2012. május 4., péntek

Tisztuló florik


Nos, eljött az a pillanat, amikor már megint muszáj volt nekiindulni és utat vágni a dzsungelekben, mert már egymást kezdték szadizni a növények a florikban… illetve, ez már 2 hónapja volt, csak eddig nem jutott időm írni is róla.
Szóval, gondoltam egyet, Fanni is átjött és nekiláttunk az idényszerű átültetéseknek, a takarításnak és a szükségszerű metszéseknek… tisztára, mintha a szőlősben lennénk.


Ami rossz ebben

…hogy egy idő után rá kell jönnie a tartónak, hogy nem lehet a végtelenségig tartani ezeket a növényeket. Hogy miért? Mert rendszeresen elfelejtik megemlíteni mindenhol, hogy az eladásra kínált növények amúgy kúszó fajok, 8-22m-re is megnőnek, vagy, mint a vanília esetében, tartásuk olyan bonyolult is lehet, hogy ¾ év haldoklás után huss, vége a dalnak.
Úgyhogy változásokat eszközölök a florárium projectekben, mert az állapot nem tartható tovább! De erről majd később fogok egy külön bejegyzést írni.


Ami jó ebben…


…a szakirodalomból nem következő, félrevezető, sokszor megcáfolható dolgok kiderülése!
Mint például, hogy milyen növényt hova sorolunk be. Amikor ugyanis az újgenerációs „felfedezők” (SMCP például) körbeslattyogják a világot és naponta 50 újabb fajt publikálnak -az amúgy kizárólagos tulajdonú kiadójukon keresztül-, természetesen mindenféle pontos dokumentáció, ellenőrzés és dns vizsgálat nélkül, és munkájuknak hála kb 100-ról felnyomják a fajlistát 300-ra, majd evvel párhuzamosan a rendszertani, életmódból adódó vagy morfológiai osztályozást is átalakítják ROSSZRA, akkor ezzel igencsak sok áttételes probléma kódolódik bele a rendszerbe.

Az alábbi 2 képen látható egy régi-régi növényem, amit még az elsők között dugványból neveltem. Az anyanövény a Füvészkertben van, egy N. gracilis, amiről a „hiedelem” azt mondja, hogy jellemzően nyurga és buja fajta, a napos területeket szereti, gyakorta tisztásokon él… de amúgymeg mindenhol máshol is, éspersze árnyékkedvelő. Azaz, ott vagyunk ahol a part szakad. Van egy használhatatlan leírás az élőhelyéről, ami azt mondja, hogy él tisztáson, másodlagos vegetációként, dipterocarp erdőkben és mocsarakban is. Az én meglátásom szerint ennek így semmi értelme nincs. Mert egyszerűbb lenne leírni az életmódját úgy, hogy ez a fajta is képes rugalmasan variálni a levelének formáját, azaz, ha pl mocsárban és árnyékban él (illetve árnyékba kerül, mert mondjuk a környező vegetáció megnő), akkor teljesen eljelentékteleníti levelein a lemez részt és csak kancsókat hoz, amit általában az Ampullaria-knál szokás megemlíteni.






A képen látható példány is ilyen. Pangó vízben ült a cserepe, egy Viking letakarta, mire ő úgy döntött, hogy alul csak ilyen kis hajtáson ülő kancsókat hoz és a nodusokból egyenesen gyökereket lógat a levegőbe, hogy ne tudjon megfulladni. És lássunk csodát, máris a biodiverzitás kicsi táptalaját hozza létre, mert így keltető kosarak és búvóhelyek tucatjait teremti meg egy mocsárban. Máris más, mintha csak a pusztán rovartfogna. (***lásd ezt egy korábbi bejegyzésben is!***)

Node nem ragadok le itt.



…azok a megfigyelések és ráeszmélések
Mertugye a kürtvirágok ekkor még teleltek, és ilyenkor néhány kürt elhal, elszárad, és a benne felgyülemlő zsákmány maradványai már régóta izgatták az agyam. Úgyhogy elérkezettnek láttam az időt arra, hogy akkor leszámoljam, hogy kb mennyit és mit fognak össze a növények.
Nos, 3 db kürtöt bontottam fel, egy 26cmest és két 23cmest (mind Sarracenia leucophylla hibrid volt), és ezekből összesen 63 egyedet tudtam elkülöníteni. Ahogy a borzasztóan megalázó minőségű képeken is látszik, „termékcsoportokra” bontottam őket.







1 - a 2db vetési pattanóbogár
2 - a legyek, 27+6db légy (fémzöld döglegyek, kék dongólegyek és a csíkos közönséges húslegyek)
3 - 19+3 német darázs
4 - 2db éjszakai lepke, amiket nem tudtam behatározni
5 - 2db ékfoltos zengőlégy
6 - bábok
7 - bónusz hártyásszárnyú, amit nem tudtam behatározni

Ami érdekesség ebből adódik az az, hogy hozzávetőleg lekövethető az évszaki hatás a kürtökön is. Tehát nem specializálódtak -annyira- egy egy fajra a növények. Először darazsak és a pattanóbogarak jelennek meg a kürtök aljában, majd szépen a legyek idényeik szerint, majd lepkék is.
Ami még érdekes, hogy a nálunk honos német és francia darázs közül CSAK német darazsakat találtam. Sokat agyaltam azon, hogy mi lehet a különbség oka és talán az, hogy bár minden darázsfajta ragadozó és a lárváiknak is kell fehérje a bábozódáshoz, a francia darazsak zsákmányrovarokat és hasonlót esznek, míg a német darazsak sokkal nagyobb arányban fogyasztják a lárváik által kiválasztott nektárszerű anyagokat. Ez így magyarázat lenne arra, hogy a sarracéniák miért tudják magukhoz csalogatni pont őket (ez egybevágna azzal is, hogy a zengőlegyek is az áldozati listán voltak, mert azok meg a tetvek ürülékének mészharmatát nyalogatják általában).
Aztán, ami érdekességre még bukkantam, az a penész volt a kürtökön belül. Amikor ugyanis felvágtam a kürtöt, az elhalt rovartetemeken és a kürt falán mindenhol 0,7mm > méretű penészfejek sorakoztak. Az nem derült ki, hogy mire is mentek, de tapasztalatom azt súgja, hogy a rovarok vázát és fehérjemaradványait kajálták éppen.

Ez csak kérdést vetett fel számomra, hiszen mostanában nagy a dilemma a kutatók között, hogy nincs e véletlen a rovarevőknek szimbionta gombájuk, mert eléggé logikus lenne. A kancsókák kancsói kész bacivilágokat és egysejtű leveseket rejtenek, amik lebonthatják a rovarokat megfelelő anyagokra a gazdanövények számára.
És ugye a kürtvirágok esetében azért is elgondolkodtató, mert tudományosan is bizonyított, hogy csak kis felületen át szívják fel a tápanyagokat és a honos helyeiken is viszonylag alacsony mértékben képesek a rovarfogással tápanyagot biztosítani maguknak. Ennek segítésére tökéletes lenne egy szimbionta penész például.
De, ami a legtutibb érdekesség volt, az a bábok jelenléte a kürtökben. Mint fentebb említettem, néhány besült, ki nem kelt bábot is találtam az áldozatok között, 2 sávban, egymás mellett hevertek, alattuk és fölöttük meg mindenféle egyéb zsákmány. És régre nyúló maceráló* hobbim kapcsán egyből leesett, hogy vagy hús vagy döglégyé lehettek. Node egy kürtben??? Aztán leesett, hogy miért van ez. 3 dolog teljesül egyszerre:



1., Nyáron néha lehet látni, hogy a hőségben egy-egy légy a hátán fekve pörög a földön és zúg. Ez azért van, mert tele van petékkel a rovar és általában tápanyag hiányában nem tojja le mindet, viszont azok már a kelés szélén vannak, az anyaállat hőgutát is kap és kb így kezd neki megdögleni. Ilyenkor a peték az állatban kelnek ki, és onnan kirágják magukat, és megpróbálnak életben maradni.



2., Nagyon sok rovarfajnál a bábozódáshoz fehérjére van szüksége a lárvának, és ez a legyeknél is így van. Persze, a döglegyeknél nem is kérdés, de pl ők is képesek kakán eléldegélni. Viszont ez az állítás fordítva is igaz (na, nem úgy, hogy a kaka is képes legyeken éldegélni), ugyanis a fehérje kiválthatja a bábozódási folyamat elindítását.



és 3., A bábozódás helye is számít! Sok faj fölben bábozódik, sokuk felszínen és sok felszín fölött (pl a lepkék jórésze fűszálakon, gallyakon). Ennek szerepe az éghajlati és időzítési okokban van. A hús és döglegyek nem vészelnek át fagyot, mivel nem telelnek és mikor már kellemes hőmérsékletű dögöt találnak, akkor már biztosan éltek és megdöglöttek állatok, azaz minimum tavasz van. Mivel gyors az életciklusuk, azért elég, ha nyüvük elmászkál egy pár centit a dögtől és ott a felszínen bábozódik. Viszont sokszor a dög elkezd süllyedni, így a legyek -féltve hártyás szárnyukat- nem kockáztatnak, tudatosan a felszínre igyekeznek.




Nos, a kürtben is ez a 3 dolog történt. Hősnőnk beszállt, mert érezte a frissen döglött rovarokat, majd bent ragadt. Aztán kimerült és elpusztult. Benne kikeltek petéi, akik kb eleinte 20-50-en lehettek, majd szépen 5-6-ra redukálódtak és egymáson meg a többi zsákmányállaton éldegéltek. A rovarfehérje miatt viszont korán bebábozódásba kezdtek, felmásztak a zsákmányok tetejére és bebábozódtak. Mivel túl korán, így nem keltek ki, besültek, és idővel a növény újabb és újabb rovaráldozatai fölöttük haltak meg.



Humoros, nem?



* macerálás – dögök csontjainak ízeltlábúkkal történő megtisztítása, preparálási eljárás


Zárásul pár kép még!




a Doritis pulcherrima-m virágzás alatt (még mindig, 2,5 hónapja)





Fanni transzba esve párásít


a meleg flori üresen...


...és bepakolva




a Prosthechea trulla-m



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése