-én halt meg.

Linkek:

a Zöld Öv Mozgalom honlapja

Wikipedia

Nobel-díj honlapja

kitekinto.hu

Cueva de Villa Luz

A világ egyik ’80-as években felfedezett természeti csodája a Villa Luz barlangrendszer Mexikóban.  A Tapijulapa melletti geológiai képződmény különlegessége abban áll, hogy éktelen záptojás bűze mellett az egyik legveszélyesebb hely a Földön.

A barlang kémiája és geológiája

Nagyjából 20 ponton tör föl kéntartalmú termálvíz a barlangban, mely az egész kialakulásának szempontjából kulcsfontosságú tény. A barlang anyagát tekintve kréta-kori mészkő, melyben a savak -mint tudjuk főleg a CO₂ és vízből létrejövő szénsav- barlangokat hoznak létre. Az ilyen mészkő világokban megszokott, hogy gipszkristályok díszítik a falakat és ez esetünkben sincs másként. Ám Villa Luz-ban a kénes termálvíz hatására egy különös baktériumfajta ütött tanyát és kezdte alapjaiban formálni környezetét.

Ezek a baktériumok ként, oxigént és vizet „hasznosítanak”, mely 2 folyamatban ölt testet:

2S0 + 3O₂ + H₂O -ből  2SO₄ 2- + 4H+ (ez pedig proton átadás a vízmolekulának, mely a savasságot adja) és H₂S (hidrogénszulfid) + 2O₂ -ból SO₄ 2- + 2H+(szintén proton átadás és savassá válás, pH csökkenés) ... :)

A vízbe kerülő hidrogénszulfid és H+ aztán a víz zavarosodását okozza, ami egy tejszerű anyagként lesz látható a barlangban, valamint kénessav is megjelenik a rendszerben, mely hatására folyamatosan tovább alakul a barlang. Plusz, ahogyan a víz olyan helyre jut, ahol oxigénnel léphet kapcsolatba, máris beindul a kén kiválása (2H₂S + O₂ -ból 2S0 + 2H₂O), és a kénkristályok megjelenése, majd újabb baktériumtelepek létrejövése.

Átlagosan és nagyon stabilan 28°C-30°C uralkodik a barlangrendszerben, mivel olyan elzárt termek alkotják, amik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak szellőzni, így e folyamatok stabilabban és nagyobb léptékben tudnak folyni.

A barlang élővilága

Természetesen a barlang nem a ’80-as években alakult ki, a helyi őslakosok már hosszú évszázadok óta egy rituálét bonyolítanak itt (La Pesca de la Sardina, a Szardíniák lehalászása). A barlang ugyanis számukra egy misztikus szent hely, amit minden tavasszal meglátogatnak, hogy kiengeszteljék az itt lakozó szellemeket és engedélyt kérjenek tőlük, hogy a barlang vízében élő kisebb halakat lehalászhassák. A maja leszármazottaknak ez már régóta kulcsfontosságú táplálék, hiszen az esős évszakig viszonylag kevés táplálékkal gazdálkodhatnak, és ilyenkor minden ilyen plusz nagyon nagy értékké válik. Ez a halfajta a Poecilia mexicana, azaz a barlangi molly (más források Poecilia sphaenops-ot említenek), melynek kisebb szemei vannak és nem termel bőre annyi pigmentet, amennyit rokonai.

A tápláléklánc és a biotóp alapját amúgy a már említett baktériumok adják, akik széndioxidból, vízből és kénből léteznek. Őket fogyasztják muslicák, és egyéb ízeltlábúak, akiket pókok vadásznak. Ezeken a baktériumtelepeken csúszkálnak féregszerű lények is, akik fölülről lógatott ragacsos csapdáikkal vadásznak denevérekre és repülő zsákmányokra.

Villa Luz lakosságát továbbá 4 fajta hártyásorrú denevér (phyllostomid) egyedei is alkotják, a rövidfarkú és vérszopó fajok mellett, melyek a veszélyesebb, mérgezőbb légrétegeken simán átsuhannak. Ők természetesen csak bejáró vendégek.

Az ízeltlábú fauna is gazdag. Muslica kolóniák élnek itt (Tendipes fulvipilus), melyek a  molly-k fő táplálékbázisát alkotják, de ezek mellett jelentős szúnyog populációk is letelepedtek.

Terrisztris troglobiák (szárazföldi ős ízeltlábúak) nyomait is felfedezték már a barlangban, de nagyobb ízeltlábú populációk -mint az ugróvillások-é (collembolák) és a barlangi tücskök-é- is tanyát ütöttek.

(Érdekes amúgy megjegyezni, hogy a romániai Movile barlang (Dabrogea) Villa Luz-hoz hasonló faunával rendelkezik.)

  

Ám Villa Luz-t nem véletlenül engesztelgetik a mai maják. A barlangrendszer különösen veszélyes kémiai jellemzői miatt. Az első feltáró kutatások során több feljegyzés is született arról, hogy teljes védőruha nélkül nem ajánlatos bemerészkedni a hegy gyomrába, mert többen megcsúsztak és a mindent uraló zöld, fekete, barna és narancs színű nyálka (sztiki-brán-guúu), azaz baktériumkolóniák harmadfokú égési sérüléseket okoztak savasságuk miatt. Ezek a közösségek ugyanis több rétegben helyezkednek el egymáson, attól függően ki milyen körülmények között szeret élni. Így védik egymást a baktériumok is. A legjellemzőbb baktériumtörzs például a pH 0 körüli környezetet szereti, míg a rajta lévő fajok már pH  0.5-1-ben is jól eltengődnek.

A barlangokban, vagy nagyon elzárt biotópokban természetes jelenség, hogy a bacik, mint individuumok, egymás rokonai. De az érdekes ebben az, hogy a genetikai kapcsolat egy kommunikációs láncolatban tartja őket, így amikor a maják régebben, vagy a kutatók újabban behurcibálták saját kis gombáikat és bacijaikat, a Luz-iak egyszerre kezdtek különböző védelmi és ellenanyagokat termelni a betolakodók ellen.  És hogy hogyan képes ilyenekre némi köveket belepő baktérium? Hát úgy, hogy mérföldes mélységben (illetve inkább vastagságban) élnek, benne a mészkő pólusaiban és eszegetik a ként.

Amúgy a levegő is telített szénmonoxiddal, széndioxiddal és a savas gőzzel, így gyakorlatilag ember számára lehetetlen a létezés lent.

A kutatók számára a barlang további érdekessége, hogy a Mars kénben gazdag bolygó, és láthatóak a róla készült fotókon barlangok, így joggal merül fel a kérdés, hogy kialakulhatott e ott a barlangihoz hasonló életforma, életformák.

Forrás:

MicroWiki

Wikipedia

Louise D. Hose és James A. Pisarovricz tanulmánya,  a Reconnaisance Study of an Active Sulfur Spring Cave and Ecosystem

Fotók:

NatGeo – Stefan Alvarez

WikiCommons

Magyarország egyik legszebb orhideája

Egy rövidke bejegyzést mindenképpen megér az egyik legszebb honos orchidea fajunk! Különösen azért, mert sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen természeti értékek is vannak az országban, illetve mennyire különleges is lehet a közvetlen környezetünk... bla-bla-bla, a szokott frázisok. Ám azt mégis meg kell jegyezni, hogy ilyen szépségek láttán -mondjuk egy virágosnál-, nem nagyon gondolnánk, hogy akár a szomszéd megyében is vadon éldegélnek. Főleg, mivel a legtöbben úgy hiszik, hogy az orchideák igen törékeny élőlények és fogalma sincs az emberek 90%-nak, hogy rengetek (ráadásul nálunk honos) orchidea él Magyarországon is.

De hát mit is várunk egy olyan országtól, ahol a különlegességet megcsodálni induló túrázók kapával indulnak útnak, vagy amikor rögtönzött természetjárók lelegelik a gyöngyvirág mezőket, mert az előző napi híradó alapján úgy hitték medvehagymára bukkantak!

Szóval inkább csak lássunk igazi kuriózumot, az Erdei papucskosbort (Boldogasszony papucsa, Cypripedium calceolus L.), melyért külön köszönet Novák Richardnak, a Bükki Nemzeti Parkból, aki a képeket készítette. Éspersze, mindenki induljon neki túrázni, megéri!

Alexander Semenov - mélytengeri fotózás

Nemrégiben a Béha-n találtam rá Alexander-re, akinek képei egyből a „nagyon megfelelő” természetfotó témakörébe kerültek nálam. Azon túl, hogy egy olyan témát talált magának, mely eleve különleges és kevéssé látott, emellett technikailag és művészetileg is nagyon tudja, hogy mit csinál.

Ahogy utánanéztem honlapján [honlapjához katt ide!], megtudtam, hogy nem hivatásos fotós, hanem a régi nyelv szerint amatőr, napjaink nyelve szerint autodidakta, valójában pedig egy jó fotós! És van ennek jelentősége akkor, amikor sokan „hivatásos” természetfotósként nyeregetnek díjakat és esnek sokszor maguktól is transzba, ám sajnos úgy, hogy műveik -szerintem persze- egyszerűek és szimplán közepesek. Nem akarnék azért senkit sem lehúzni, mert mindenkinek van létjogosultsága és akármiből lehet valami, de azért lassan jó lenne a totál digitális és vizuális világban, ha nem az indulók kicsiny csoportjaihoz mérnénk a művészetet, hanem abszolút értékekhez.

Szóval, Alexander Semenov 2007-ben végzett a neves Lomonosov Egyetemen, zoológusként. Fő szakterülete a gerinctelen élőlények, azon belül pedig a tintahalak idegrendszere volt. A diploma után aztán a WSBS-nél (White Sea Biological Station, Fehér Tengeri Biológiai Kutatóállomás) kapott lehetőséget, hogy asszisztensként nekiinduljon a kutatásnak. Hamarosan, 4 év után aztán a búvárok vezetője lett.

Részben munkája és részben az egyszerű csodálat miatt gondolt arra, hogy valahogyan gyűjteményt illetve dokumentációt kellene építeni a vízi világról, ám mivel technika nem volt ehhez, először felszínre kezdte hozni a lényeket és úgy próbált róluk képeket készíteni. Sajnos ezen munkáinak jelentős része nem hozta meg a várt sikert, mivel az idegen környezet, valamint a megvilágítás és a körülmények hatására a témák nem olyanok lettek, mint eredeti, élő állapotukban. Adódott hát a megoldás, le kell menni és ott fotózni őket. Szó, ami szó, hosszú évek (4) és folyamatos kutatás, fejlesztés, tökéletesítés hatására -éspersze a technika kitartó tuningolására- megszülettek a képek:

Nagyon érdemes ellátogatni honlapjára [link itt is], vagy megnézni a Béha profilját [katt ide a Béha linkhez!], mert számos egyéb és fantasztikus képet láthat az arra vetődő! Éspersze, aki Béhán látogatja, az támogassa! Kattintson a kék ikonra a képek alatt!

Ongeim’l Tketau – azaz a Medúza tó

Kb egy éve, a Mikronézián játszódó Survivor évadjában találkoztam e cikk témájával, és mivel a túlélő sorozat mindig valamilyen természeti csoda közelében játszódik, garantáltnak tűnt, hogy a csoda mögött tényleg valami nagyon különleges jelenség van.

Palau egyik szigetén ugyanis olyan biotópok jöttek létre, mely egy evolúciós útelágazást eredményezett a tengeri medúzák történelmében.

A történet úgy 12 ezer éve ott kezdődött, hogy az Eil Malk szigeteket ([Rock Islands]-eket) borító korallmészkő réteg fokozatosan behorpadt, és így egy tó jöhetett létre rajta. Pontosabban a szigetek vulkanikus és a korallok mészkőfal építkezései kapcsán mélyedések alakultak ki a felszínen. Természetesen az eleinte zajló tengerelöntések hatására a víz megmaradt sósnak ezekben a medencékben, és az ezt követő apadás és párolgás hatására folyamatosan elszigetelődtek a tengertől, és bennük ragadtak a tengeri élőlények. A esők aztán módosítottak valamennyire a vízek összetételén, azok brakkvizekké alakultak. (amúgy a világon hozzávetőleg 200 tengeri tó létezik, melyek közül 70 Palaun alakult ki (Clear Lake, Goby Lake, Uet era, Ngermeuangel, Uet era Ongael, …)

Tehát a létrejött tavakban a medúzák természetes ellenség nélkül maradtak, és szépen felszaporodtak úgy 10 millióig, hiszen egyedül csak a táplálék mennyisége szab számukra határt (a tápláléklánc szempontjából).

A változások azonban itt még nem álltak meg. A csalánsejtjeik elkezdtek fokozatosan visszafejlődni és mostmár annyira kicsik, hogy az ember nem is érzi, hogy hozzáérnek az élőlények.

A Medúza tó

David Donlilet képe (NatGeo)

A tó 420m hosszú és 30m mély, és a benne lévő víz 3 zónára oszlik, köszönhetően a parton álló hatalmas fáknak, amik megvédik a vizet a szél okozta felkorbácsolódástól. Az első, legfelső réteg a tengervizes, brakkvizes réteg, melyben a medúzák élnek. Úgy 15 méteres mélységben terül el a 2. réteg, egy 2 m vastag baktériumsáv, mely lilás árnyalatú rétegnek látszik. És úgy 17 métertől kezdve a halott zóna található, ahol semmi sincs (bár az arzénbacik óta ez eléggé nem biztos). Ide már nem jut le az oxigén és nem tör utat az élet, nincs fény sem, ugyanakkor jelentős mennyiségben található hidrogénszulfid, foszfát és ammónia.

A medúzákat több faj alkotja, melyekből a legnagyobb a Mastigias cf. papua etpisoni-k, az aranymedúzák, melyek 24 cm-es méretűek kifejlett állapotukban. Nevüket Palau egy korábbi elnökéről, Ngiratkel Etpison-ról kapták.

Ezek az élőlények több szempontból is különlegesek. Ugyanis míg a világ többi részén élő társaik főleg az áramlatok irányításával közlekednek, úgy itt, a tóban tudatosan mászkálnak föl és alá. Az aranymedúzák a nap mozgását követik, hogy a testükben élő szimbionta algáknak biztosíthassák a fényt a fotoszintézishez és így ők is tápanyaghoz juthassanak, míg a holdmedúzák (Aurelia aurita) az éjszaka folyamán jönnek a felszínre, hogy táplálkozzanak.

az arany és a hold medúza

A Medúza tó speciális léte viszont törékenységét is kódolja. A medúzák populációja ugyanis 2005-ben még 31 millió volt, 2009 novemberére viszont már csak kb 5 millió. Anno, az El Nino hatására, a tó vizének melegedésével majdnem ki is haltak, ugyanis az arany medúzák specializálódtak a szimbionta algákkal való életre, ám az algák nem toleránsak a hőmérséklet változásra, így amikor megmelegedett a víz, elhaltak az algák és éhen maradtak a medúzák.

Úszás a medúzák között

Manapság a turizmusnak köszönhetően a tó fokozott védelmet élvez és kontrolláltan lehet csak őket látogatni, ugyanis sok, elsőre nem is egyértelmű veszély fenyegeti a kis mikrokozmoszt. Pl csak mentőmellényben lehet úszni a medúzák között, hogy senki se akarjon és tudjon alámerülni a mérgező zónába, nehogy a savas közegben megsérüljön és/vagy felkavarja a zónákat. Vagy például nem lehet uszonyban úszni, mert annak csapásai kettévághatják a medúzákat.

Minden esetre, az élmény garantált és a sokkhatás biztosított, hiszen a tó a világ egyik legkülönlegesebb természeti kincse lett.

Fotók: WikiCommons, valamint a NatGeo képnél David Donlilet

Forrás: Wikipedia és WWfblogok (travel)

„Én nem a keserűség fotósa vagyok!” - Yann Arthus-Bertrand

Eleinte, a kezdetek

1946 március 13-án, egy ékszerész családba született Yann Arthus-Bertrand. Első munkahelye 1967-től a Cháteau de Saint Augustin Nemzeti Park, Cháteau sur Allier-ben, itt annak őreként dolgozott, ahonnan 30 éves korában áttelepedett Kenyába feleségével, hogy oroszlánokat tanulmányozzon és napról napra figyelje őket (később, az első könyve 1981-ben, az Oroszlánok ebből a munkából születik meg).

Itt Kenyában jött az ötlet, hogy a levegőből fotózással foglalkozzon, ugyanis hőlégballonnal kezdtek turistákat röptetni. Yann szerint ekkor kezdte felismerni, hogy mennyi lehetőség van ezen az ösvényen.

Párizs, lovak, a francia ember, a francia mezőgazdaság

Mikor aztán visszatért Párizsba, egyik barátja ötletére megfotózta Párizst a levegőből. Ez volt az első igazán „légifotós” munkája. Innen aztán egyenes út vezetett a fotóriporterkedéshez. Nekiindult, hogy karriert csináljon és nagyjából mindent kipróbált, állítása szerint. Ugyan olyan elánnal dolgozott Dian Fossey-val és ruandai gorilláival, mint egy divatcég pápuai reklámkampányán, bár utóbbi feladatát annyira nem szerette, ugyanis túl disszonánsnak hatott számára, hogy a márkás ruhákat a szigetvilág őslakosain fotózzák.

De kifejezetten portréfotói is születtek, mikor felkérték, hogy fotózza meg a „francia embert”, egy sorozatot a franciákról.

Számára azonban 2 kedvenc témája -a légifotózás után- a francia mezőgazdaság és a lovak. Előbbi egy évente megjelenő kiadvány lett, mely az ország állattenyésztőit mutatja be a nézőknek különlegesen szép jószágaikkal, utóbbi pedig a világ lovait és lovasait tárja elénk.

1991-ben létrehozta az Altitude-öt, a légifotózásra szakosodott magáncégét.

Az Altitude honlapja – katt ide

Földünk a magasból

1994-ben az UNESCO támogatásával aztán az addigi tapasztalatok és ötletek egy koncepcióba kezdtek összeforrni. Mivel eddigre már számtalan helyen megfordult, illetve számtalan hely fölött átrepült, Yann-ban felvetődött, hogy létre kellene hozni egy olyan kép-bankot, mely a Föld jelenlegi állapotát mutatná be, mely az utókornak is megőrizné a mát. De -ahogy az a megálmodó típusú embereknél szokott lenni-, mivel senki sem értette azt, amit Yann már gyakorlatilag maga előtt látott, senki nem is akart hozzá pénzt adni. 200-nál is több tarha-levelet küldtek szét, amire még választ sem kaptak.

És ekkor történt a nagy áttörés: a Club Med, egy turisztikai óriás bízta meg a csapatot, hogy a legkülönbözőbb országokban lévő üdülőhelyeit fotózzák le számukra egy promóciós könyvhöz. Ez a feladat újabb kapukat nyitott számukra. Marokkó a magasból, Kuwait a magasból és hasonló könyvek születtek és ezzel párhuzamosan egyre több kép került a Földünk a magasból mappában.

Aztán 5 évvel később és rengeteg szervezés, munka után és Yann rengeteg pénzéből megszületett a Földünk a magasból, egy olyan fotóalbum, mely 24 nyelvre lett lefordítva és világszerte több mint 3 millió példányban kelt el, ezzel megdöntve minden addigi rekordot. Természetesen Yann-nak nagyobb terve volt a sorozattal, így elindítottak egy utazó kiállítást, mely így 100 város és 100 millió emberhez juthatott el, révén a képeket nagyvárosokban, parkokban és teljesen ingyenesen tárták az emberek elé.

A fotós persze még ekkor is kételkedett munkái sikerében, és egy jótékonysági aukcióra ajánlotta a képeket, ahol 25-35 ezer eurókért keltek el a fotók.

Fontos megjegyezni, hogy a project véghezvitelében a FUJIFILM is hatalmas segítséget nyújtott, mivel a filmelőhívások és egyéb filmes költségeket teljes egészében átvállalta. Ígyhát gyakorlatilag csak az idő és a repülési órák szabtak határokat a munkának. Yann csapatából 2 ember csak azzal foglalatoskodott, hogy a tekercseket koordinátákkal lássák el és gondosan archiválják az összes kockát, hogyha bárki más is meg szeretné fotózni az adott helyet vagy valaki kutatni szeretne ott, akkor az pontos információkat kaphasson a hollétről.

Pár évvel később, már a fenntartható fejlődés koncepciójába ültetve egy 4 részes, 2-2 órás filmet is forgatott 2006-07-ben, a globális környezetről és a kihívásokról. Ez, a Földünk a magasból sorozat már az előszele volt a HOME-nak. Számos jelenet és művészeti koncepció aztán innen került át abba, ahogy Armand Amar, a francia zeneszerző is itt már szerves részét képezte az alkotómunkáknak.

GoodPlanet

2005 július 1-én startolt a GoodPlanet, egy olyan non-profit szervezetet, mely különböző utakon a fenntartható fejlődést promotálja, és olyan programokat vezet, melyekkel a CO2 kibocsátást lehet ellensúlyozni. Yann eleinte azért indult el ezen a vonalon, mert a munkája kapcsán kibocsátott CO2-t szerette volna valahogyan kompenzálni, így kitalálta az Action Carbone-t, amiből aztán egy mindenki számára elérhető szerveződés lett GoodPlanet-en keresztül. Az AC olyan programokat finanszíroz és szervez a Föld legkülönbözőbb pontjain, melyek közép és hosszú távon tudják csökkenteni a CO2 emissziót, méghozzá megújuló források kialakításával. Komposzt alapú biogázüzem, napenergiás sütők, szélturbinák, faültetvények, stb.

A GoodPlanet honlapja – katt ide

’6 billion Others’ – 6 milliárd másik

2009-ben egy újabb ötlete támadt! Ha már a Földről készített egy képtárat, akkor miért ne készíthetne egyet az emberekről is? Ígyhát több mint 5000 videófelvételen keresztül mondhatták el gondolataikat a világ minden pontján élők, a boldogságról, nélkülözésről, életről, halálról, szeretetről, gyűlöletről, … hogy egy kiállítás segítségével, majd egy webes felületen keresztül a világ hallhassa azokat.

6 milliárd másik, a honlap – katt ide

HOMEproject

2007 áprilisában kezdett neki egy film forgatásához, amit eredetileg Boomerang-nak nevezett volna el. A projectben 2 segítője is volt, Luc Besson, a film producere és a PPR csoport, a francia multi cég, mely az anyagi hátteret (15-20 millió eurót) biztosította. A film teljes CO2 emisszióját természetesen a GoodPlanet nullázta, és a minimális áron forgalmazott DVD-k után 1-1 euró szintén a szervezetnek került átutalásra.

