2010. február 18., csütörtök

A vérengző lián - Triphyophyllum peltatum (Dioncophyllaceae)






Érdekes módon olyan növények is kifejlesztették rovaremésztő képességet, amelyek esetében nem is várnánk. Persze, eleve nem várnánk ezt növényektől, de e bejegyzésben egy mégolyanabb alanyról lesz szó.

A Triphyophyllum peltatum-ot eredetileg Dioncophyllum thollonii-ként regisztrálta a tudomány, 1927-es Sierra Leone-i felfedezésekor.
Alapjában ez egy Kelet-Afrikában honos, trópusi liánfajta, mely csak részben rovaremésztő növény. Ez ugyanis növekedésének egy szakaszában alkalmaz olyan technikát, mely segítségével rovarokat képes zsákmányolni.


A ’triphyophyllum’ szó jelentése az, hogy ’3 féle levél’, mely utal különös életmódjára.
A lián 25-40 centis korára, valamint az elkövetkezendő esős évszakra növeszt magának egy speciális 2. fajta levelet, egy szálhoz hasonlatosat, mely tele van ragacsos szőrökkel. Legvalószínűbb indoka erre az, hogy az erdei talaj felszínében nem talál olyan és annyi tápanyagot, melyek nélkülözhetetlenek fejlődéséhez, így mikor eléri a magonc állapotát és már stabil talpazatot tud növeszteni magának, megjelenik a rovarfogó levél.
Amikor kellő tápanyagot szerzett magának a rovarokból, egy új ciklusba lép, és megjelennek a 3. fajta levelek, melyek a kapaszkodásért felelnek. Minden ilyen levél végén 2 ellentétes irányba kunkorodó kampó van, amikkel a lenge szellő hatására is a környezetébe tud akadni, és -persze idővel- szárával körbe tudja a stabil pontokat szőni.


A növény tudományos jelentősége abban van amúgy, hogy általa lehetett bebizonyítani, hogy a növényi ragadozó habitus [carnivorous syndrome] opcionális tulajdonság és nem nélkülözhetetlen a növény életében. Bár kétségtelenül pozitív hatása van a rovaremésztőkre, ha prédához jutnak, ám ez -a kutatók szerint- nem függés… bár szerintem azért ez így nem teljesen igaz. Mert például a nagyobb kancsókák egyszerűen meg tudnak pusztulni, ha nem jutnak zsákmányhoz. Szóval, mondjuk inkább azt, hogy említett liánunknál a rovarevés opcionális, azaz egy kifejlesztett tulajdonság, melyet a növény aktívan „használ”, ha szükségét látja. Green et al. (1979) mutatott rá, hogy a lián a K pótlását oldja meg így, és általában a természetes élőhely klimatikus hatásai miatt, amikoris szárazról esősre vált az idő, és hirtelen minden gyorsabban kezd nőni, így okozva hiányt például a K-ból.


a speciális rovarfogó levél


Zsákmányait tekintve a nagyobb csoportok így néznek ki: 20-20%-ban hártyásszárnyúak és bogarak (Hymenoptera, Colaptera), 40%-ban kétszárnyúak (Diptera) és 6-7%-ban termeszek és pókszabásúak (Isoptera, Arachinda)

Tartás és nevelés

Sokáig próbálták kultivációba vonni a részben önmegtermékenyülő növényt, de ez korántsem egyszerű feladat. A probléma abból adódik, hogy a magonc állapottól kezdve szinte nem lehet átültetni a liánt, csak ha a földlabdája épségben marad. A ded ugyanis nehezen tolerálja ezt, gyökerei nagyon érzékenyek és egy ilyen sokkhatástól szimplán megállnak a fejlődésben.

Amúgy a kellő kondíciók átlag 22°C (7:00-17°C és 18:00-28°C), világos, de nem tűző napfényes hely és 85% pára (53-95%). Ezekkel a körülményekkel a csírázás 2 hét és jópár hónap alatt megindulhat.


Ez majdnem le is maradt! Richard jóvoltából egy YT kisvideó a liánról (katt ide!).


Nepenthes Kampotiana x Coccinea, vagy másik nevén Nepenthes Kampotiana x [(rafflesiana x ampullaria) x mirabilis]



egy saját és egy füvészkerti példány kancsói - valószínűleg testvér példányok!


Korábban már fejembe vettem, hogy több fajleírással szeretném boldogítani a blog olvasóit, így a legjobb választásnak számomra az a kancsóka hibrid tűnt, mely nekem is az első (vagy második, ha egy meggyilkolt Alatát is figyelembe veszünk) volt anno, és szerintem az egyik legideálisabb növény a kezdőknek arra, hogy megismerjék a kancsókák tartásának alapfogásait.

Szóval az alábbi leírások példáján lássuk, miből áll a Nepenthes Kampotiana x Coccinea.


Nepenthes Kampotiana


1909-ben fedezték fel a fajt (ami persze már jó pár ezer évvel ez előtt is létezett, csak latinbetűs címkéje még nem volt), méghozzá egy bizonyos N. Geoffrayi (a nepi régi neve utal rá, N. Geoffrayi), Kampot városka mellett (Kambodzsa).


Nem nagyon felkutatott fajta, valószínűleg mert nem a különleges szépséggel megáldottak egyike, és semmilyen rendkívülibb tulajdonsággal sem rendelkezik. Illetve egyel azért mégis, melynek a tárgyalt hibrid szempontjából is van jelenősége. Méghozzá az, hogy élőhelyei időszakosan ki tudnak száradni és ilyenkor a növény elhal, egészen szárának tövéig, mely megmarad és csak utoljára szárad ki. Így, ha nedvesre fordulna az időjárás, akkor tőből újra tud hajtani a növény. Ezt annyiból érdemes megjegyezni kezdőbb tartóknak, hogy dugványozást érdemes ezen a növényen gyakorolni, mert a sikerélmény 90-100%-ban garantált (Füvészkertben a dugványgyártó salátásdoboz is gyakorlatilag folyamatosan termel! ;) ).

Alföldi kancsókafajta, Kambodzsa déli partvidékein, nyugat Vietnám földjein és kelet Thaiföld alsó területein honos, jellemzően 0 és 350m között.


Szereti az erős fényt, ezért nyílt terepeken fordul elő főleg, ahol maximum 6m méretűre nő meg.


Közvetlen rokonai a N. Bokorensis, N. Smilesii és a N. Kongandana.



FORRÁSOK:

- A nagyon jó Stephen McPherson - Pitcher Plants of the Old World könyvek

- Wiki



Nepenthes Ampullaria


Az egyik legnépszerűbb és legismertebb kancsókafajta, mely néhol N Ampullaceae néven is ismert. Elnevezése a latin ’ampulla’=flaska szóból ered.

Természetes hibrideket alkot a Bicalcarata-val, Gracilis-szel, Eustachya-val, Albomarginata-val, Hirsuta-val, Mirabilis-szel, Neoguineensis-szel, Rafflesiana-val, Reinwardtiana-val és Tobaica-val.

Élőhelyeit tekintve széles körűen megtalálható az alapfajta, kezdve Borneóval, át Új-Guineán, a Malauku szigeteken egészen a Maláj félszigetig, 0-2100m magasságban. Elsősorban alföldi faj, bár Új-Guinea kivétel, ott 1700-2100m-es helyeken fordulnak elő.

Honos területeiket lápok, lápi erdők, dipterocrap erdők, páraerdők (keranga-k) alkotják, de mindenhol megélnek, ahol állandó a magas pára vagy jellemző az időszakos „áradás”.


Fontos megjegyezni, hogy a látszat ellenére egy kúszóbb kancsókáról van szó, mivel akár 20m magasságra is feljutnak, ha kevés fény éri őket. A növény ugyanis gyakran több tövet növeszt, hogy egy részükkel a talajfelszínt borítsa be (ezt kifejezetten szőnyeg-szerűen), majd eztán kúszószárakat fejleszt és szépen felmászik a fákra. Ennek egyedüli célja a fény, mivel a felszínen lévő kancsók levél lemezei keskenyek és sokszor jelentéktelenek, míg a magasabban lévő levelek keményebb és egyértelműen főleg a fotoszintézisre alkalmasak.

Clarke (2001) szerint az Ampuk feladták elsődleges rovarcsapdázó tulajdonságuk, mivel kevesebb nektártermelő mirigyük van az átlaghoz képest, valamint a kancsók felső harmadát -a nyakrészt- alkotó belső, viaszos zóna is hiányzik. Mindez valószínűleg azért, hogy főleg a lehulló törmelékekre szakosodhassanak, amit alátámaszt az is, hogy ezen kancsókák kancsói maradnak meg legtovább a méretben hasonló kancsójú társaikhoz képest, így biztosítva, hogy a lényegesen tovább tartó korhadással tápanyagokhoz juthassanak magánkomposztjaikból.

Moran (2003) aztán izotópos kísérletekkel bizonyította az addig csak sejtett álláspontot, miszerint ez a komposzt az, amit a növény elsődlegesen fogyaszt és nem a rovarok (a kísérlet kimutatta, hogy lényegesen több növényekből származó N épül be az Ampukba, mint állati N… bár, ugye az még kérdéses, hogy milyen anyagok hiánya felelős a rovaremésztő habitusért).


A kancsók színe külön említést igényel. Sokáig csak a teljesen zöld és a piros foltos mintázat volt a köztudatban, ám ma már tudott, hogy nagyon variábilis faj. A teljesen zöld, rózsaszín foltos, piros foltos, bordó-lila foltos minta mellett rózsaszín vagy piros vagy bordó-lila alapon zöld foltos kancsójú példányok egyaránt vannak. Sőt! A zöld variálódhat sárgászöld színezettel.

És a kombinációk itt még nem értek véget! Ugyanis perisztómájuk (ősmagyar szó, jelentése itt: száj) a kancsó „testétől” függetlenül lehet zöld, piros, bordó-lila, sárgászöld, valamint mindez piros-rózsaszín csíkozással is.

Legritkábban azért a teljesen mélypiros kancsó + bordó és sárgászöld foltok + világos-sárgászöld perisztóma kombináció található meg a természetben, „szerencsére” Borneó leggyorsabban irtott erdeiben (Saravak, Sabah, közép Kalimantan).

Virágzata 50cm magas általában, és -ritkán a kancsókák világában- egy száron több virágszár is nőhet.

Ültető közegük is eltér az átlagtól. Az erdőkben 75%-ban sárga homok (mészmentes) és növényi törmelék keverékében élnek, mely csak egy kicsit savas kémhatású. Gyakran ez a keverék bővül élő Sphagnum mohával. Veterán tartók egyaránt arra jutottak, hogy ezen nepik kifejezetten sok fényt igényelnek, akkor nőnek intenzíven. Személy szerint -mint NEM veterán tartó- én is erre jutottam. Nálam mesterséges fény van (30-40cm távolságra 2x120cm OSRAM Fluora + 1 daylight), de 75-80% párában ezek és a Hookerianák zabálják a fényt, és a foltjaikról látni, hogy éppen mennyire jó passzban vannak.


A misztikus felső kancsók



vadon élő példány felső kancsói

Az egyik legvitatottabb és legtisztázatlanabb megnyilvánulása a felső kancsóinak milyensége.

Clark (2001) szerint képes rovart fogni, de ez azért -számomra- eléggé megkérdőjelezhető. Ugyanis nincs erre rászorulva a növény, hisz magánkomposztjából fedezi az igényeit, valamint maguk a felső kancsók is csak pár alaposan debil muslicát tudnának foglyul ejteni.

Az 1996 március 25-i ICPS-NL számban szerepel egy cikk David Wong-tól, aki, miután kirabolták több barátjával együtt az ő üvegházát is, áttelepült Szingapúrba, többek között azért is, hogy az erdőkben nézelődhessen.

Mikor Dr. C.L. Wong-gal főleg Ampuk tanulmányozására indultak, találtak egy különösen fontos, felső kancsóval is rendelkező példányt. Ennek az érdekessége az volt, hogy természetes körülmények között a növény nem nagyon hoz ilyen kancsót, és mégis volt az erdőben egy nagyobb bokor, melyen többet is találtak egyszerre. Kiderült ugyanis, hogy az időszakos útmegtisztításokkal ezt a példányt is megmetszették (bozótvágóval), és ez a felfedezés adta az ötletet, hogy rájöjjenek a ma legvalószínűbbnek tartott felső kancsó kialakulási okra, a sokkhatásra. Régóta ismert ugyanis, hogy a kancsókák, ha váratlanul megváltozik a környezetük, a klíma vagy megmetszik őket, akkor torz és amorf kancsót hoznak, így az is elképzelhető, hogy a felső kancsónak tartott képződmény nem más, mint egy torzulás, és az Ampuk kifejezetten nem is hoznak igazi, tényleges felső kancsót.



FORRÁSOK:

- A nagyon jó Stephen McPherson - Pitcher Plants of the Old World könyvek

- Idézett ICPS Newsletter cikkek

- Wiki

- Steelhand

Nepenthes Mirabilis





Az egyik legelterjedtebb fajta, mivel nagyon jól alkalmazkodik! Dél Ázsia minden szigetén, észak Ausztráliában, sőt, még Kína déli partvidékén is előfordul 0-1500m-es szinten.

1916-ban dokumentálták és nevezték el a latin csoda szó alapján (a 17. századbam még Planta Mirabilis volt, azaz ’a csodálatos növény’). Szinonimái: Alicae, Colmondeleyi, Fimbriata, Garrawayae, Jardinei, Macrostachya, Moorei, Obrieniana, Pascoensis, Phyllampora, Tubulosa.

1790-ben Joáo de Lourcino atya még Phyllamphora mirabilis-ként dokumentálta, elterjesztve a téveszmét, miszerint csukható a sisakja a kancsónak. Ez valószínűleg azért alakult így, mert egy elhalt növényt kapott, a miben már nem volt elég szufla. :)

0-1500m, de inkább 0-500m között lehet megtalálni az általános nepenthes területeken. Gyakran fordul elő másodlagos erdőkben, irtások utáni vegetációban, sőt, az így kialakuló páfrányosban is (a páfrány ilyenkor Gleichenia, ami azért is érdekes, mert adja magát, hogy páfrányőrleménybe ültessük ezen növényeinket!), de például Mikronéziában a homokkő kiállásokon is telepet tud verni.
Ami még érdekes az ültetőközegében, hogy Clarke (2001) szerint egyaránt megél savas és lúgos közegben is. D’Amato ugyanakkor könyvében kiáll a lúgosság mellett. Én amondó vagyok, hogy a növény annyira jelentéktelen méretű és funkciójú gyökérzettel rendelkezik, hogy a közeg nem annyira jelentős tétel a növény életében. Persze, bizonyos keretek között. A talaj ph-ja szerintem csak annyiból érdekes, hogy 1., milyen anyagok alkotják a talajt 2., nem meszes a talaj annyira, hogy az a gyökérzetet és a sejteket roncsolja.

Kancsói 8-10 hétig aktívak, majd sokszor csak a felső 1/3-uk szárad el, DE ILYENKOR MÉG ÉL A KANCSÓ, kedves növényvagdosó olvasóim, tehát ilyenkor a metszegetés olyan, mintha a beszakadt körmünk láttán a csuklónkat vágnánk le! A csapdák 16x5cm/24x6cm-esek.

Nepenthes Mirabilis x Echintosoma, egy különleges hibrid


Nepenthes Mirabilis x Sumatrana


Kancsóinak savasságát vizsgálták anno kínai kutatók (Yuejin Hua és Hongqi Li) arra jutottak, hogy akkor a legsavasabb a lötty, amikor a kancsó kinyílik (ph6!). Ilyenkor hüllőket is képes elbontani. Ugyanezen kutatás kapcsán publikálták, hogy a növény virágzata erős illatot bocsát ki, melyre viszonylag sok rovar reagál. Fő táplálékuk, a hangyák is, és valószínűsíthető, hogy a növény általuk tud beporzódni. Csapdaállataik amúgy elég széles spektrumon mozognak, mivel számtalan táplálékláncnak szolgálnak helyszínül. Sokan itt ragadoznak más rovarokra, és sokszor szárnyas rovarok is nagy tömegben kerülnek így csapdába (ennek egyik oka a karcsú kancsók, melyekben a rovar képtelen felszállni, mert azzal, hogy beindítja a szárnyait, kifújja a levegőt és az így keletkező alacsony légnyomás ponthogy lefelé nyomja az áldozatot.)

Gyakran keveredik más fajtákkal, természetes hibridjei a N. Alata, N. Ampullaria, N. Benstonei, N. Bicalcarata, N. Gracilis, N. Insignis, N. Merilliana, N. Northiana, N. Rafflesiana, N. Reinwardtiana, N. Rowanae, N. Smilesii, N. Spathulata, N. Sumatrana, N. Tenax, N. Tomoriana.

Leggyakrabban a N. Distillatoria, N. Vieillardii, N. Kashiana példányokkal szokták összetéveszteni.


FORRÁSOK:
- A nagyon jó Stephen McPherson - Pitcher Plants of the Old World könyvek
- Wiki
- valamint a cikkben megemlített publikációk

Nepenthes Rafflesiana



alsó és felső kancsók, két eltérő példányról


Az egyik legjobb kancsóka! :) Méghozzá azért, mert egyszerűbben tartható, nagyméretű kancsókat hoz és viszonylag gyorsan nő.


1835-ben jegyezték le először és nevezték el Sir Thomas Stanford Raffles-ről, Szingapúr brit „felfedezőjéről”. Valójában viszont 1819-ben Dr. William Jack dokumentálta először. Szinonimái: Hemsleyana, Nigro-Purpurea, Raflesea, Sanderi, Sanderiana.


0-1200m között, de inkább 0-500m körül -tehát alföldi környezetben-, partvidéki páraerdőkben, tőzegmocsarakban, ritkítások helyén és másodlagos erdősségekben, alföldi dipterocrap erdőkben, valamint mangrove vidékek szélén élnek, Borneón, a Maláj félszigeten, Szingapúrban, Szumátrán.

15m magasságra is felnőnek, egészen a fény szintjéig, mivel igencsak kedveli a napfényt, hatására erősen nő (50% fény alatt elmarad a virágzás és a kancsók hozása).

Kancsói 25x15cm/22x13cm-esek (alsó magassága x szélessége / felső magassága x szélessége). Felső kancsóira jellemző a több nektártermelés és sokszor az illatosság. A fiatal növények sűrűn barna hajjal rendelkeznek,

Csak Borneón 20 taxája honos, azaz igencsak változatos fajta (var. Alata, f. Alba, var. Insignis, var. Minor, var. Nivea (a zöld és rózsaszín variáns), var. Nigro-Purpurea (a Saravak-i fekete verzió), var. Subglandulosa, var. Vittata).


A leggyakoribb fajtája a N. Rafflesiana var. Longicirrhosa = N. Longifolia (Clarke (2001)).

N. Rafflesiana var. Alata hozzák a legnagyobb szárnyakat a kancsón, míg a N. Rafflesiana var. Elongata a legnagyobb levelekkel (levél lemez 55cm!) és legnyurgább kancsókkal büszkélkedik. De mégis, a legtutibb a N. Rafflesiana Giant, a legenda! 38x17cm-es óriáskancsókat hoz, kb 1-1,2 liter löttyel.



FORRÁSOK:

- A nagyon jó Stephen McPherson - Pitcher Plants of the Old World könyvek

- Wiki

koppenhága – inkább kisbetűkkel


Nos, így jóval Koppenhága után valahogyan illendő lenne lereagálni a dolgot részemről –hamár ugye az előző bejegyzés megnyitotta a témát.


