2009. november 22., vasárnap

Nepenthes Attenboroughii




Nemrég jelent meg a hírekben, hogy egy új, óriáskancsókát találtak a tudósok. Ám a történet érdekessége nem pusztán az új faj felfedezése volt, hanem az, hogy a 2. legnagyobb nepenthest (melynek 35 centis kancsói vannak) Sir David Attenborough -ról nevezték el, tisztelegve munkássága előtt és ajándékként 80. születésnapjára.

Történt egyszer, hogy misszionáriusok akartak adótornyot építeni a Palawan-i dzsungel közepén (Fülöp-szigetek), és pillanatok alatt eltévedtek. Mikor egy hét elteltével nagy nehezen kimentették őket, elmesélték, hogy láttak egy fura kinézetű, kancsóka-szerű, hatalmas növényt. Ez a hír lassan eljutott Stewart McPherson, Alastair Robinson és Volker Heinrich tudósokhoz is, akik nyomban tudták, hogy érdemes lenne elutazni az említett helyre, és felkutatni a különleges növényeket.

(Stewart McPherson amúgy az a figura, aki az elmúlt 3 évet azzal töltötte, hogy az eddig ismert 120 kancsóka fajtát, valamint pár még nem publikáltat katalogizálta, és idén adta ki a RedFern gondozásában különlegesen jó könyvét e témában. Ajánlom mindenki figyelmébe, akit érdekel a botanika ezen része. A cikkben látható képek is az ő fotói.)




A növényről


A növények talaja a nagyobb méretű kancsókáknál jellemzőnek mondható tőzegmoha és ’ultramafic’ kőzet (magyar megfelelőjét nem találtam meg, talán ’metamorf kőzet’). Ennek jelentősége abban áll, hogy míg a szilícium kevés anyagukban, addig a vas és a magnézium sok. Azon két anyag, ami amúgy nem a legkedvezőbb a növények számára.

Palawan (illetve Fülöp-szigetek) a 3. legjelentősebb kancsóka lelőhely Szumátra és Borneó után, a maga 17 fajával, amiből 16 őshonos a szigeteken (például N. Philippinensis = N. Alata Danser 1928, N. Deaniana Macfarlane 1908, N. Mira Jebb&Cheek 1998, N. Mantalingajanensis Nerz&Wistuba 1992). A sziget jelentősége abban áll, hogy a Pleisztocén alatt egy vékony földsáv kötötte össze Borneóval.

Az Attenboroughii-k egy elszeparált, 10 négyzetkilométernél kisebb sávban élnek, 1650-1726 méteres magasságban a Viktória-hegyen (09°22.105’N, 118°18.484’E), ami már önmagában bizonyítja, hogy nem hibridről vagy valamilyen elszármazott fajtáról van szó, hanem egy külön fajról. A felfedező kutatás során csak egy pár szász egyedből álló területet találtak, így máris CITES I-es védettségűekké váltak.


Kancsóik a földön pihennek, támaszkodnak, mivel a kancsók az esetek többségében teljesen telítetten nedveikkel. A kancsóban 2 különböző folyadék van (összesen 350-750 cm3). Az alsó harmad egy tej-szerű, áttetsző és viszkózus anyag, ami maga az emésztőnedv koktél, míg a felső 2/3 része víz, ami otthont ad több moszkitó faj lárváinak (ezen a ponton merül fel, hogy a kancsókban általánosságban felbukkanó egyéb életformák nem szimbiózisként élnek a növényekkel, hanem inkább kommenzalizmus-ok, asztalközösségek. A kancsókákra nézve közömbös, hogy a víz részben kik élnek, míg a lakóknak előnyös az együttélés.)

A virágzatuk júliustól augusztusig „nyílik”, ekkor jelennek meg az 55-80 cm-es, illatos virágzatok, példányonként 1.


Valószínűleg a leszármazásban a N. Rajah-val, N. Mantalingajanensis-szel és az N. Mira-val mutat rokonságot.




Miért pont Attenboroughii?

A botanikusok egyöntetűen döntöttek Hangyaevő David mellett, ugyanis egyaránt nagyra becsülték az angol természetfilmes életművét, azt, hogy milliók számára tette elérhetővé a természet megismerését, színvonalasan bemutatva annak szépségét és ezzel inspirálva generációkat.

A legújabb Attenborough 3 kollégáját követi, ugyanis a TV-sről már korábban elneveztek egy Új-Guinea-i hangyászt, egy Ecuador-i fát, valamint egy Júra kori tengeri ragadozót, az Attenborosaurust.


Források:

BBC tudósítás

A hivatalos fajdokumentáció


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése