1944 december 15-én, Brazíliában (Porto Rico-ban) napvilágot
látott egy olyan ember, akinek voltaképpen ma köszönhetjük, hogy tudunk az
Amazonas esőerdőről, mint ökológiai csodáról, és szintén ez az ember volt az, aki
képes volt a világ figyelmét felhívni a mértéktelen erdőkitermelés, erdőirtás
problémájára.
Francisco Alves Mendes Filho Cena, azaz Chico Mendes egy
mélyszegénységben élő, brazil, gumicsapoló család egyik gyermekeként jelent meg
az esőerdők történelmében. A körülmények
leírását mi sem mutatja jobban, minthogy 17-en voltak testvérek, ám a
felnőttkort csak hatan élték meg, valamint apja komoly dongalábúságban
szenvedett, ami a rossz élelmiszerek, illetve a vitaminszegény táplálkozás
eredménye volt. Mikor Chico 8 éves lett, már ő is dolgozni kezdett a
gumifákkal, sőt, mikor 11 éves korában anyja meghalt, neki kellett átvenni a
háztartás vezetését is, majd besegíteni apjának.
Az élet így ment a maga keménységével a dzsungelben, a 12 éves Chico az átlagos gumimunkás sorsát
élte, szívta a mérgező gőzöket, amik a latex feldolgozásakor szabadultak fel,
testvéreire vigyázott, majd az erdőt járta a gumifák nedveinek begyűjtéséért…
egészen addig, amíg nem találkozott a híres politikai fogoly, kommunista forradalmár
Euclides Fernandes Tavora-val. Tavora 5 évig határozta meg Chico gondolkodását,
hiszen a forradalmár Brazília politikatörténetét tanította neki, megismertette
továbbá Marx és Lenin munkáival, és ez egy olyan világban, ahol a földbárók az
írást és olvasást szigorúan megtiltották munkásaiknak, ott igencsak sokat
jelentett (ebben az időben ugye nálunk 1956 van, Sztálin 3 éve már halott, de
Brazíliában még mindig nagybirtokosi-„bárói” rendszer van!).
1961-ben aztán Tavore elhagyta a dzsungelt és ifjú pártfogoltjának
adta rádióját, aki így rendszeresen hallgatni kezdte Moszkva hangját és
inspirációt kapott arra, hogy megalapítsa a gumimunkások szövetségét. A messzi
vidékről jövő ideológia ugyanis Brazíliában „teljesen” új volt, legalább is a
dzsungelben elszigetelten, nyomorban tartott munkások világában, ahol nem volt
szabad írni és olvasni, ott mindenképp.
Ígyhát Chico nekilátott, hogy tegyen valamit. Leveleket
kezdett írni prominens személyeknek, pl az ország elnökének, hogy elpanaszolja
a munkások embertelen körülményeit, a súlyosan egészségkárosító
munkakörülményeket, a kvázi adósrabszolgaságot, melyet a bárók építettek ki. De
talán a legfontosabb problémának azt nevezte meg, hogy a gumicsapolók nem
járhatnak iskolába. Bár e levelek sorra megválaszolatlanok maradtak, annyit
azért sikerült elérnie, hogy eltöröljék a munkások bérletfizetési
kötelezettségét a folyami hajózás esetében.
A gumiipar
beszakadása
Aztán történt úgy, hogy a ’70-es, ’80-as években a világ
átrendeződésének folyamata bedöntötte a gumiipart, és cselekvésre kényszerítette
a brazil kormányt, így az a gumiválság megoldását a ranch-ek telepítésében és
az állattenyésztés felfuttatásában kezdte vizionálni. Ám ezzel azt a folyamatot
is elindította, mely a bárókat a gumiültetvények felszámolására ösztönözte,
aminek hatására elkezdődött a földek erdőtől való megtisztítása.
A munkásokat elkezdték át vagy kitelepíteni, és kis
csoportokba tömöríteni. Helyi papok iskolákat nyitottak az így felsűrűsödött
munkásoknak, és az egyik ilyenben kezdett Chico is dolgozni 1971-től,
Xapuriban.
Ám ahogy az erdőirtás egyre nagyobb méreteket öltött Chico
is úgy fordult az szerveződések felé és ’75-ben már főként ezzel töltötte
idejét (a xapuri városi tanácsba is beválasztották képviselőnek). 1978-ban aztán létrejött az Acre-i
munkásszövetség, az első jelentősebb gumimunkás érdekvédő csoportosulásként,
hogy teret nyisson az eddig elnyomott véleményeknek. A munkások ugyanis
mindamellett hogy maradék munkalehetőségüktől is nagyrészt el lettek vágva, az
erdő mérhetetlen pusztítását saját fájdalmukként élték meg és kialakították a
módszert, amivel mindezekkel szembe tudtak szállni.
Empate, az erdei
blokád
Wilson Pinheiro volt az eredeti ötletgazda, az empate
kitalálója. Persze a taktika nem volt bonyolult, munkásokból kisebb gerilla
csoportokat szerveztek, melyek szétszóródtak a dzsungelben, azokon a részeken,
ahol az erdőcsonkítások folyamatban voltak és váratlanul megtámadták a
fakitermelő brigádokat. Természetesen a bárók rendre a rendőrséggel tértek
vissza, de ígyis sikerült 45 empate-t létrehozni és több mint 3 millió hektárt
megmenteni a kipusztulástól (ez az Amazonas esőerdejének 0,5%-a kb).
1981-ben Chico lett a xapuri munkások szövetségének elnöke,
és megkezdte munkáját, hogy új lehetőségeket keressen, melyben az erdők is
megmaradhatnak és a munkások is boldogulni tudnak. Kialakított olyan
csatornákat, melyeken közvetlenül a munkások értékesíthették a latex
alapanyagot, így a profitból ők is részesülhettek. Iskolákat alapított és egy
kollégájával, Maria Allegrettivel megszervezték az első konferenciát Amazónia
gumimunkásainak. Ezeket a lépéseket követően a színtér is változott. A mozgalom
elérte a nemzetközi hírnevet -Indiában és az USA-ban is előadásokat tartott- és
immáron a világnak magyarázhatta az erdők valódi értékét, hogy mennyi fontos
termék származik a dzsungelből. Rámutatott arra, hogy ha az erdők megmaradnak,
akkor több közvetlen haszna származik mindenkinek, hiszen magvak, olajok,
gyógyszerek, gumi és kakaó is terem Amazóniában.
Ám aztán 1988 december 22-én a háza előtt elérte a halál.
Egy bizonyos Darci és Darly Alves de Silva halálos lövésébe halt bele. A két
merénylő ranch tulajdonos volt, apa és fia, akiket Chico korábban már
feljelentett gyilkosságért, és akik ellen egy empate is ténykedett, mivel
védett erdőrészt kezdtek irtani.
19 év börtönt kaptak, mikor sikerült elkapni őket és bíróság
elé vinni, ám aztán 1993-ban megszöktek. Jelenleg Darci még mindig valahol a
dzsungelben bujkál.
Chico az 1988-as szavazáson
„Először azt hittem, hogy a gumifák megóvásáért harcolok, aztán
azt, hogy az Amazonas esőerdeiért. Mostmár viszont tudom, hogy az emberekért
teszem.” – Chico Mendes
Források:
Wikipedia
Fotók: WikiCommons
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése