Már eléggé vártam ezt (Steel és Eszter a megmondhatói), és most végre itt vannak! De hogy mik is ezek a növények és hogyan kell tartani őket, íme itt egy rövidebb bejegyzés róluk:
Szóval, a Lecanopteris egy olyan páfrányféle, mely hangyákkal él szimbiózisban. Nem tudom, hogy konkrét magyar nevük létezik e (már), de az angol közvetlen fordítása szerint hangyapáfrányok. Itt kell megjegyezni, hogy aki szeretne róluk bővebb infókat is olvasni, az böngésszen még ’antplant’ kulcsszóval is, mert azzal is rájuk akadhat… nomeg 3 társukra, akik e cikkben is teret kapnak.
Tehát, a Lecano-k főleg a Maláj és Pápua szigetvilág környékén élnek, és különlegességük, hogy a tápanyagszegény életkörülményekhez alakuk megváltozásával alkalmazkodtak… illetve nem biztos, mert a genetikai kutatások és az evolúciós tudományok nem tudják egyenlőre, hogy szelekciós mutációról van szó (azaz a növények mutáció útján tökéletesedtek, fejlődtek) vagy egy ökológiai társulás áll a dolog mögött (a növények és a hangyák találkoztak, és tapasztalati úton életük közösen halad tovább). Ennek a dilemmának az oka az, hogy a hangyák simán tudnak élni a Lecano-k nélkül, ám a páfrányok már nem minden területen (például a fákon sokkal nehezebben). Meg kell azért jegyezni azt is, hogy a szimbionta fajok főleg olyan hangyák, akik nem rendelkeznek mérgekkel és fullánkokkal. Node, mindegy is a dolog számunkra!
A történet ott kezdődött, hogy a Lecano-k nőttek-növögettek és rizómájukat „galériásan” kezdték kialakítani, mindenhol kisebb járatok, falak jöttek létre bennük, mások pedig gömb vagy félgömb formát kezdtek átölelni, és így egy fészket építeni. Aztán megjelentek lukak a rizómákon, és a hangyák innentől kezdve be tudtak költözni oda.
(a hangyák: Iridomyrmex cordatus, Iridomyrmex murinus, Crematogaster treubi, Crematogaster difformis, Camponotus pallidas főleg)
A kis rovarkolóniáknak tökéletes lakást biztosítanak ezek a növények. Olyannyira így van ez, hogy bizonyos fajok külön cellulóz falakkal tuningolják a növények környékét, bővítik a szállásukat és alakítják annak kialakítását. Külön lárvakeltetésre használnak részeket benne. A növény ezért pedig tápanyagokat kap. Méghozzá nem is akármilyen módon! Ugyanis a hangyáknál megfigyelték, hogy szemétkupacaikat a növény számára kedvező helyre pakolják, így a legyilkolt rovarok, bogarak maradványait is, amivel abból a szén és nitrogén tartalmú anyagok egyből feldolgozásra is kerülnek a Lecano-kban.
A Lecano-k elterjedését vizsgálva tudósok azt kapták (Henuipman és Verduyn, 1987), hogy az eltérő páfrányfajták geológiai okokra vezethetőek vissza, azaz egyszerűen máshol élnek és nem -vagy eddig még nem- tudnak tovább terjedni. Ám vitathatatlan érdemük, vagy inkább érdekességük a hangyák alkalmazása, befogadása. Ugyanis DNS vizsgálatokkal kikutatták már, hogy a Lecano-k egyik legközelebbi nem Lecano rokona egy Microsorum linguiforme nevű növény, ami szintén galériákat hoz létre rizómájában, ám bejáratok sehova sem keletkeznek, így meg bizony elég nehéz dolguk volna a lakóknak.
egy Microsorum
Aki tartani szeretné őket, annak a klasszikus alföldi nepi körülmények kellenek, ültetőközegbe pedig perlit, lávakő, novobalt (vagy Sphagnum), kéreg, 1,5:1,5:6:1 arányú eloszlásban.
Ha valaki tovább olvasgat a témában, az bizonyára találkozni fog egy Myrmecodia elnevezésű fajjal is. Nos, a Myrmeco-k a Lecano-k polifiletikus rokonai, ami annyit tesz, hogy különböző ősöktől származnak, de mégis fejlődésük során hasonló tulajdonságokat vettek fel.
Első sorban Ausztrália mocsaras (legészakibb) részein honosak, a mangrove és alföldi erdők vidékén (Cairns és Cape York területei). Ezek a szépségek viszont nem páfrányok, annak ellenére, hogy ők is főleg a fentebb is említett Iridomyrmex cordatus hangyáknak adnak lakást, járatokkal telehálózott, funkciót vesztett szárgumóikban. A társulásuk ugyan úgy működik, mint a Lecano-k esetében, szállásért szemétkupacokat kapnak a növények.
A Myrmeco-k tartása szintén nem bonyolult, csak pár klímafüggő kártevő rovar ellenségük van a hétköznapi fajtákból és magról is egyszerű nevelni őket. Egyedül a közeg állandó nedvességét kell biztosítani (egy üvegház mellett). Szeretik, ha két locsolás között kicsit megszikkadnak, de azért 2-3 naponta meg kell locsolni őket. A leggyakoribb hiba szokott lenni, hogy a túl hideg víz hatására megbarnul vagy megfoltosodik a növény.
Hőmérséklet terén 30°C/20°C a kedvező számukra, de ettől függetlenül lassan nőnek.
Ültető közegnek a legjobb a 2-3cm-es, állott, átmosott* fenyőkéreg (a friss megmérgezheti a növényt), mészmentes kvarchomok, kókuszháncs, zúzott és mosott tufa vagy lávakő 3:1:0,5:5 arányú keveréke.
*az átmosott kéreg annyit tesz, hogy jó alaposan ki kell forrázni kb 20 percig, majd napon megszárítani teljesen, és újra kiforrázni 15-20 percig.
A 3. fajtát csak megemlítés szinten emelném ide, mert tényleg elég kevés róla az infó. Ez a Hydnophytum-ok, amik a Myrmeco-kkal egy helyen élnek.
Fentebb pedig egy nagyon humoros kép -sajnos életlen, mert kicsi-, egy Rafflesiana kancsóka mellett egy Dischida.
Zárásul pedig egy másik érdekesség, a Dischida. Ide 80 fajta tartozik jelen állások szerint, és mindegyik hangyáknak otthont adó, epifita növény. Hazájuk DK Ázsia és É Ausztrália, ahol a rokon fajuk, a Hoya-k (a panelnyelven csak viaszvirágnak nevezett növények) is megtalálhatóak. Képesek olyan leveleket létrehozni, melyekben egy üreg jön létre, miután abban megszűnik a funkció, és a megmaradó indák, kacsok, szárféleségek aztán később tökéletes alapot szolgálnak a beköltöző hangyacivilizációk kiépüléséhez. De, egyes fajaik inkább kagylóhoz hasonló, falakhoz tapadó levelekkel dolgoznak, és azokban adnak szállást.
Virágaik ékszerekhez hasonlító apróságok, fehér, rózsaszín, piros és narancs színekben. Fajtól függően darazsak avagy önmaguk által porzódnak be.
Tartásuk nagyon egyszerű, még sanyargatás (szerető kezek) beiktatásakor is. Csak arra kell figyelni, hogy ne legyenek túlöntözve és ne hűljenek meg. Ültetni kéreg vagy páfrányrizóma darálékba lehet őket, némi tőzegmohával keverve (tipikus szegény epifita földbe).
