2010. augusztus 27., péntek

Rövidhírek és OLVASS EL! rovat





No, hát, tovább bővül a nagy borneói család. Ezúttal a világ legkisebb békáját (a 9-11 mm-es Microhyla nepenthicola-t) találták meg Borneón. Ráadásul egy olyan fajról van szó, mely a korábban már taglalt Nepenthes ampullaria-ban él... vagy még további egyéb kancsóka kancsójában. :)
A fotók a megtaláló kutató, Indraneil Das képei.


Más!
Kb közszolgálati közleményként szeretnék 2 dolgot bejelenteni a blog kb 3 olvasójának:

- a blogspot csapata, illetve a Google fejlesztette a blog motorját, így ennek köszönhetően a bejegyzések alatt már a lájkolás is megoldható!
Innentől kezdve, ha tetszik egy bejegyzés, elküldheted ismerőseidnek emailban, twittelheted, Fészbuk lájkolhatod, átemelheted más blogba, vagy buzz-olhatod!
Ha bármelyiket is megléped, én csak köszönöm, hátha így több emberhez jut el a blog, és leszünk lassan 4-en! ;)

- másik dolog az angolul -vagy idegennyelvül- nem nagyon tudóknak egy tipp, ha váltanak GoogleChrome-ra, egy másik internetes navigátorra, akkor a honlapokat le tudják fordítani magyarra, ugyanis a Chrome használ egy fordítót, aminek köszönhetően minden megnyitott idegen lapnál megkérdezi, hogy átfordítsa e a honlapot. Ez úgy 90%-ban sikerül is neki, szóval használható.
A Chrome eléréséhez írd be a Google-ba, hogy chrome és az első találat elnavigál a telepítésen át!
(ettől függetlenül a másik programot is lehet használni!)








„Én nem a keserűség fotósa vagyok!” - Yann Arthus-Bertrand



Eleinte, a kezdetek

1946 március 13-án, egy ékszerész családba született Yann Arthus-Bertrand. Első munkahelye 1967-től a Cháteau de Saint Augustin Nemzeti Park, Cháteau sur Allier-ben, itt annak őreként dolgozott, ahonnan 30 éves korában áttelepedett Kenyába feleségével, hogy oroszlánokat tanulmányozzon és napról napra figyelje őket (később, az első könyve 1981-ben, az Oroszlánok ebből a munkából születik meg).
Itt Kenyában jött az ötlet, hogy a levegőből fotózással foglalkozzon, ugyanis hőlégballonnal kezdtek turistákat röptetni. Yann szerint ekkor kezdte felismerni, hogy mennyi lehetőség van ezen az ösvényen.

Párizs, lovak, a francia ember, a francia mezőgazdaság








Mikor aztán visszatért Párizsba, egyik barátja ötletére megfotózta Párizst a levegőből. Ez volt az első igazán „légifotós” munkája. Innen aztán egyenes út vezetett a fotóriporterkedéshez. Nekiindult, hogy karriert csináljon és nagyjából mindent kipróbált, állítása szerint. Ugyan olyan elánnal dolgozott Dian Fossey-val és ruandai gorilláival, mint egy divatcég pápuai reklámkampányán, bár utóbbi feladatát annyira nem szerette, ugyanis túl disszonánsnak hatott számára, hogy a márkás ruhákat a szigetvilág őslakosain fotózzák.
De kifejezetten portréfotói is születtek, mikor felkérték, hogy fotózza meg a „francia embert”, egy sorozatot a franciákról.
Számára azonban 2 kedvenc témája -a légifotózás után- a francia mezőgazdaság és a lovak. Előbbi egy évente megjelenő kiadvány lett, mely az ország állattenyésztőit mutatja be a nézőknek különlegesen szép jószágaikkal, utóbbi pedig a világ lovait és lovasait tárja elénk.
1991-ben létrehozta az Altitude-öt, a légifotózásra szakosodott magáncégét.











Földünk a magasból
1994-ben az UNESCO támogatásával aztán az addigi tapasztalatok és ötletek egy koncepcióba kezdtek összeforrni. Mivel eddigre már számtalan helyen megfordult, illetve számtalan hely fölött átrepült, Yann-ban felvetődött, hogy létre kellene hozni egy olyan kép-bankot, mely a Föld jelenlegi állapotát mutatná be, mely az utókornak is megőrizné a mát. De -ahogy az a megálmodó típusú embereknél szokott lenni-, mivel senki sem értette azt, amit Yann már gyakorlatilag maga előtt látott, senki nem is akart hozzá pénzt adni. 200-nál is több tarha-levelet küldtek szét, amire még választ sem kaptak.
És ekkor történt a nagy áttörés: a Club Med, egy turisztikai óriás bízta meg a csapatot, hogy a legkülönbözőbb országokban lévő üdülőhelyeit fotózzák le számukra egy promóciós könyvhöz. Ez a feladat újabb kapukat nyitott számukra. Marokkó a magasból, Kuwait a magasból és hasonló könyvek születtek és ezzel párhuzamosan egyre több kép került a Földünk a magasból mappában.
Aztán 5 évvel később és rengeteg szervezés, munka után és Yann rengeteg pénzéből megszületett a Földünk a magasból, egy olyan fotóalbum, mely 24 nyelvre lett lefordítva és világszerte több mint 3 millió példányban kelt el, ezzel megdöntve minden addigi rekordot. Természetesen Yann-nak nagyobb terve volt a sorozattal, így elindítottak egy utazó kiállítást, mely így 100 város és 100 millió emberhez juthatott el, révén a képeket nagyvárosokban, parkokban és teljesen ingyenesen tárták az emberek elé.
A fotós persze még ekkor is kételkedett munkái sikerében, és egy jótékonysági aukcióra ajánlotta a képeket, ahol 25-35 ezer eurókért keltek el a fotók.
Fontos megjegyezni, hogy a project véghezvitelében a FUJIFILM is hatalmas segítséget nyújtott, mivel a filmelőhívások és egyéb filmes költségeket teljes egészében átvállalta. Ígyhát gyakorlatilag csak az idő és a repülési órák szabtak határokat a munkának. Yann csapatából 2 ember csak azzal foglalatoskodott, hogy a tekercseket koordinátákkal lássák el és gondosan archiválják az összes kockát, hogyha bárki más is meg szeretné fotózni az adott helyet vagy valaki kutatni szeretne ott, akkor az pontos információkat kaphasson a hollétről.

Pár évvel később, már a fenntartható fejlődés koncepciójába ültetve egy 4 részes, 2-2 órás filmet is forgatott 2006-07-ben, a globális környezetről és a kihívásokról. Ez, a Földünk a magasból sorozat már az előszele volt a HOME-nak. Számos jelenet és művészeti koncepció aztán innen került át abba, ahogy Armand Amar, a francia zeneszerző is itt már szerves részét képezte az alkotómunkáknak.







GoodPlanet
2005 július 1-én startolt a GoodPlanet, egy olyan non-profit szervezetet, mely különböző utakon a fenntartható fejlődést promotálja, és olyan programokat vezet, melyekkel a CO2 kibocsátást lehet ellensúlyozni. Yann eleinte azért indult el ezen a vonalon, mert a munkája kapcsán kibocsátott CO2-t szerette volna valahogyan kompenzálni, így kitalálta az Action Carbone-t, amiből aztán egy mindenki számára elérhető szerveződés lett GoodPlanet-en keresztül. Az AC olyan programokat finanszíroz és szervez a Föld legkülönbözőbb pontjain, melyek közép és hosszú távon tudják csökkenteni a CO2 emissziót, méghozzá megújuló források kialakításával. Komposzt alapú biogázüzem, napenergiás sütők, szélturbinák, faültetvények, stb.

’6 billion Others’ – 6 milliárd másik


2009-ben egy újabb ötlete támadt! Ha már a Földről készített egy képtárat, akkor miért ne készíthetne egyet az emberekről is? Ígyhát több mint 5000 videófelvételen keresztül mondhatták el gondolataikat a világ minden pontján élők, a boldogságról, nélkülözésről, életről, halálról, szeretetről, gyűlöletről, … hogy egy kiállítás segítségével, majd egy webes felületen keresztül a világ hallhassa azokat.

HOMEproject
2007 áprilisában kezdett neki egy film forgatásához, amit eredetileg Boomerang-nak nevezett volna el. A projectben 2 segítője is volt, Luc Besson, a film producere és a PPR csoport, a francia multi cég, mely az anyagi hátteret (15-20 millió eurót) biztosította. A film teljes CO2 emisszióját természetesen a GoodPlanet nullázta, és a minimális áron forgalmazott DVD-k után 1-1 euró szintén a szervezetnek került átutalásra.
És jött 2009 június 5, péntek, a Föld Környezetének Világnapja, a film nemzetközi premierje. Besson-ék mindent megmozgattak, hogy mindenhová eljuthasson a film. Ingyenes plakátok, hozzáférés, nyilvános vetítések, TV sugározások egyszerre adták le a HOME-ot (például a France 2 TV-n keresztül 8 millióan látták a filmet). Csak a YouTube-on 10 milliók nézték meg. Jelenleg -amikor e bejegyzést írom- az angol változatot már 9.400.684.-en nézték meg, de a premier idején egy külön felületet készített a YT csapata 6 hétre a filmnek, ahol ingyenesen letölthetővé is tették azt, valamint werkfilmekkel, érdekességekkel, fórumokkal együtt szinte minden nyelven feliratozva is meg lehetett nézni.
A bemutató páratlan hatást váltott ki. 2 nappal később ugyanis Európa Parlamenti választások voltak Franciaországban, és a 3. helyen a francia ökopárt ért be, 8%-ot javítva 2 nap alatt.







Szóval, számos tett és hír kapcsolódik Yann-hoz. Minden évben ingyenesen juthatnak hozzá a francia iskolák olyan plakátsorozatokhoz, melyek 1-1 tematikus témát dolgoznak fel (2006 - fenntartható fejlődés, 2007 - biodiverzitás, 2008- energia, …). Alive sorozata az ember természetre „mért” hatását mutatja be. A GoodPlanet már Junior, Info és Conso fórumokon keresztül működik. 2009 április 22-én az UNEP jótéteményi nagykövete lett, és még koránt sem merültek ki ötletei.

Hogy mivel lehet összegezni mindezt? Zárásul 2 anekdotát emelnék ide Yann anyahonlapjáról, melyek talán közelebb hozzák személyét a bejegyzés olvasóihoz.

Yann a Luxemburg Kertben dedikált, mikor egy hölgy került sorra egy Földünk a magasból könyvvel. Miközben Yann írt, a nő elmondta, hogy mennyire tetszett a lányának a kiállítás, hogy milyen nagy hatással volt rá és mennyire lenyűgözte. Yann azt válaszolta a hölgy szavaira, hogy a lánya még többször is megnézheti majd, mivel a kiállítás hónapokig ott lesz és még jöhet bátran, ám mikor ezeket a szavakat kimondta, a hölgy váratlanul sírni kezdett és csak annyit tudott mondani, hogy lánya pár nappal korábban halt meg…

(Ambre Mayen)


„Pápua Új-Guinea-ban dolgoztam, mikor egy helybéli odajött hozzám és kérdőre vont, hogy mennyire érzéketlen vagyok. A tolmács aztán mondta nekem, hogy a férfi azért szomorú, mert nem küldtem el neki a képet, amit róla készítettem. Kemény! Még sohasem voltam abban az országban, amit próbáltam is védelmemben elmagyarázni, mindhiába. A férfi hajthatatlan volt. Végül nem tudtam mit tenni és elmentem vele az otthonába, ahol teljes megdöbbenésemre egy plakát volt a falon a Párizsi Amerikai Kulturális Központról. Évekkel korábban ugyanis a PAKK meghívott egy pápua delegációt egy európai útra, és akkor készítettem a férfiről egy fotót. Nem tudtam elégszer bocsánatot kérni, de ez volt a legkevesebb…

(Yann Arthus-Bertrand)








Források (a fentieken túl):


„Jajj, Drágám! Úgy sugárzik a mosolyod!”






A minap volt az állami adón egy műsor a Curie házaspárról, a radioaktivitásról és hasonló dolgokról, és ahogy hallgattam a műsort, már tudtam, hogy egyik részéről csinálok egy -ugyan nem túl nagy- blogbejegyzést.

