Múltkor rákerestem Yann Arthus-Bertrand munkásságára, mivel egyből nagy kedvencem lett a HOME. És akkor döbbentem meg egy már korábban készített filmsorozatának létezésén, ugyanis az a közvetlen előzménye az említett filmnek. Yann a Földünk a magasból 16 részes dokumentum sorozatáról lett igazán híres, és nem véletlenül. Bár egy külön cikket is megérne e természetfilm széria, most csak annyiból említettem meg, mert e cikk témájával és kuriózum főhősével a sorozat kapcsán ismerkedtem meg.
Dr. Gordon Hisashi Sato, Ph.D.
1927 december 17-én született, Amerikában, egy japán emigráns családban. A II. Világháború kitörésekor (pontosabban Pearl Harbour után) deportálták családjával együtt Manzanarba, egy amolyan elszeparáló táborba, nehogy az amerikai japánok amerikaiakra támadjanak. Manzanar egy büntetőtelep hangulatú hely volt, sivatagos, világon túli állapotával. Az ide deportált családok, több ezer ember mindennap éhezett és nélkülözött. A háború végeztével aztán visszatérhettek eredeti lakóhelyeikre, de eddigre már Satoban mély nyomokat hagyott a nélkülözés. Később kertészként helyezkedett el a Californiai Technológiai Intézet szomszédságában, majd jött a sorsfordító véletlen, felborult furgonjával és megsérült a csuklója. Mivel így nem tudott zsákokat cipelni és plántálni, gondolt egyet és bement az Intézetbe, azzal az ötlettel, hogy ő ott szeretne tanulni. Sorra küldözgette az egyik Nobel-díjas a másikhoz, mígnem egy meghallgatásra hívták és felvették magukhoz. Hát így indult el a tudományos pályán. Sato aztán a sejtbiológia területén kutatott és több olyan központi kérdéskör felderítésében vett rész, mint a DNS-RNS működési elve (a mRNS-t akkor még nem ismerték, viszont ők keresték azt a láncszemet, ami aztán a mRNS lett), a kemoterápia működése és hatásmechanizmusa, stb. De mindez esetünkben nem olyan lényeges, ellentétben az Intézet utáni munkásságával. Még a korábbi évek idején, egy konferencián találkozott eritreaiakkal, akik éppen a szabadságharcukat vívták Etiópiával. Akkor tudta meg, hogy a Föld egyik legszegényebb népe micsoda küzdelmet vív függetlenségéért és boldogulásáért, és, hogy ezért bosszúból mekkora éhínséget kell elszenvednie Etiópiától. A volt császárság ugyanis nem tolerálta a kísérletet, és megtorlásként élelmiszer embargóval büntette északi tartományát. Sato visszaemlékezett saját tapasztalataira az elnyomást és az éhezést illetőleg és úgy döntött, segíteni fog az afrikai népen.
Eritrea
Eredetileg segélyszállítmányokat szállított Eritreába, főleg ruhákat, majd a vízutánpótlás biztosításán foglalatoskodott. RO szűrőket és víztisztítókat szerzett és tengervizet alakított ihatóvá, majd ugyanezt tette, de jéggé fagyasztással és fertőtlenítéssel. De a helyiekkel kísérleteztek azzal is, hogy kis tengervizes medencékben algákat neveltek, majd ezekbe márnákat telepítettek. Mikor a háború véget ért, egy újabb hatalmas problémával kellett szembesülni, méghozzá a gazdaság nemlétével és az éhezéssel. Ma Eritrea a 152. a GDP listán a 180-ból, de ez akkoriban, 1991-ben még rosszabb volt. Ígyhát új kihívás akadt, a sivatagos, kemény körülményeket valahogy úgy alakítani, hogy azok élelmet tudjanak biztosítani a lakosság számára. Az algatenyésztés kapcsán jutott Sato eszébe, hogy a halászat kézenfekvő ötletnek számít, hiszen az ország eléggé nagy partszakasszal bír, viszont nagyon kevés partmenti növényzettel, így nem tudnak ott, helyben felnevelődni a halak. Ígyhát a partvonalon is honos mangrove felé fordult figyelme. Ha a növényt termeszteni kezdenék a partokon, akkor lenne hol élnie a halaknak, és a lehulló levelek trágyáznák is a tengert. Ám a mangrove csaknem akart életben maradni!
1927 december 17-én született, Amerikában, egy japán emigráns családban. A II. Világháború kitörésekor (pontosabban Pearl Harbour után) deportálták családjával együtt Manzanarba, egy amolyan elszeparáló táborba, nehogy az amerikai japánok amerikaiakra támadjanak. Manzanar egy büntetőtelep hangulatú hely volt, sivatagos, világon túli állapotával. Az ide deportált családok, több ezer ember mindennap éhezett és nélkülözött. A háború végeztével aztán visszatérhettek eredeti lakóhelyeikre, de eddigre már Satoban mély nyomokat hagyott a nélkülözés. Később kertészként helyezkedett el a Californiai Technológiai Intézet szomszédságában, majd jött a sorsfordító véletlen, felborult furgonjával és megsérült a csuklója. Mivel így nem tudott zsákokat cipelni és plántálni, gondolt egyet és bement az Intézetbe, azzal az ötlettel, hogy ő ott szeretne tanulni. Sorra küldözgette az egyik Nobel-díjas a másikhoz, mígnem egy meghallgatásra hívták és felvették magukhoz. Hát így indult el a tudományos pályán. Sato aztán a sejtbiológia területén kutatott és több olyan központi kérdéskör felderítésében vett rész, mint a DNS-RNS működési elve (a mRNS-t akkor még nem ismerték, viszont ők keresték azt a láncszemet, ami aztán a mRNS lett), a kemoterápia működése és hatásmechanizmusa, stb. De mindez esetünkben nem olyan lényeges, ellentétben az Intézet utáni munkásságával. Még a korábbi évek idején, egy konferencián találkozott eritreaiakkal, akik éppen a szabadságharcukat vívták Etiópiával. Akkor tudta meg, hogy a Föld egyik legszegényebb népe micsoda küzdelmet vív függetlenségéért és boldogulásáért, és, hogy ezért bosszúból mekkora éhínséget kell elszenvednie Etiópiától. A volt császárság ugyanis nem tolerálta a kísérletet, és megtorlásként élelmiszer embargóval büntette északi tartományát. Sato visszaemlékezett saját tapasztalataira az elnyomást és az éhezést illetőleg és úgy döntött, segíteni fog az afrikai népen.
Eritrea
Eredetileg segélyszállítmányokat szállított Eritreába, főleg ruhákat, majd a vízutánpótlás biztosításán foglalatoskodott. RO szűrőket és víztisztítókat szerzett és tengervizet alakított ihatóvá, majd ugyanezt tette, de jéggé fagyasztással és fertőtlenítéssel. De a helyiekkel kísérleteztek azzal is, hogy kis tengervizes medencékben algákat neveltek, majd ezekbe márnákat telepítettek. Mikor a háború véget ért, egy újabb hatalmas problémával kellett szembesülni, méghozzá a gazdaság nemlétével és az éhezéssel. Ma Eritrea a 152. a GDP listán a 180-ból, de ez akkoriban, 1991-ben még rosszabb volt. Ígyhát új kihívás akadt, a sivatagos, kemény körülményeket valahogy úgy alakítani, hogy azok élelmet tudjanak biztosítani a lakosság számára. Az algatenyésztés kapcsán jutott Sato eszébe, hogy a halászat kézenfekvő ötletnek számít, hiszen az ország eléggé nagy partszakasszal bír, viszont nagyon kevés partmenti növényzettel, így nem tudnak ott, helyben felnevelődni a halak. Ígyhát a partvonalon is honos mangrove felé fordult figyelme. Ha a növényt termeszteni kezdenék a partokon, akkor lenne hol élnie a halaknak, és a lehulló levelek trágyáznák is a tengert. Ám a mangrove csaknem akart életben maradni!
’Mangrove farming’ – lépésről lépésre
1., mangrove ültetés és annak problematikája
Sato és csapata sokáig küzdött azzal, hogy a mangrovék életben maradjanak. A partszakaszon ugyanis csak 15%-ban éltek meg eredetileg a fák és nem tudták, hogy mi is a gond. Aztán szépen lassan Sato rájött, hogy csak ott találhatóak eredetileg mangrovék, ahol az időnkénti esőzések folyókat alakítanak ki. Mivel ezen fajok teljesen a sós vízhez szoktak, így csak a folyók által bemosott ásványi adalékok jelenthették a megoldást. Így is volt. A tengerparti homokban és a tengervízben minden anyag megtalálható a növények számára, kivéve a nitrogént, foszfort és vasat. Ezek viszont nélkülözhetetlenek a növekedésükhöz. Tehát meg kellett oldani, hogy valahogyan pótolják ezeket az anyagokat, persze úgy, hogy azt szinte fillérekből meg lehessen oldani, lévén az ország az élelmiszer segélyeknek köszönhetően van életben, így nincs felesleges forrásuk trágyára.
2., mangrove, mint állati eleség
Aztán Sato észrevette, hogy a beduinok általában hagyják, hogy az állataik legelgessék a mangrovékat. Ha viszont a tevék megeszik ezt a növényt és meg is tudják emészteni, akkor elvileg kifejezetten takarmányt is lehetne előállítani a fákból, nem kellene kizárólag a természetes haltenyésztéssel foglalatoskodni. Az állatoknál be is vált a mangrove. A tevék és kecskék boldogan fogyasztották, ám felmerült egy gond. A táplálék önmagában kevés fehérjét biztosított az állatok számára, így azoknak nem születtek utódaik és nem tudtak nagyobb mennyiségű húst termelni.
3., megoldások
És ekkor Sato beindult. Kitalálta, hogy a fáknak szánt trágyázást úgy lehetne megoldani, hogy az állatok és emberek vizeletéből állítanak elő foszfort és nitrogént, méghozzá úgy, hogy minden fapalántához elásnak egy 500 grammos zsákot, amiben egy keverék urea és diammónium-foszfát van. Az urea (más néven diaminometanál) egy fehér kristályos anyag, mely az emlősök fehérjebontásának egyik végterméke és a vizelettel távozik. Egy felnőtt férfi naponta 25-30g ureát pisil ki. Egy ilyen tasak pedig elegendő egy fának 3 évig. Ám a vasat is biztosítani kell! Ez egy olyan országban, ami 30 évig háborúzott bagatell dolog, hiszen mindenfelé roncsok hevernek (a szovjetek támogatták anno a függetlenségi háborújukat, így ők fegyvereket adtak az eritreaiaknak). Nem kellett hát mást csinálni, mint kis vasdarabokat elásni a zsákok mellé. Közben kikísérletezték, az ideális kiszivárgást is, különböző zsákokat ástak el a földben, olyat, amin nem volt lyuk, olyat, amin csak 1 volt, 2, 3, 4, 6, 8. Végül arra jutottak, hogy a legideálisabb a 3 lyuk, ekkor tökéletesen optimális a trágyázás, és minden kiszivárgó anyagot felszív a fa, és beépíti szöveteibe, nem kell a tenger szennyezésétől félni.
Miután a mangrove eléri azt a kort, hogy szüretelni lehessen, learatják a leveleit, lemossák az arra rakódott sókat tengervízzel (mivel a mangrove sajátságos tulajdonsága, hogy a gyökerei a tengervíz sóit eljuttatják a levelekig, ott az kicsapódik, majd a levél elhalásával lehullik és távozik a növény szervezetéből), majd megpermetezik ureával (amihez állati és emberi vizeletből jutnak), és így adják az állatoknak. Aztán az állatok bendőjében az urea ammónia tartalma a cellulózból a bontóbacik által kiválasztott cukorral proteint alkot az állat számára, így azok kb „húst” tudnak gyártani. Az urea nélkül pusztán csak életben tudnának maradni, hiszen a növényekből a cukrot és energiaadó vegyületeket ki tud vonni az emésztésük, de fehérjét nem tud szintetizálni a kellő mértékben, így szaporodni sem tudnának. De honnan lehet elegendő ureát szerezni, ha egyszer az állattenyésztés eléréséhez már eleve kellett egy jókora adag? Mi sem egyszerűbb! Mivel még a háborúban kísérleteztek az alga és márna tenyésztéssel, Sato elkezdett ehető algákat termeszteni, plusz a helyiektől azt kérte, hogy a halakból megmaradó szemetet, valamint a nem elfogyasztott halakat őröljék meg, és keverjék az állatok élelméhez. Így, az alga és halmaradék fehérjéjét azok szervezete elkezdte hasznosítani és salakanyagként megjelent az urea. Így azt lehetett vinni és elásni a mangrovénknak. Közben megnőttek az első telepítések és máris megugrott a haltenyésztés mértéke, mivel a fák gyökérrendszerei inkubátorként kezdtek üzemelni.
És grátiszként még tűzi és épületfa is keletkezett a rendszerben!
az Avicennia marina és a Rhizophora mucronat, a két honos mangrove fajta
további termeszésbe vont növények, az Atriplex és a Salicornia
a Spartina és a Distichlis spicata
Gazdasági hatások és a project jelentősége
És akkor számoljunk utána kicsit. A leginkább termesztett mangrove az Avicennia, mely táplálóbb a lucernánál. A száraz súlyának 15%-a protein. 1 hektár ilyen mangrove egy évben 20 tonna levelet hoz, ami 3 tonna proteint jelent. Ha ezt átszámoljuk disznóhúsra -100%-os hasznosulással-, akkor arra jutunk, hogy 1 hektárnyi mangrove 10 tonna disznóhúsnyi táplálékot jelent (kb 100db sertés). Hozzávetőleg 1,5kg disznóhúsban 2000 kalória van, ami egy felnőtt férfi napi élelemadagja, ha ezt vesszük alapul, akkor könnyen kijön a szám, 548kg húst fogyaszt egy ember egy évben, ami 5,5 disznót jelent. Azaz 1 hektár egy évben 18,18 felnőtt férfi ember élelmezését oldja meg. Persze, ha csak és kizárólag húst fogyaszt, és mindenki európai felnőtt férfi.