Mint az már ismeretes, gyakorlatilag semmi sem történt a csúcson, semmilyen előremozdulás, semmi konkrétum, és még az USA sem volt hajlandó saját magát megrendszabályozni. Náluk a belpolitika felülírta a „nemzetközi vezető szerepet” és a felelősségtudatos gondolkodást (tb reformjuk fontosabbnak bizonyult, mint környezetszennyezésük, pazarló életmódjuk, és mostmár, hogy az abszolút többség elveszett egy szenátusi képviselőhely bebukásával, kijelenthetjük, hogy a törvényhozásban sem tudnának áttörést elérni… és akkor még a nemsokára bekövetkező választásukról nem is beszéltünk).
Ennek fényében azért én elgondolkodtam a Béke Nobel-ről…

Amúgy nekem az a véleményem -nem mintha ez olyan nagyon mérvadó lenne-, hogy nem is a felmelegedéssel van a gond önmagában, illetve nem elsősorban a klímaváltozás a probléma. Bár én is azt gondolom, hogy a CO2 kibocsátás katalizálja a klímaváltozást (márcsak az energiamegmaradás miatt, mivel én nem vágom, hogy a fosszilis energia a párakompenzációban pl hova lesz), és tisztában vagyok azzal, hogy a globális felmelegedés nem azt jelenti, hogy melegebb lesz (mint az sokaknak nem teljesen egyértelmű ma), szerintem a leginkább mérlegelendő szempont itt a túlfogyasztás és a jövő kárára történő életmód. A pazarlás és az ésszerűtlenség.

Nem látok sok tudatosságot abban, hogy ha egy ablakot be lehet hűsítő zsaluval árnyékolni, és enyhe kereszthuzattal operálni, akkor miértis kellene légkondit beszerelni inkább? Miért nem lehet elfogadni, hogy nyárom meleg szokott lenni? Milyen célt szolgál az a luxus, hogy gombnyomásra tudjunk mindent módosítani, no nem azért mert az megfelelőbb körülményeket teremt, hanem mert képesek vagyunk rá. Ez kicsit olyan, mint amikor Nigella főz a tévében, és az amúgyis ’húsos’ nő egy akkora hűtőből dolgozik, amiben ő maga 5x elférne. Persze, használ dobozos lime-lét, újrapapír evőeszközökkel esznek OTTHON, 2dl-es flakonos vizet isznak szintén a hűtőből, az s-betűs mogyoróscsokit palacsintatésztába forgatja, majd fritőzben kisüti pálmaolajban és juharsziruppal tálalja.

De ez a habitus nem csak náluk jellemző. A rögeszmés húsfogyasztás (mely tápanyagunk a leginkább energiaigényes és környezetterhelő élelmiszer) Magyarországon is hétköznapi jelenség (hurkahurkahurkahurkahurka…). Manapság elképzelhetetlen, hogy egy héten csak a vasárnapi ebédnél legyen hús az asztalon, nincsenek változatos zöldségeink és lakosságunk lassan eléri a 15 millió főt! Persze, nem lélekszámban, hanem kilóban! Vagy másként, a magyar konyhaművészet alapja ez: Végy egy nagyobb szelet szénhidrátot, hempergesd meg felvert szénhidrátban, majd némi mangalica szénhidrátban süsd ki, végül kend meg szénhidráttal és reszelj rá szénhidrátot. Szénhidrátban megforgatott keményítővel és pirított szénhidráttal tökéletes.


De ezt hosszan lehetne még sorolni, így zárásul én csak annyit mondanék, akkor lesz környezettudatos világ, ha minden terméken fel fogják tüntetni, hogy az mennyi kalóriát tartalmaz, és hány liter víz, hány kalória energia kellett annak a terméknek az előállításához, és mindez hol.




És a kép alatti szöveg: Each day Humble supplies enough energy to melt 7 million tons of glacier! [A Humble minden nap annyi olajat szállít (és termel ki), amely elegendő lenne 7 millió tonna gleccser elolvasztásához!]