Ugye, az viszonylag ismert tény, hogy a házaspár úttörő jelentőségű felfedezéseket tett anno a radioaktivitás témakörben, sőt, Marie-nak ez is okozta a halálát eredményező leukémiát. Node, azt már kevesebben tudják, hogy az akkor, 1910-ben felfedezett rádium egy különösen fantasztikus, új, forradalmi anyagnak számított. Az, hogy egy anyag magától fényt tud kibocsátani „felvillanyozott” számtalan feltalálót és mágnást, vállalkozó hajlamú embert, hogy hogyan is tudnák ezt a képességet kiaknázni.


Kitört hát a rádium őrület!

Első körben az I Világháború után a harcászati felhasználását támogatták országok. Táblákat festettek le rádium festékkel, hogy az árokba menekülő katonák az este folyamán is lássák a harcvonalakat, töltényeket, fegyvereket és hasonlókat jelöltek meg az új festékkel, a tengeralattjárókon a gombokat, karokat és paneleket is ezzel kenték le, sőt, a karórák számlapja is rádiumtól volt világos.

Aztán háború nem lévén, az óra önmagában divatos is lett, így utat nyitva a civil felhasználás előtt. De persze, az embereknek járt az agya maguktól is, és hirtelenjében nem akartak olyan világban élni, ahol este nem látják a kulcslyukat, kilincseket, házszámokat, telefonbeszélőket, és sokegyéb mást, és elkezdtek minden logikusnak tűnő helyet rádiummal festeni.


A boldog jövő… mely világít

A gyerekeknek (éspersze szüleik pénztárcáinak) olyan reklámok készültek, melyekben az esti, ágy alól előtörő mumus ellenszerének a fénylő papucsokat ajánlották, hiszen, azok szintén rádiumtól ittasan, és lefekvéskor az ágy alá helyezve kellemesen bevilágították a mumus élőhelyét.




Németországban 1931-ben megjelent a radioaktív csoki, Franciaországban a Tho-Radia, egy rádiumos arckrém, mely a 30-as években volt forgalomban, és amelyet úgy reklámoztak, hogy Dr. Alfred Curie találmánya… az persze nem zavart senkit, hogy a Curie családban nem volt Alfred. Az USÁ-ban rádiumos cigit lehetett szívni (a konyakmeggy a tüdőrákon lévő tejszínhabon!), sőt, rádiummal kezelték a tuberkolózist, a kopaszságot, sebeket, vágásokat… és magát a rákot is.

A mosoly a rádiumos fogkrémtől csillogott, és az arcbőr a rádiumos arckrémtől fénylett, a kenyeret rádiumos vízzel készítették. Nem is csoda, hisz egy jó rádiumos wellness-ezés után már csak a krémek és a sugárzó szendvics voltak hátra a teljes testi, lelki besugárzásból.



A rádiumos víz volt a betetőzése a dolgoknak. Kitalálták „feltalálók”, hogy a radioaktív fürdők (ami a radon gáz téves ismeretén alapult) és spa-k vizét meg is lehetne inni, és az mégjobbat tenne a testtel. Ígyhát elkezdtek desztillált vizet rádiummal „dúsítani” és ezt palackozni. Megjelent a piacon a Revigator, egyfajta vízátalakító, melyet otthon fel lehetett szerelni és házilag sugározni. Ez a termék hihetetlen sikereket ért el, annak ellenére, hogy az akkori árakat átszámítva (tényleg!) ma 72.500.- forint lenne egy ilyen gép… + a rádium.



Megjelent a Radithor, melyből több 10.000 fiolát adtak el 1925 és 1930 között, és melynek az volt a célja, hogy megivásával a testben szétáradó alfa sugárzással feltöltse a megfáradt porhüvelyeket, és tuningolja a lankadó libidót. Ez a kis 14grammos fiola volt a rádium fénykora és egyben megszüntetője. Ugyanis egy bizonyos Eben B. Meyers, a vállalkozó-iparmágnás maga is hitt a Radithorban, és rendszeresen itta a csodát. Ám ő napi 3-at, így 4 év után, erőteljes kínok között halt meg az állkapcsában kialakult csontrákban.

A sugárzó anyag megritkította a csontokat, olyannyira, hogy a hosszabb végtagcsontok sokszor maguktól is eltörtek. A Radithor fogyasztói sorra elvesztették fogaikat, kezdtek fájó izületektől szenvedni, kopaszon és fakón. Azok a nők, akik a karórákat festették, elkezdtek fogatlanodni, majd sorra meghalni. Később aztán rájöttek, hogy azért, mert mikor festettek, az ecsetet a szájukban egyenesítették, mindig benyálazták a szőrt, hogy tűhegyes legyen a vékony rádiumvonalak kedvéért…

Végül, 1970-körülre minden rádium termék eltűnt a polcokról, még a gyerekeknek gyártott játék-atomlaborok is.


Forrás:

Kate Mattern blogja

BTT táborosoknak kis infó összegzés a harmatfüvek és a vénusz légycsapók tartásáról





Víz és pára

Az egyik legfontosabb, hogy csapvízzel soha ne locsoljuk őket! A rovarevő növények mindegyikére igaz, hogy csak a lágy vizet képesek fogyasztani, a többitől elpusztulhatnak. Evolúciójuk során mindig olyan helyeken alakultak ki, ahol kevés volt a tápanyag a termőközegükben, így ők a rovarok elfogásából és bontásából nyerték a tápanyagaikat. A ma élő fajták már igencsak a rovarokra szoktak, így ma már mérgező számukra a sok tápanyag a talajban, vagy a vízben.
Azaz, locsolásra esővizet, vagy vasalókba való ioncserélt vizet használj!

Mivel legtöbbjük mocsaras vidéken él, így mindig kell is, hogy a tálkájukban álljon a víz. A jó az, ha a cserepük alsó 1/4-e 1/5-e áll a vízben, így mindig fel tud szívni annyi vizet a földjük, amennyit szeretnek. Télen, teleléskor persze inkább csak 1/6-nyi vizet engedjünk nekik, mert ilyenkor pihennek, nem termelnek emésztőenzimet sem és könnyen meg tudnak rothadni a pangó vízben.
Amúgy mind a két növény kedveli a közepesen magas párát (kb 70% körül), a mocsári lét miatt. A harmatfűnél ráadásul ez azért is fontos, mert száraz levegőben vagy huzatban gyorsan elpárolognak a cseppjei és így nem tud ragadozni.

Talaj

A tápanyagszegény földjük miatt csak rosszminőségű, savas ültetőközegben érzik jól magukat, csak ezekben élnek szépen. A harmatfüvek és a vénuszok legtöbbje tőzegmocsarakban él, így a legalkalmasabb számukra a tőzegbe ültetés. Ám az ördög a részletekben rejlik! A vénuszok inkább a mocsarak parti részein terjedtek el, így ők a kicsit homokos (mészmentes kvarchomok), enyhén sóderes, porózus tőzeges talajban élnek. (1 rész nagyon apró szemű, 0,5-1mm-es szemméretű, mészmentes kvarchomokot, akváriumi homokot másik 1 rész szűrőn átszitált tőzeggel és 0,5 rész durvább, a szitában megmaradt tőzeggel kell keverni kb).
A harmatfű is ezt a közeget szereti, bár ott nem kell átszitálni a tőzeget, csak a nagyobb darabokat kerüljük.

Namost, ha át akarnád ültetni növényeidet, akkor nyugi, még nem kell, ráér a dolog, mert ezek még magoncok. Majd tavasszal, mikor már süt a nap és 12°C fölött van a hőmérséklet és nem nagyon fagy esténként. De, ha mégis szeretnéd átültetni őket, akkor vásárolj Novobalt tőzeget, ami szárított tőzegmohát jelent. Ez nagyon jól tartja a vizet, és kellően savas a kémhatása a növényeknek és a fenti receptek szerint keverd össze az új közegüket.

Fényigény

Szeretik a közepesen sok napfényt. Ilyenkor piros színűek lesznek, és a harmatfüvek szőrein megjelennek a cseppek is. Bár vigyázni kell, mert csak akkor tudják elviselni a fényt, ha mindig elég vizük is van. Azért persze a kánikula idején olyan erősségű a nap fénye, mely már őket is megégeti, ilyenkor tegyük olyan helyre a növényeket, ahol csak mondjuk reggel 8-tól délután 2-ig éri őket a nap.