A Manzanarhoz közben már társult a Seaphire Corporation kutatása is, amivel segítenek Satoéknak garnélákat tenyészteni, valamint egy Salicornia nevű növényt termeszteni, melynek magjaiból jó minőségű főzőolajat lehet előállítani.
Sőt a nyugati országoknak is megérné befektetni, hiszen a fatelepítéssel meg lehet kötni a légkörben lévő széndioxidot, és ez újabb hatalmas előnyt jelentene. Egy program, amely csökkenti a CO2 szintet, munkához és élelemhez juttatja a nélkülözőket és helyben tartja a lakosságot, gátat szab a migrációnak.
Ezidáig Sato több mint $550.000.-t fektetett bele programjába, megtakarításaiból, nemzetközi díjaiból (ugyanis ő nyerte a 2005-ben a Rolex és a Blue Planet díjakat), és jelenleg már több mint 800.000. fát ültettek, eredetileg Hergigoban. Ám mostmár Massawában van a program központja (Massawa amúgy a Föld egyik legszárazabb helye, évente a csapadék nem haladja meg a 20 mm-t!). Jelenleg egy olyan oktatási rendszer kiépítésén fáradoznak a project vezetői, melyjel meg tudják tanítani a helyieket a mangrove alapú mezőgazdaságra. A Manzanar project ráadásul csak az első lépés, hiszen Mauritánia, Afrika nyugati partvidékén szintén belekezdett Sato irányításával a programba, de Kína is érdeklődik, ahogyan az arab országok is, vagy akár Chile az Atakama sivataggal.
Sato vélekedése a problémákról
Életműdíjának átvételekor tartott beszédében Sato külön kitért arra, hogy a mangrove termesztéses mezőgazdaság egész Afrikát el tudná látni élelemmel. Kiemelte, hogy Szudánban, ahol 161.880. négyzetkilométer terület van és a két Nílus is ered, ott egész Afrikát élelmezni tudnák. Ennek ellenére ma élelmiszersegélyek nélkül éhen halna a nép, a központi kormányzat módszeresen erőszakot alkalmaz a Sariával (mint az iszlám törvénykezéssel), amiben több ezren haltak már meg. Nigériában, ahol hatalmas mennyiségű olajat termelnek ki, a lakosság túlnyomó része annyira szegény, hogy még annyi olajat sem tud megvenni, amivel az ételét meg tudná főzni. Amikor Sani Abacha, a volt diktátor egy szexorgián a viagrától infarktust kapott és meghalt, pár nappal később felesége 18 bőröndnyi pénzzel jelent meg a repülőtéren. Ruandában az élelem miatt robbant ki (többek között) az egyik legnagyobb népirtás, Zimbabwe, a 2. legfejledtebb gazdasággal rendelkezett afrikai ország ma élelmiszer exportra szorul. Kenyában szintén dúl a szegénység, mégis elnökük, Arap Moi a világ 6. leggazdagabb embere volt a ’90-es években, a korrupciónak és illegális aranykereskedelemnek köszönhetően.
Sato a problémák forrását a politikában, kultúrában és a vallásokban látja. Ez a három dolog az, ami elszívja a pénzeket a társadalomtól, korrupciót okoz és viszályokat szít. Mikor úgy döntött, hogy Eritreába utazik és belevág ottani munkájába, azért döntött így, mert az ország annyira szegény volt, hogy az emberek tudták, hogy tisztán kell játszaniuk. Nem volt és ma sincs korrupció, minden dollár hasznosulni tud és az emberek akarnak tenni a jövőért.
És végül egy idézet beszédéből zárásként:
„Mi tudósok vagyunk. Örökösei az indokok korának. Mi vagyunk a nyugati racionalitás gyakorlói. Ígyhát tapasztalataink alapján kell gondolkodnunk, nempedig vallásos hittel vagy történelmi legendákkal.”
Linkek és források:
A project hivatalos honlapja
a project dokumentációja
Wiki-info
Cikkek:
http://pr.caltech.edu
/periodicals/CaltechNews/articles/v39/sato.html
http://www.tamu.edu/ccbn/dewitt/manzanar/eritreadaily.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése