mohaerdő: Ongeim’l Tketau – azaz a Medúza tó

Kb egy éve, a Mikronézián játszódó Survivor évadjában találkoztam e cikk témájával, és mivel a túlélő sorozat mindig valamilyen természeti csoda közelében játszódik, garantáltnak tűnt, hogy a csoda mögött tényleg valami nagyon különleges jelenség van.

Palau egyik szigetén ugyanis olyan biotópok jöttek létre, mely egy evolúciós útelágazást eredményezett a tengeri medúzák történelmében.

A történet úgy 12 ezer éve ott kezdődött, hogy az Eil Malk szigeteket ([Rock Islands]-eket) borító korallmészkő réteg fokozatosan behorpadt, és így egy tó jöhetett létre rajta. Pontosabban a szigetek vulkanikus és a korallok mészkőfal építkezései kapcsán mélyedések alakultak ki a felszínen. Természetesen az eleinte zajló tengerelöntések hatására a víz megmaradt sósnak ezekben a medencékben, és az ezt követő apadás és párolgás hatására folyamatosan elszigetelődtek a tengertől, és bennük ragadtak a tengeri élőlények. A esők aztán módosítottak valamennyire a vízek összetételén, azok brakkvizekké alakultak. (amúgy a világon hozzávetőleg 200 tengeri tó létezik, melyek közül 70 Palaun alakult ki (Clear Lake, Goby Lake, Uet era, Ngermeuangel, Uet era Ongael, …)

Tehát a létrejött tavakban a medúzák természetes ellenség nélkül maradtak, és szépen felszaporodtak úgy 10 millióig, hiszen egyedül csak a táplálék mennyisége szab számukra határt (a tápláléklánc szempontjából).

A változások azonban itt még nem álltak meg. A csalánsejtjeik elkezdtek fokozatosan visszafejlődni és mostmár annyira kicsik, hogy az ember nem is érzi, hogy hozzáérnek az élőlények.

A Medúza tó

David Donlilet képe (NatGeo)

A tó 420m hosszú és 30m mély, és a benne lévő víz 3 zónára oszlik, köszönhetően a parton álló hatalmas fáknak, amik megvédik a vizet a szél okozta felkorbácsolódástól. Az első, legfelső réteg a tengervizes, brakkvizes réteg, melyben a medúzák élnek. Úgy 15 méteres mélységben terül el a 2. réteg, egy 2 m vastag baktériumsáv, mely lilás árnyalatú rétegnek látszik. És úgy 17 métertől kezdve a halott zóna található, ahol semmi sincs (bár az arzénbacik óta ez eléggé nem biztos). Ide már nem jut le az oxigén és nem tör utat az élet, nincs fény sem, ugyanakkor jelentős mennyiségben található hidrogénszulfid, foszfát és ammónia.

A medúzákat több faj alkotja, melyekből a legnagyobb a Mastigias cf. papua etpisoni-k, az aranymedúzák, melyek 24 cm-es méretűek kifejlett állapotukban. Nevüket Palau egy korábbi elnökéről, Ngiratkel Etpison-ról kapták.

Ezek az élőlények több szempontból is különlegesek. Ugyanis míg a világ többi részén élő társaik főleg az áramlatok irányításával közlekednek, úgy itt, a tóban tudatosan mászkálnak föl és alá. Az aranymedúzák a nap mozgását követik, hogy a testükben élő szimbionta algáknak biztosíthassák a fényt a fotoszintézishez és így ők is tápanyaghoz juthassanak, míg a holdmedúzák (Aurelia aurita) az éjszaka folyamán jönnek a felszínre, hogy táplálkozzanak.

az arany és a hold medúza

A Medúza tó speciális léte viszont törékenységét is kódolja. A medúzák populációja ugyanis 2005-ben még 31 millió volt, 2009 novemberére viszont már csak kb 5 millió. Anno, az El Nino hatására, a tó vizének melegedésével majdnem ki is haltak, ugyanis az arany medúzák specializálódtak a szimbionta algákkal való életre, ám az algák nem toleránsak a hőmérséklet változásra, így amikor megmelegedett a víz, elhaltak az algák és éhen maradtak a medúzák.

Úszás a medúzák között

Manapság a turizmusnak köszönhetően a tó fokozott védelmet élvez és kontrolláltan lehet csak őket látogatni, ugyanis sok, elsőre nem is egyértelmű veszély fenyegeti a kis mikrokozmoszt. Pl csak mentőmellényben lehet úszni a medúzák között, hogy senki se akarjon és tudjon alámerülni a mérgező zónába, nehogy a savas közegben megsérüljön és/vagy felkavarja a zónákat. Vagy például nem lehet uszonyban úszni, mert annak csapásai kettévághatják a medúzákat.

Minden esetre, az élmény garantált és a sokkhatás biztosított, hiszen a tó a világ egyik legkülönlegesebb természeti kincse lett.