Hőmérséklet

A harmatfűnek a fülledt meleg a kellemes, a vénusz légycsapónak pedig a normális, nálunk megszokott éghajlat.


Etetés

Ja, és az etetés! Nem kell etetni őket, de ha kapnak kaját, akkor annak örülnek.
BTT-sek, a ti példányaitok még csak kisebb muslincákat, kisebb hangyákat esznek, ezeket döglötten is megeszik, bár csak a frissen elpusztultakat/megölteket. A harmatfűnél csak rá kell helyezni a kaját a szőrökre és azok hamarosan elkezdenek megmozdulni az irányukba, és bebugyolálják a rovart.
A vénusznál viszont úgy kell csinálni az etetést, hogy óvatosan meg kell cirógatni a csapdák belsejét a muslincával. Erre reagál a növény és bezárja a csapdát.

És mégegy, a túletetéstől a növények elpusztulnak! Egyszerre csak a csapdák/levelek maximum 1/3-a ehet, több nem!




A csapdák működése

Ez a legérdekesebb része a történetüknek.
A harmatfű „szőrszálai” végén látható cseppek egy összetett anyagot képeznek. Ragacsosak, és tele vannak bontóenzimekkel, melyek a rovarok fehérjéinek molekuláit bontják apróbb részekre, amit aztán a növény vissza tud szívni és hasznosítani. Ráadásul a szőrök érzékelik, ha fehérje tartalmú anyag kerül rájuk. A vénuszokkal ellentétben a harmatfüvek ezért képesek az elpusztult, de friss rovarok bontására is. Ilyenkor azon szőrszál körüli szőrök, mely érzékeli a fehérjét, elkezdenek a középső szőr felé hajolni, tehát ráhajolni a rovarra, az élelemforrásra. Így ők is jelet kapnak, így az ő szomszédos szőreik is elmozdulnak a jel forrása felé, és így tovább, amíg a levél fel nem pöndörödik.
Ez a folyamat segíti a harmatfüvet abban, hogy az a lehető legtöbb szőrszálával tudjon „enni”.

A vénuszok teljesen más módszerekkel dolgoznak. A légycsapók leveleinek távolabbi fele a csapda (tehát nem a viráguk!). Ez áll 2 részből, a 2 tenyérből, melyeken 3-3 szőrszál van. Namost, ha a levél 2 szőrszáltól rövid időn belül kap jelet, ha valami megérinti ezeket a szálakat, akkor a tenyerek tövében lévő sejtek összezárják a csapdát, de nem teljesen. Ez a folyamat ugyanis megterheli a növényt és neki csak akkor éri meg, ha megfelelő méretű prédákat foghat. Ezért, ha valami oly kicsi, hogy ki tud slisszanni a félig zárt csapdákból, akkor arra nem kell energiát pazarolnia. Ellenkező esetben persze a csapda teljesen összezár, kiszorul belőle a levegő és a növény bontóenzimeket választ ki és falatozik a rovarból.
Ezután a csapda újra kinyílik, és a víz vagy a szél kiszedi belőle a tetemet.
A csapda pontosabban úgy működik -biofizikailag- hogy 2 sor sejt áll a tenyerek tövében. Amikor nyitva van, a fölső sor, a csapda belseje felőli sor duzzadt és tele van vízzel, így nyitva tartja a leveleket. Az alsó sor sejt ilyenkor kicsi, kevés vizet tárolnak. Ám amikor impulzust kapnak, a felső sor sejtből a víz „átpumpálódik” az alsó sor sejtbe és így a csapda összezárul.
Mivel a növényeknek nincsenek idegsejtjeik, így a növények nem ez úton tudatják sejtjeikkel, hogy mit kell tenni, hanem az érzékelő szőrök megdörzsölése keltette súrlódási energia az, ami elektromos impulzust kelt és kiváltja a folyamatot.


És pár videó róluk:
ELSŐ – katt ide
MÁSODIK – katt ide
HARMADIK – katt ide