És jött 2009 június 5, péntek, a Föld Környezetének Világnapja, a film nemzetközi premierje. Besson-ék mindent megmozgattak, hogy mindenhová eljuthasson a film. Ingyenes plakátok, hozzáférés, nyilvános vetítések, TV sugározások egyszerre adták le a HOME-ot (például a France 2 TV-n keresztül 8 millióan látták a filmet). Csak a YouTube-on 10 milliók nézték meg. Jelenleg -amikor e bejegyzést írom- az angol változatot már 9.400.684.-en nézték meg, de a premier idején egy külön felületet készített a YT csapata 6 hétre a filmnek, ahol ingyenesen letölthetővé is tették azt, valamint werkfilmekkel, érdekességekkel, fórumokkal együtt szinte minden nyelven feliratozva is meg lehetett nézni.

A bemutató páratlan hatást váltott ki. 2 nappal később ugyanis Európa Parlamenti választások voltak Franciaországban, és a 3. helyen a francia ökopárt ért be, 8%-ot javítva 2 nap alatt.

A HOME honlapja – katt ide

A teljes HOME HD minőségben is a YouTube-on, angol felirattal – katt ide [ezt ajánlom!]

Werkfilmek: a zene – Armand Amar – katt ide [ezt ajánlom!]

Werkfilmek: sajtókonferencia június 5-én [ezt ajánlom!]

Szóval, számos tett és hír kapcsolódik Yann-hoz. Minden évben ingyenesen juthatnak hozzá a francia iskolák olyan plakátsorozatokhoz, melyek 1-1 tematikus témát dolgoznak fel (2006 - fenntartható fejlődés, 2007 - biodiverzitás, 2008- energia, …). Alive sorozata az ember természetre „mért” hatását mutatja be. A GoodPlanet már Junior, Info és Conso fórumokon keresztül működik. 2009 április 22-én az UNEP jótéteményi nagykövete lett, és még koránt sem merültek ki ötletei.

Hogy mivel lehet összegezni mindezt? Zárásul 2 anekdotát emelnék ide Yann anyahonlapjáról, melyek talán közelebb hozzák személyét a bejegyzés olvasóihoz.

Yann a Luxemburg Kertben dedikált, mikor egy hölgy került sorra egy Földünk a magasból könyvvel. Miközben Yann írt, a nő elmondta, hogy mennyire tetszett a lányának a kiállítás, hogy milyen nagy hatással volt rá és mennyire lenyűgözte. Yann azt válaszolta a hölgy szavaira, hogy a lánya még többször is megnézheti majd, mivel a kiállítás hónapokig ott lesz és még jöhet bátran, ám mikor ezeket a szavakat kimondta, a hölgy váratlanul sírni kezdett és csak annyit tudott mondani, hogy lánya pár nappal korábban halt meg…

(Ambre Mayen)

„Pápua Új-Guinea-ban dolgoztam, mikor egy helybéli odajött hozzám és kérdőre vont, hogy mennyire érzéketlen vagyok. A tolmács aztán mondta nekem, hogy a férfi azért szomorú, mert nem küldtem el neki a képet, amit róla készítettem. Kemény! Még sohasem voltam abban az országban, amit próbáltam is védelmemben elmagyarázni, mindhiába. A férfi hajthatatlan volt. Végül nem tudtam mit tenni és elmentem vele az otthonába, ahol teljes megdöbbenésemre egy plakát volt a falon a Párizsi Amerikai Kulturális Központról. Évekkel korábban ugyanis a PAKK meghívott egy pápua delegációt egy európai útra, és akkor készítettem a férfiről egy fotót. Nem tudtam elégszer bocsánatot kérni, de ez volt a legkevesebb…

(Yann Arthus-Bertrand)

Yann előadása MAGYAR feliratozássa a TED-en – katt ide [ezt ajánlom!]

Yann Arthus-Bertrand . ORG honlap – katt ide

Yann Arthus-Bertrand2 . ORG honlap, a fotós felület – katt ide

Yann fotógaléria honlapja – katt ide

(a gyűjtőhonlap)

Források (a fentieken túl):

UNEP

Yann TED profilja

Wiki